Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-55
58. országos Illés február 3-án, pénteken. 1888. r~ Ezeket kívántam a t. ház becses figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés jobbfélöl.) Polónyi Géza: Félreértett szavaim helyreigazítására kérem a t. ház türelmét. (Halljuk!) Először is én a kamatok tekintetében nem máról nyilatkoztam, hogy 7 — 8%-et hoznak az állampapírok, de felhoztam különösen a magyar aranyjáradék esetét, midőn volt az aranyjáradéknak oly cursusa, hogy 7—8%-et jövedelmezett. A másik pedig az, hogy nem azt mondtam, hogy a magyar állampap'rok hitelében nem bizom. Bocsánatot kérek, a t. ministerelnök ur szives lesz nekem megengedni, hogy ezt röviden következőleg rectificaljam. HH a dolgokat ugy veszszük, a mint vannak, a t. ministerelnök ur szavaimnak ily értelmet nem tulajdoníthat, mert tényleg csak relatív hitelképességről van szó. Ha a magyar 5%-os papirjáradék például 78 on áll és az állam 100 at igér érte, tehát a hitelező 78 forint erejéig hisz a hitelpapírban, a másik 22 forintot leüti belőle. Már pedig, ha tőkegyűjtésről beszélek, ugy értem szavaimat, hogy nem tartom helyesnek, hogy állampapírokba fektetik a privát tőkét, mert nincs meg a garantia, hogy azon összeget, melyért valaki azokat vette, visszakapja; mert az állampapír nagy fluctuatióknak van kitéve. Ily értelemben nem hiszek a magyar állampapírnak, miután adósságaink jelentékenyen szaporodtak, igen természetes, hogy azoknál tőkeveszteség igen könnyen előállhat. Evvel nem azt akartam mondani, hogy a magyar állampapírok épenséggel semmit sem érnek. (Helyeslés.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) Ámbár azt hiszem, hogy igen jól értettem a képviselő urat, a most adott magyarázatot szívesen elfogadom, de egyrészt correctióval, másrészt egy megjegyzéssel tartozom. (Halljuk!) A correetio az, hogy a magyar papirjáradék ma nem 78-on, hanem 83-an áll. Polónyi Géza: Az 5%-os? Tisza Kálmán ministerelnök: igen, az 5%-os. A megjegyzés pedig nem annyira az ő előadására vonatkozik, mint inkább magamnak akarom megjegyezni és a t. házat is kérem, jegyezze meg és majd mikor vagy maga a képviselő ur, vagy mások azt fogják mondani, hogy ezen kormány alatt mennyire tönkrement az ország hitele, figyelmeztesse őt arra, hogy ő maga rectificálta, hogy a 8% ot nem a mostani időre vonatkozólag mondta, hanem a múltra, (Tetszés a jobboldalon.) Elnök: A pénzügyi bizottság előadójakiván egy előterjesztést tenni. Dániel Ernő, a pénzügyi bizottság előadója: Van szerencsém a pénzügyi bizottság jelentését beterjeszteni: „a Budapesten felállítandó fegyvergyárnak adandó állami kedvezményről" szóló 97. sz. törvényjavaslat tárgyában, melyhez a véderő-bizottság jelentése is csatolva van. Kérem a két jelentés kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével napirendre űzését elrendelni. Elnök: A két jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai között szét fog osztatni és az osztályok mellőzéséve] napirendre fog tűzetni. A holnapi ülés napirendjére a következő tárgyak tűzetnek ki: az indítvány- és interpellatióskönyv felolvasása; a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetése tárgyalásának folytatása, esetleg a pénzügy ministerium költségvetés ; végre a harmadik sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalása. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 perczkor.) 4*