Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-88

216 88. országos ülés április 14-én, szombaton. 1888. hogy azokat mindig lássa : ezt variálva, ő rá ugy alkalmazhatjuk, hogy neki azért kell két tarisznya, hogy az elsőbe a közös ügyeket és az osztrák ügyeket rakhassa, a miket mindig szeme előtt tart; a hátulsóba pedig Magyarország ügyeit és bajait, a miket soha sem lát. (Nagy derültség a szélső haloldalon.) És most, t. ház, áttérek a tulajdonképeni főtárgyra, latinul mondhatnám: nunc venio ad fortissimum. (Halljuk! a szélső haloldalon.) A t. minister ur egész ünnepélyességgel kijelentette, hogy ő arra nem ad semmit, a mit a közvélemény mond, mert az ő tiszta, nagymultú nevét ő van hivatva fentartani és meg is fogja azt védelmezni minden piszoktól, szenytől. igaz, erre azt mondhatnám én is, hogy minden beszédnél szebben szól a tett és t. ház, valahányszor a Duna partján járok s meglátom ott a nagy Széchenyi szobrát, mindig eszembe jut, hogy nagy érdemeknek kellett azoknak lenni, a melyekért a nemzet hálából szobrot állított neki. Hanem annak a szobornak nagysága nem neki haj, sem nekünk nem baj, hanem baja épen a minister urnak, mert minél nagyobb az a szobor, ő mellette annál kisebbnek látszik. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) És hogyha ily dolgokban a közvélményre nem ad semmit, félő, hogy nem sokára eljön azaz idő, hogy a közvélemény őt is a krumplihoz fogja hasonlítani, a melynek a java a földben van. (Derültség a hal- és szélsőhalodalon,) Különben, hogy a t. minister úrról betegsége alatt saját pártja is ezen ügyben milyen véleménynyel volt, én bátor leszek neki megmondani, hogy mit tapasztaltam ott a folyosókon. (Halljuk!) Hogy a minister ur beteg lett, nem mondom, mert sajnálták ; de mikor azt hallották, hogy a ministerségről leköszön, annak megörültek; mikor aztán azt hallották, hogy jobban van, annak is Örvendettek; de mikor végül azt hallották, hogy a ministerséget megtartja, azt már legjobban sajnálták. (Derültség a szélső haloldalon.) S én, daczára ezen folyosói véleménynek, bátor volnék neki egy jó tanácsot adni, ha egyáltalában tekintetbe venné a jó tanácsokat, amely a minister urnak biztosítaná saját pártja bizalmát, nem erőszakosan, de magáért a minister úrért s ez az, hogy mikor a múlt alkalommal itt a költségvetést tárgyaltuk, láttam benne egy tételt, melylyel a t. minister nr egy vándor ministeri tanácsosságot erőszakolt ki, a kinek egyéb dolga nincs, mint azt nézni, heverve, hogy a gazdasági iskolák hogy dolgoznak. (Derültség a szélső hátoldalon.) Ha ő azt mondta volna, hogy ezt a kaposvári mandátumot már megtartani nem akarja, meTt nem látja jónak, mert nem illő és beérte volna azzal, hogy mandátumát kicserélje valakivel és cserébe ezt a ministeri tanácsosi állást adja érte, akkor biztosan mindjárt azt a nótát dalolták volna itt a folyosókon hogy „Ez a minister kezd már nekünk tetszeni" (Nagy derültség a hal- és szélső haloldalon) és akkor nem kellene mi nekünk ilyen dolgokkal foglalkozni, a milyenekkel most foglalkozunk. Hanem mielőtt bevégezném beszédemet, Deák Ferencz példájára hivatkozom. (Halljuk!) Deák Ferenczczel történt, hogy egyszer valahol forsponton utazott és a mikor egy faluhoz ért, azt kérdezte a fuvarosától, hogy: „Barátom, szabad-e itt a faluban szivarozni ?

ff Visszafordul a szegény ember és azt mondja neki: „Tekintetes uram, szabadni szabad, de tiszteséges ember nem teszi." Én is azt tartom, hogy a verificatióban ugyan ez a mandátum is el van ugyan fogadva, de tisztességgel azt elfogadni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélső halodälon.) Különben a német azt mondja, hogy „StandesPersonen nach Béliében". (Nagy derültség a szélső haloldalon.) Pártolom Bernáth Dezső t. barátom módosítványát. (Élénk helyeslés és tetszés a hal- és szélső haloldalon.) Farkas Imre: T. képviselőház ! (Halljuk!) A szennaiak kérvényükben olyan súlyos jogsérelmet panaszolnak fel, a melynek védelmében még a gyenge is erősnek kell, hogy érezze magát. Szolgáljon mentségemül ez, ha énishozzá kívánok szólni ehhez a tárgyhoz. (Halljuk! Halljuk!) A ki a szennai kérvény keletkezésének történetét elejétől végig elfogulatlan szemmel tekinti, aki— mint a túlsó oldalról hallottuk — látja a bona fide becsúszott tévedéseket, a jóhiszemű hibákat, a melyek négy órai késedelem után akként javíttatnak ki leleményesen — én nem mondom „ezélzatosan ", mint az igen t. előadó ur mondaná — hogy a mandátum a leleményes kiigazítással többségre juttatott kormánypárti képviselőnek adatik át. Ha továbbá figyelemmel kisérjük az ezen mandátumból kifolyó kérdéseket, a melyek azután nem kevesebb leleményességgel oldattak meg, mint a melylyel a választás történt: akkor nagyon sajátságos fogalmat kell szereznünk a választásnál és a választási üggyel összefüggő kérdésekben díversa bona fidesről, valamint arról is, miért szükséges az, miért rendeli el azt a törvény, hogy a választásnál a szavazati névlajstromok három egyenlő példányban szerkesztessenek. És bizonyosan érdekeltséggel fogunk elébe nézni annak, hogy miként fejlődik tovább az a szomorú játék, melyet a kaposvári választásnak nevezünk és mely az első felvonásban ilyen meglepő eredményekkel végződött, de a második felvonásban nem kevésbé meglepő fordulattal kezdődik. A somogymegyei központi választmány ugyanis a hozzája érkezett panaszfolyamodványra — vájjon helyesen tette-e vagy nem, ez a szomorújáték érdekességéből épen semmit sem von le — átvizsgálván a kezében levő választási iratokat, arra a meggyőződésre jutott, hogy