Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-85
|84 "** »»iáf»i Illés április f-é% tEombaten. 1888. Szathmáry György jegyző (olvassa az elnöki jelentést.) Elnök : Azt hiszem, t. ház, miután megtörtént minden, a mit a törvény e tekintetben rendel és még sem volt eredménye, nem marad egyéb hátra mint a jelentést az Összeférhetlenségi bizottsághoz áttenni. Jelentem továbbá a t. háznak, hogy a képviselőház 1888. évi márczius hó 2-ikán tartott ülésében Szederkényi Nándor képviselő felszólalása folytán hozott határozatához képest intézkedtem, hogy a ház asztalán fekvő 1874-ik évi országos törvénytárban foglalt XIII. törvényezikk szövege az országos levéltárban elhelyezett eredeti törvényezikk szövegével összehasonlittassék, a mi megtörténvén, az erről szóló jegyzőkönyvet van szerencsém a tisztelt ház elé terjeszteni. JosipOViCh Géza jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: Méltóztatik at. ház ebből látni, hogy magában a szövegben semmi eltérés nem találtatik. A feliratban van csupán egy eltérés és igy azon példányok, melyek itt a házban használatban vannak, teljesen megfelelnek az eredeti szövegnek Tudomásul vétetik. Bemutatom a miniszterelnök két rendbeli átiratát, mely szerint: 1. „az 1888. évi állami költségvetésről", 2. „az állategészségügy rendezéséről", 3) „a kisújszállás-dévaványa-gyomai helyi érdekű vasút kiépítésére és engedélyezésére vonatkozó felhatalmazásáról" és 4. „a budapesti kir. ítélő táblánál kisegítő birák alkalmazásáról" — — szóló törvényjavaslatok ő Felsége által Bécsben 1888.évi márczius hó 15-én, illetőleg 24-én és a két utolsó 29-én legkegyelmesebben szentesíttetvén, mint ez idei VI., VII., VIII. és IX. törvényezikkek az »országos törvénytár« utján folyó évi márczius hó 21, illetve 31 és április hó 4-én kihirdettettek és a legfelsőbb szentesitési záradékkal ellátott eredeti példányai az országos törvénytárban helyeztettek el. Tudomásul vétetik. Bemutatom továbbá Zemplén vármegye közönségének feliratát, melyben az 1887. évi XX. törvényezikk 289. §. első pontjának az árvapénztári kölcsönök jelzálogait szabályozó részét törvényhozásilag módosítani kéri. Kiadatika ház kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentéstétel végett. Bemutatom a turóezmegyei gazdasági szeszfőzdék birtokosainak Justh György képviselő által és az aradi kereskedelmi és iparkamarának Gaál Jenő (pécskai) képviselő által beadott kérvényeit *a szesz megadóztatásáról szóló törvényjavaslatnak módosítása tárgyában*. Mindezen kérvények kiadatnak a pénzügyi bizottságnak. Bemutatom végre a házszabályok 188. §-a értelmében a függőben lévő ügyekről szóló elnöki előterjesztést. Méltóztassanak ezt meghallgatni. Balogh Géza jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: A felolvasott elnöki előterjesztés tudomásul vétetik s megtekinthetés czéljábólaház irodájában helyeztetik el. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Szathmáry György jegyző: Baross Gábor ! Baross Gábor, közmunka és közlekedési miniszter: T. ház! Az 1880: XXXI.törvényezikk 1. §. értelmében van szerencsém a Boba Jánosházától Sümegig terjedő helyi érdekű vasútról szóló törvényjavaslatot azon tiszteletteljes kéréssel beterjeszteni, méltóztassék annak kinyomatását, szétosztását és a közlekedésügyi bizottsághoz való utasítását elrendelni. Elnök: A törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás végett a közlekedésügyi bizottsághoz utasíttatik. Szathmáry György jegyző: Széll Ákos! Széll Ákos, az állandó igazoló bizottság előadója: T. ház! Az állandó igazoló bizottság nevében tiszteletteljesen jelentem, hogy Krausz Lajos Pozsony megye dunaszerdahelyi választókerületében folyó évi márczius 12-én megválasztott országgyűlési képviselő megbízó levelét a bizottság vizsgálat alá vévén, miután az a törvény rendeleteinek ugy alakilag, mint tartalmilag megfelel, a bizottság nevezett képviselő urat a 30 napi kérvényezési jog fentartása mellett igazolta. Elnök : Az állandó igazoló bizottság jelentése alapján Krausz Lajos Pozsony megye dunaszerdahelyi választó-kerületében megválasztott képviselő, a 30 napi kérvényezési jog fentartása mellett, igazolt képviselőnek jelentetik ki és a IX. osztályba soroztatik. Több jelentés nem lévén, következnék a napirend ; azonban a napirend előtt Irányi Dániel t. képviselő ur kivan az árvizek tárgyában felszólalni s ezen kívül ugyanazon tárgyban egy határozati javaslatot is jelentett be, mely azután tel fog olvastatni. Méltóztassék a képviselő urat meghallgatni. Irányi Dániel: T. ház! (Halljuk!) Hetek óta az eddigieknél iszonyúbb árvizek pusztítják az ország különböző vidékeit, legkivált az alföldet. A fékevesztett elem már százezrekre tehető termékeny és bevetett földet elborított; romokba döntött számtalan tanyai épületet mindenestől és nem kímélte dühétől az emberek állandó lakóhelyeit sem: a községeket. A nép elszántan védekezett és védekezik éjjel-nappal a borzasztó ellenség ellen; a szakminiszter és közegei, a hatóságok