Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-58
SS. országos ülés február 7 én, kedden. 1888. 79 húrok érintésével megzavarni nem szándékozom s azért már előre kijelentem, hogy a javaslatot általánosságban elfogadom s ha nem elégszem meg annak egyszerű megszavazásával, hanem előadom röviden azon okokot is, melyek azon párt tisztelt tagjaiban, a kiknek megbizásából szólani szerencsém van, ezen elhatározást megérlelték : teszem ezt azért, hogy a javaslat elfogadását az optimisták a tüntető helyeslés rózsaszínével föl ne ruházhassák, másfelől meg a sötéten látók se mondhassák, hogy az észrevétel nélküli elfogadás talán közönyből vagy kiesinylésből történhetett. Megmaradok a helyes középúton, távol a szélsőségektől, melyek az igazságot vagy kendőzik vagy eltorzítják s elismerem, hogy a törvényjavaslat a nemzet közóhajtásai egyikét képező fegyvergyár kieszközlésével az eddig is bőven nyújtott ígéretek ismétlése helyett ezúttal a cselekvés terére lépett; sietek azonban nyomban hozzátenni s nem hinném, hogy ezért bárki is túlzással vádolhatna, hogy a javaslat értelmében Budapesten felállítandó fegyvergyár reményeink és vágyaink hármas szinét ugyan magán fogja viselhetni, azonban a dolog lényegét tekintve, távol áll attól, hogy várakozásunknak megfelelne. Nem habozom bevallani, hogy teljes tudatával birok annak, minő jelentékeny pénzügyi akadályok állanak egy országos költségen emelendő állami fegyvergyárnak útjában és a nélkül, hogy a javaslattal felállítandó magánvállalat által egyfelől és egy állami gyár részéről másfelől kilátásba helyezett közgazdasági előnyöket összehasonlítás tárgyává tenni akarnám, hátsó gondolat nélkül elismerem, hogy a jelen idők nem alkalmasak ilyen intézménynek közpénzen való berendezésére, de csakis azon esetben, ha áll azon bizonyos körökben uralkodó, szerintem hamis felfogás, hogy egy fegyvergyárnak a magyar állam területén és pénzén leendő felállítását — ez ido szerint — a nemzeti hiúság legyezgetésén kivül erősebb, alaposabb indokok nem kívánják és katonai tekintetek sem támogatják. Távol legyen tőlem, hogy ily komoly ügyben és ily vészterhes napokban epés bírálatot gyakoroljak, pedig azt tenném, ha a jelen esetre alkalmazva idézném azt a mondatot, mely így kezdődik: „Parturiunt montes ..." Hosszas vajúdás után im itt fekszik előttünk az a magzat, a melynek világba lépését egy nemzet várta méltó türelmetlenséggel. Nem mondhatjuk ugyan, hogy benne vágyaink ábrándképére ismerünk, mindamellett nem akarjuk a kiterjedt rokonság ünuepi hangulatát az újszülött szervi gyarlóságainak felsorolásával megzavarni. Tiltja ezt, ha egyéb nem is, már csak azon gyöngédség is, a melylyel a túlvilág küszöbéről megtért szülő nyugalmas fellábbadásának tartozunk. Á javaslatot körülálló tudós doctorok különben majd gondoskodnak erősítőkről, melyek segélyével a magzat egy ideig csak eléldegél s ha egyszer árvaságra jutna, vagy épen mostoha kezére kerülne, itt van a mi közös anyánk — hazánkat értem — annak keblére borulni soha sem lesz későn. A törvényjavaslatot megszavazzuk, nem ugyan lelkesedéssel, hanem mérsékelt helyesléssel. Nem keressük, kinek babérjait fogja ez új intézmény létrehozása szaporítani, a mely intézménynyel a katonai körök eddig megvívhatlannak látszott bástyáján — bár egyelőre alárendeltebb helyen — egy kis rés üttetett. De okunk levén föltenni, hogy az érdem a tisztelt honvédelmi minister uré, nem kétlem, hogy ha látja, hogy ez a kevés igényű, hamar lelkesülő magyar nemzet még ily csekélyebb jelentőségű dolgokban kivívott apróbb sikerekért is nyomban siet majdnem osztatlan tetszésének adni kifejezést: ez a tapasztalat bizonyára fokozottabb munkára serkenti őt azon rés tágítása körül, melyet a katonai körök erősen őrzött védővonalán, lehet, hogy csak a helyzet kényszerítő nyomása, de lehet, hogy a jobb meggyőződés és a monarchia létérdekei helyesebb felfogása nyitottak. Legyen meggyőződve a tisztelt minister ur, hogy mi szives készséggel fogunk e munkánál kezére járni és ha ő kénytelen lesz követni azon hadvezér példáját, a ki egy általa ostromlott erősség védő műveinek elfoglalásáért nem marad meg a kiéheztetés kevésbé veszélyes módszere mellett, hanem szükség esetére, a vállalat sikere érdekében — véráldozatokra is kész legyen — meggyőződve, mondom, hogy ily czélra ez a nemzet mai kedvezőtlen vagyoni helyzetében is fokozott áldozatokat hozni hajlanó. S ha e czélra viribus unitis fogunk törekedni, van reményünk ahhoz, hogy a lassan-lassan kibővülő nyilason nem sok idő múlva a hadsereg összes hazai alkotó elemei e nemzet vágyó karjai közé fognak vonulhatni. Megszavazzuk a törvényjavaslatot, elismervén, hogy a fegyvergyárnak nyújtott állami kedvezmények nem képviselnek számbavehető megterheltetést szemben azon közvetett hasznokkal, a melyek egy nagyobb szabású új gyár felállítása és egy új iparágnak meghonosításából, ugy hazai nyerstermények fogyasztásában, mint a mellékés rokoniparok föllendülése által a nemzet közgazdaságára háramolhatnak. Ösak aztán valósággal a szó igazi értelmében vett gyár állittassék fel s ne holmi alárendelt értékű műhelyek, mert ez azután nem volna egyéb — bocsánat a kifejezésért — mint úgynevezett mézes madzag, a melyből a pillanatnyi édesség fogytával nem maradna más vissza számunkra, mint a csalódás keserűsége. Én megengedem, sőt ha mondják, el is hiszem, hogy ennek a kieszközlése is nevezetes fáradságába került kormányunknak és hogy ebben