Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-57

57. országos ülés febrnár 6-án, nétflto. 1888, gg melyek termeltetnek és elterjednek a nélkül, hogy termelésük valaki által különösebben ajánltatnék; vannak egyes gyümölcsfajok, melyek elterjedtek a nélkül, hogy tudnók miképen s vannak mások, melyek elterjedése majdnem elképzelhetetlen a nélkül, hogy azokra tetemes áldozat és befektetés ne történjék. Azt hiszem, hogy a selyemtenyésztés is egyike azoknak a foglalkozási ágaknak, a melyek bármely országban és bármennyire alkalmas legyen is arra a talaj és a clima, meghonosíthatok nem volnának szövetkezeti vagy állami támogatás nélkül. Maga a selyemipar olyan előhaladott stádiumban van, azon gyárak, melyek a selymet átveszik, olyan nagy igényeket támasztanak a nyers selyem előállításával szemben, hogy mondhatom, alig képzelhető az, hogy magán ember képes legyen filandát felállítani, olyat, mely akár az olasz, akár a bécsi, akár a franczia gyárak igényeinek megfelelni képes legyen, melyhez nemcsak drága gépek, de igen drága és gyakorlott munkások előteremtése is szükséges. (Helyeslés. Péchy Tamás elnök a terembe lép. Éljenzés.) És az ilyen gyakorlott munkások megszerzése már magában olyan kérdés, melyet magán vállalkozó meg nem bir. (ügy van t jóbbfelöl.) Körülbelül 15,000 frtnyi az az összeg, mely a selyemtenyésztés előmozdítására kívántatik. Es ha Petrich t. barátomnak megengedem is, hogy ezen összeghez hozzá kell számítani időközi kamatait azon tőkének, mely a gubók beváltására fordittatik és mely csak később fizettetik vissza az államkincstárnak, ezen összeg még akkor sem emelkedik többre, mint 20,000 frtra évenkint. Én azt hiszem, hogy ez az összeg nem oly felette sok és ha tekintetbe vesszük azt, hogy milyen eredményeket ért el a legutóbbi tiz év alatt a selyemtenyésztés és hogy ezek mily reményekre jogosítanak e téren, akkor azt hiszem, hogy ez összeget teljesen nyugodt szívvel megszavazhatjuk, akkor, mikor olyan iparágak és a gazdaság olyan ágainak emelésére, melyek aránylag sokkal kisebb eltérjedettségnek örvendenek, nagyobb összegeket adunk. Én részemről a tételt megszavazom. (Helyeslés.) Horváth Gyula: T. ház! Ehhez a tételhez csak egyetlen egy rövid megjegyzést akarok tenni. (Halljuk!) Igen komoly gazdasági válságok mutatkoznak a föídmívelés sok terén. Igen természetes, hogy ilyen esetekben gondoskodnunk kell, hogy ha a föídmívelés terén egyes ágazatok ledőlnek, új ágazatok találtassanak. Ennek a feltételeit kell keresnünk. Hogy melyek azok, melyek reményre adnak jogosultságot, azt leginkább a tapasztalat fogja megmutatni. Azon rövid 5—6 év után, mely alatt pedig az állam a selyemtermelést leginkább morális utón támogatta, mert a pénzbeli áldozatok ezen idő alatt csekélyek voltak, már is azon eredmény tapasztalható, hogy ezen iparág oly terjedelmet vesz, a mely mindenki előtt váratlannak tűnik fel. Ha pedig azt nézzük, hogy ez minő árba került, azt fogjuk tapasztalni, hogy ezen iparágra sokkal csekélyebb összeg fordíttatott, mint más gazdasági ágakra, a melyek pedig eredményt egyáltalában nem tüntetnek fel, holott a selyemtenyésztéssel foglalkozó családok száma rövid 6 év alatt 24,000-re emelkedett. Hatalommal t. ház, mindent el lehet érni, csak azt nem, hogy valamely ipar lendületet nyerjen, ha annak előfeltételei nincsenek meg. Ha ezen családoknak a selyemtermelési munka nem fizetné ki magát, akkor ez iparágnak nem virágzása, hanem hanyatlása volna észlelhető. A második kérdés, a mi praegnanter feltűnik, az, hogy habár ezen művelési ágat már Mária Therézia korában és később is megkísértették emelni, az daczára a nagymérvű pénzáldozatoknak, gyakorlati eredményre még sem vezetett; a miből világosan kitűnik, hogy bár életfeltételei megvoltak is, nem voltak meg annak helyes kezelésére és az életbe való átvitelére alkalmas azon eszközök, a melyek ma megvannak. Nagyon természetes t. ház, hogy minden helyes alapokon nyugvó gazdasági dolog csak akkor fog prosperálni, ha felvirágzásának azon másik feltétele is megvan, hogy bizonyos idő múlva akár egyes részeiben, akár egészében a magánvállalkozásnak átadható. Annak, ki ezen kérdéssel komolyan foglalkozik, be kell látnia, hogy a selyemtenyésztés ma még nincs annyira fejlődve, hogy azt a magánvállalkozásnak lehessen átadni. Ma, t. ház, 28,000 család foglalkozik a selyemtenyésztéssel s igy a múltból következtetve, a jövőben várható, hogy a selyemtenyésztés anynyira fog emelkedni, illetőleg annyi gubót termel, hogy ezen ipar, melyet ma még magánvállalat haszonnal nem űzhet, átadható lesz a magánvállalkozásnak, de hogy ezt az időt elérjük, kell hogy magát a gubótermelést fejleszszük oly mértékben, hogy e mindenki által várt eredmény mielőbb bekövetkezhessek. Én azt hiszem, hogy Magyarország földmívelésének nem lehet oly kicsiny ága s a gazdasági foglalkozásnak nem lehet oly kicsiny része, a mely ép a jelenlegi nyomott viszonyok közt arra ne utalná az országot, hogy azokat a legnagyobb figyelmére méltassa. És a hol a fejlődésnek bizonyos jelei mutatkoznak, arra a magyar törvényhozás, ha a czélt elő akarja mozdítani, nem avval felelhet, hogy gondját leveszi róla, hanem azzal, ha azon fejlődést, mely megindult, tovább fejleszti és a végén virágzásra hozza. Ez indokokból a tételt elfogadom s a benyújtott határozati javaslathoz hozzá nem járulok. (Helyeslés jobhfelől.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom,