Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-93
284 93. országos ülés Április 26-án, csütörtökön. 18SS. annak értelme is alig van. (Ügy van! a szélső baloldalon) Mert mit jelent hát akkor az indoklásnak azon passasa, ahol kiképzett elemek alkalmazásának eshetőségéről beszél? De nem akarok-e kényes tárgygyal behatóbban foglalkozni. Annyi előttem kétségtelen, hogy vagy az az igazi oka e javaslatnak, amit egyenesen kizárnak,vagy pedig az, hogy a kormány e kerülő utón szándékozik a 4 éves tettleges szolgálat terhét reánk zúdítani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Szerintem ide fog a javasolt intézkedés jövőben fejlődni, a mi annál könnyebben lesz elérhető, mert a szükség mértéke és időbeli terjedelmének meghatározása a katonai hatóságoknak általunk nem ellenőrizhető teljesen önkényes megítélésétől van függővé téve, ő ezt ismerve, joggal tartunk tőle, hogy az ideiglenes viszonyok a polgárság újabb érzékeny inegtcrheltetésére állandósulni fognak. Nem tévedünk, ha erre a rendszabályra is alkalmazzuk a hadseregek fejlődése ^általános irányának s czélzatainak tapasztalt rendes mértékét. Ismeretes dolog, hogy minden felé a békelétszám fokozásának réme kisért s ha én az ilyen irányzat jogosultságát aggressiv államban a kellő gazdasági és cultnralis előfeltételek birtokában álló nemzetnél nemzeti egységért tartott nemzeti haderő érdekében elismerem, ami mostani hadseregünk érdekében ily tendentiától a jogosultságot egyenesen megtagadom. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És mert a szóval és írásban tett biztosítások daczára sem tudok szabadulni azon kinzó aggodalomtól, hogy ez a javaslat első lépés a négy éves tényleges szolgálat behozatalára s mert ezt a képességet látom benne, sőt ezt a czélzatot se tekinthetem teljesen kizártnak, ennélfogva, tekintettel arra, hogy ily kerülőre semmi ok, semmi szükség nem volt, azt hiszem, hogy a javaslatot őszinteség hiányában szenvedőnek joggal nevezhetem, (ügy van! ügy van! a bal-és szélső baloldalon.) Én ugyan nem nyugszom bele se a szolgálati idő meghosszabbítása, se a békeletszám felemelésébe, ha nyíltan, ha kerülő utón kérik, mert én azon, lehet, hogy téves, de általam komolyan vallott nézetet táplálom, hogy a 3 éves tényleges szolgálat legalább a főfegyvernem kiképzésére bőven elegendő, a mint ezt a magyar honvédségnek évről-évre örömmel constatálható és magas és legmagasabb helyről is elismeréssel kitüntetett nagy sikerei bizonyítják; a békelétszám pedig sohasem csekély mindaddig, mig az évi ujonczjutalékok kiképzésére s a szükséges helyőrségi szolgálat ellátására, meg a bevonuló tartalékosok befogadására megkívántató keretek rendes működést folytatni képesek s ily véleménynyeí nem állhatok be a békelétszám felemelésének szószólói közé. Nem tehetem ezt, daczára annak, hogy a t. honvédelmi minister ur más külállamok példájára hivatkozva, ajánlja a javaslat elfogadását. Én elismerem, t. ház, hogy ennek az érvelésnek bizonyoshatárig megvan a maga jogosultsága s hogy a szomszéd nagy államok védelmi renszere a mienkre tagadhatlanul befolyást gyakorol. De mint mindennek e véges földön, ugy ennek is megvan a maga határa s vannak örök érvényű elvek, vannak a józan észnek parancsai, melyeket a katona se ignorálhat büntetlenül. Ilyen elv az, hogy egyenlő intézmények csak oly államokban valósíthatók meg, a melyeknek közgazdasági és culturalis viszonyai azonosak. Ilyen elv az, hogy minél magasabb a cultura s az általa producált értékek minél számosabbak és becsesebbek, annál nagyobb lehet azon hadsereg, a mely ezek megvédésére van hivatva. Ilyen elv az, hogy minden állam oly nagy sereget tarthat és tartson, a mekkorát pénzügyei megengednek. (Ugy van! szélső balfelöl.) S hol van a költekezések határa? Nem ott, a hol a hadsereg aspiratiói végződnek, mert azok végtelenek, mi alatt a népek ereje közel áll a kimerüléshez. Ott van a határ, a porosz rendszer egyik lelkesült bámulója szerint, a hol az adók emelkedése a vállalatok jövedelmezőségét érezhetőn apasztja, a mi azok száma s terjedelmének csökkenésében nyilvánul, (ügy van! szélső balfelöl.) Azzal a logicával, hogy más államok példáját követni kell, utóvégre a német vagy orosz védrendszer teljes behozatalát is kívánatosnak lehetne feltüntetni; ily alapon a véderő terheinek fokozásában nem volna megállapodás mig a szomszédok egyike vagy másikának tetszeni fog az erőpazarló őrültség rendszerét fenntartani s a népek érdekei megóvásának ürügye alatt azok létezését tenni koczkára. (Ügg van! szélső bal felöl.) A külállamok példájára való hivatkozás nem alapos, mert nem egyenlő mértéket alkalmaz s alapja itt nem önérzet és önbecsülés, hanem a saját korlátolt erőknek túlbecsülése, a^mi már önhittség, (ügy van! szélső bal felöl.) És ez érvvel mégis behatóan kell foglalkoznom mert tetszetős kül a zine sokaknak ítéletét megtévesztheti. (Halljuk! Halljuk!) Ismeretes dolog, hogy a múlt századbeli franczia forradalom emelte érvényre a népseregek elvét s viszont az I. Napóleon ellen folytatott hadjáratok teremtették meg valójában Poroszhonban az általános védkötelezettséget a Landwehrsysthe • mával. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel a védelmi rendszer ismét viszatért ősi alapjára, a személyes szolgálati kötelezettség hasisára, természetesen a modern állam kívánta számos változtatással, (Halljuk! Halljuk!) Már ez idő óta, de kivált 1866 és 1870/71 óta tapasztaljuk, hogy a németeknek nagy harczi sikerei védelmi rendszerüknek
