Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-80

80. orwAgot ülcsmárczitis 14 én. s:-ernán. 1885. 143 fejezést adni kötelességemnek tartom. És ha már felszólaltam, csak röviden kívánom megjegyezni, hogy az igazságügyi kormány indokolásában maga is előadja, hogy csak ideiglenes jellegűnek kivánja ezen törvényjavaslat tartalmazta kisegítést tekinteni és hogy nem szükséges az igazságügyi kormánynak újabb tapasztalatok szerzése a végett, hogy a reformokat előkészítse és a reformjavaslatokat a képviselőház elé térjeszsze, mert már eddig is kijelentette és ismételve adott kifejezést annak, hogy a legkomolyabb szándéka a reformmunkálatoknak a megállapított sorrendben kellő előkészítéssel való előterjesztése. Csak ezt akartam az előttem szólt t. barátomnak megjegyezni s ezzel áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, azokra, a miket Jellinek t. képviselő ur adott elő. Azon programmszerű tanácsok, a melyek felszólalásában foglaltaknak, tulajdonképen a gyökeres reformok elodázását jelentik; mert azok nem ideiglenes palliativ-eszközök, hanem maradandó jellegű intézkedések, de a birói szervezetnek és a perjogi reformnak még sem gyökeres javulásai. Azt hiszem, hogy azon intézkedéseket, amelyeket t. barátom ajánlott és a melyek fejében nagyon hosszú időre kivánja ugy a kir. táblának decentralisatióját, mint a birói végleges szervezést elodázni, a megfelelő eredmény kilátásával mi jó lélekkel el nem fogadhatjuk. T. barátomnak eszmeköre oda terjed, hogy hagyjunk fel egyelőre a gyökeresebb reformmal, ne kívánjuk a kir. táblát decentralisálni, tartsuk meg az Írásbeli perrendet egyideig, mert a gyökeres reform létesítése — nézete szerint— egy évtizednél is hosszabb időt igényel. E helyett azt ajánlja, hogy változtassunk a felebbviteli rendszeren, jelesen, használjuk ki jobban a birói erőket és tegyük ideiglenesen a törvényszékeket felebbviteli forumokká a járásbíróságoktól felebbezett telekkönyvi ügyekben, tegyük a pesti kir. törvényszéket felebbviteli bírósággá a többi törvényszékektől felebbezett telekkönyvi ügyekben és az igénypereket és más kisebb jelentőségű ügyeket vigyük a járásbíróságoktól másodfokban a kir. törvényszékekhez. Ezzel a kir. tábla terhét mintegy 20 ezer számmal véli csökkenteni. Megengedem, t. ház, hogy a szám megközelíti a valóságot, de ezek oly aprólékos javítások, a melyekért a következetes és gyökeres reformok létesítését elodázni én részemről tanácsosnak nem tartom. (Általános helyeslés.) Nagy illusiót látok abban, hogy ha t barátom a nem contradictorius természetű telekkönyvi ügyekben beadott jogorvoslatok számából bármily következtetést is akar levonni; mert ezen ügyek legnagyobb részét a legegyszerűbb bekebelezési vagy törlési kérvények teszik, a melyek elintézésénél birói functio alig van. De ha azon néhány ezer telekkönyvi felfolyamodású ügyet levennők is a kir. tábla vállairól, ezzel lényeges változás nem idéztetnék elő, mert nem azok és nem az apróbb felfolyamodású ügvek, hanem a nagy peres ügyek képezik a kir. tábla terhét. A birói szervezetet ma megbolygatni nem tartom tanácsosnak, mert ezzel a mai írásbeli perrend mellett fennálló garantiák több tekintetben csökkentetnének. Csökkentetnének pedig mindazzal, a mivel t. barátom az igazságügyi alkotások terén segíthetőnek vél, felette csökkentetnék a kétfokú felebbviteli rendszer ideiglenes megváltoztatásával. Mert már, bocsánatot kérek, a szóbeli perrendtartás mellett én is tudom ugyan, hogy a ténykérdésben kettős felebbezésnek nem fog hely adatni, de a mai alapon tagadom, hogy épen a kettős felebbvitel az igazságszolgáltatás iránti érzéket az országban megingatta volna, sőt ellenkezőleg a magyar királyi Curiának judicaturája az, a mely az igazságszolgáltatás iránti bizalmat kétségtelenül legjobban megerősítette. A mi t. barátomnak arra vonatkozó megjegyzését illeti, hogy a szóbeliség behozatalának ketté választása (Halljuk! Halljuk!) nem tanácsos s hogy az törvényhozási ellenmondás volna: erre nézve bátor leszek röviden és annak kijelentésével elmondani nézetemet, hogy hiszen lesz alkalom majd, ha esetleg e kérdés concret alakban elő kerül, megvitatni a dolgot. Az igazságügyi kormány igenis foglalkozik e kérdéssel, ezt szaktanácskozás tárgyává fogja tenni és én részemről ép azért voltam bátor az eszmét, mint ilyet, az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával felvetni, hogy ugy itt e házban, mint ezen kivül ez eszme komoly és érett megfontolás tárgyává tétessék. Hanem már azt azután nem ismerem el, a mivel t. barátom erre vonatkozó érveit bevezette, hogy ez eszme Austriában keletkezet s ott akarták azt behozni és mi mintegy onnan vennők az imitálást, mert bátorkodom azokra hivatkozni, akik az 1874: évben az igazságügyi bizottságnak tagjai voltak s a kik visszafognak emlékezni arra, hogy midőn a törvénykezési rendtartás módosításának első javaslata az akkori igazságügyminister ur által előterjesztetett, én mint az akkori igazságügyi bizottságnak előadója, két principialis indítványt tettem, a melyek nélkül a perrendtartás javítását nem tartottam eredményre vezetőnek. Ezek egyike volt a semmítőszék eltörlése, a mely indítvány el is fogadtatott, másika a sommás ügyekben, melyekben az eljárás az alsó fokon szóbeli, a szóbeliségnek felebbviteli fokon is behozata. Ma is azt mondom, hogy a legnagyobb anomália törvénykezési eljárásunkban az, hogy a sommás perekben az alsó fokban szóbeliség van, hogy az alsóbb fokon a bíró szóbeliség alapján ítél és a felebbviteli fokon szóbeliség mellett töredékesen és kivonatosan felvett jegyzőkönyv alapján bíráltainak felül az ügyek. Ezért fajult el a sommás perekben a szó-