Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-93
ggg 98. országos ülés április 26-án, csütörtökön. 1888. nek magához vonását nem tervezi, mert mini ők maguk mondani szokták, Németország jóllakott s békére van szüksége, hogy zavartalanul emészthessen. De méltóztassék csak olyan bonyodalmakat elképzelni, a melyek a monarchia decompositiójának előidézésére vannak irányozva s ha ily esetet elképzelve, fel nem tudom tenni Németországról, hogy az a nélküle, feléje közeledő vagy a viszonyok hatalmánál fogva feléje hajlott testvért küszöbéről visszautasítaná: ezért engem senki sem fog túlzással vádolhatni. Hasonlót szlávjaink nagyobb részéről is elképzelhetünk, anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik nemzetiségnek az osztrák állameszméhez túl s itt a magyar államhoz való ragaszkodásában a legtávolabbról is kételkedni szándékoznám. S ha ilyen bonyodalom állna be, a melyet a gondviselés kegyelme e hazától és a tróntól tartson távol, vájjon mi fogná akkor alkotni a monarchia eonserváló erejét? Egyelőre ugyan a hadsereg, de a harczok viharában hamar elfogy a hadsereg. Nem maradna meg egyéb, mint az az erő, a mely a magyar nemzetben rejlik, a mely sehová se gravitál, senkivel se kaczérkodik, mert a nagy világon ekivül nincsen számára hely. S azért nem habozom kijelenteni, hogy én nemcsak nemzeti, hanem egyenesen dynasticus érdeknek tartom a magyar állam erősítését a magyar nemzeti véderő szervezése által. Es ha még mindig volna valaki cseh barátainkon kivül, a ki attól tart, hogy jöhetnek idők, a mikor ezt a véd erőt nem külső ellenség ellen akarnók felhasználni s ettől való félelemben gátolná a magyar hadsereg felállítását, az tanulja meg valahára, hogy az ezeréves múltban elég biztosíték foglaltatik, hogy a magyarnak jelleme nyitott könyv, hogy orvtámadás és prédalesés nem az ő mestersége, hogy még 1866-ban is emberfeletti mérsékletet tanúsított s hogy az olyan csábító hangok is, mint a minők 1809-ben hallatszottak, süket fülekre találtak nála. A védelmi rendszernek általam vázolt átalakítása, mely természetesen csakis fokozatosan történhetnék meg, a hadsereg féltett harczképességére egyáltalán nem fogna bénító befolyást gyakorolni. Hiszen nem akarom én a háború és béke jogát talán a parlament számára lefoglalni; a vezénylet és vezérlet ő Felsége kezében egyesül. Es az a nyelvbeli különbség, a melytől oly igen fáznak némelyek, valóban igen gyermekes kifogás, mert azon feltevésből látszik kiindulni, mintha a hadviselés nyelvelésből állana g nem észszel és erővel volna szokás a harczmezőn babérokat aratni. (Igaz ! Ugy van ! szélső balfelöl.) Minálunk a hadseregnél szent borzalommal viseltetnek minden új eszme iránt s azt, a ki ilyet fölvetni mer, sőt propagál vagy ignorálják vagy megkövezik, illoyalis, sőt forradalmi irányzatokkal gyanúsítván. És teszik ezt azon általában helyes érvelés sánczai mögé húzódva, hogy jobb egy a sikerek által már kipróbált rendszert másodkézbőt recipiálni, mint önállóan gondolkodni s itt-ott balsikert is elszenvedni. Hogy kényelmes e módszer, elhiszem, hogy kevesebb kárvallással jár, bizonyos, de hogy nagy alkotások igy el nem érhetők, az kétségtelen, mert a termékeny elme lenyttgöztetik s előfordulhat az is, hogy akkor reoipiálunk a szomszédtól valamit, a mikor ő a helyett már megint jobbat eszelt ki s ekkép örökösen csak más után sántikálunk. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Bár eljutna a hadügyi kormány egyszer már annak felismerésére, hogy a mit a nemzet óhajt s mit oly régóta sürgetünk, nem néhányunk vesszőparipája, melyet egyéni passióból nyargalunk, hanem azon megoldása a katonai kérdésnek, a melyet katonai tekintélyek ez idő szerint a leghelyesebbnek tanítanak s a mely ezen kivül létérdek hazára és trónra egyaránt s bár akkor, ha majd elénk kerül az újra átdolgozott véderőtörvény, komoly haladás nyomait látnók benne, ne csak mindig a teherfokozás felé, hanem találjuk meg benne a nemzeti jellegű és a honvédelmi keretrendszer alapjára állított védelmi rendszer elveit megtestesülve. Sajnos, hogy kevés kilátásunk van erre; mert ha igaz az, hogy ez a most tárgyalt javaslat a véderőtörvénybe annak idején bele fog illesztetni, akkor ez a javaslat már mutatja, minő elvekre lesz az a törvény fektetve. Óhajtandó lett volna megmagyarázása annak is, hogy miért kellett már ma a véderőtörvény megújításának előestéjén e javaslatot az egészből kiszakítva tárgyalás alá bocsátani, főleg ha áll az, hogy intézkedéseit békeviszonyok számára kérik. Azt mondják, rég érzett szükséget akarnak vele pótolni. No akkor meg épen várhattak volna vele őszig, vagy mig az egész törvény elénk kerül, mert addig, mig azon elveket sem ismerjük, a melyeken az egész épülni fog, annak részletéhez is csak tapogatódzva közeledhetünk. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Én kimondom ismételten is őszintén, hogy mitől tartok ? Attól, hogy ennek segélyével idővel a 4 éves szolgálatot rendszeresítik. Ma tagadják, holnap megengedik lehetőségét, később majd bevallják, hogy megtörtént, bár nem akarták, de a viszonyok hatalma erősebb vala a kormány föltett szándékánál. És az az érv, hogy már azért se lesz az belőle, a mitől mi félünk, mert nincs pénz hozzá, egyáltalán nem alapos, mivel hogy a hadseregnek mindig volt és lesz pénze, ha kért és kérni fog, mintha csak egyenesen az ő számára mondaná az irás: „kérjetek és adatik nektek". Nem osztom azoknak felfogását sem, a kik a jelen javaslat elfogadását a hadsereg harczképességének nevében sürgetik. Ez az érv valótlan is, meg sértő is. A seregek harczképessége ugyania nem a
