Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-62
246 64. országos ülés február 14-én, kedden. 1888. tek semmit. Elintéztetett pedig ítélettel mindössze 34,149 darab. Már most, t. ház, ha felosztjuk a királyi táblának összes ügyforgalmát, levonva természetesen azt a 32,842 számot, a mennyi ülésen kivül intéztetett el, kitűnik, hogy egy-egy bíróra 675 ügydarab esett. Evvel a számmal szemben azt mondania az igen t. igazságügyminister urnak: kár a királyi tábJánál működőknek ügybuzgalmát, fáradozását, ügyszeretetét megtámadni. Ez, azt hiszem, hogy a t. minister ur részéről nem más, mint épen az ellenkezőjének elnézése. Hát, t. ház, kétségtelen, hogy gyökeres javulás csak azon módokon állhat be, melyeket Hodossy t. képviselőtársam előadott, vagyis a szóbeliségnek behozatalával. Ennek ellenében azokat, melyeket a t. államtitkár ur előadott, el nem fogadhatom. Hosszú évek óta halljuk a ministeri székből azt, hogy a ministeriuni e kérdést tanulmányozza, az előkészületeket megteszi, az előföltételeket meg akarja teremteni. De bátor vagyok kérdezni, hol van azon előfeltételek legcsekélyebbje, hol van nyoma, hol van az első lépés, a mely — ha megtétetett — jogosan megkövetelheti a kormány tőlünk, hogy várjunk, mig a többit is megteszi. Hogy elvegye a t. államtitkár ur azoknak kedvét, a kik a szóbeliséghez ragaszkodnak, felhozta Németország és Francziaország példáját és onnan statistikai adatokat közölt. Én azt hiszem, hogy 7 nekünk sem Francziaországgal, sem Németországgal nincs dolgunk, nekünk az a dolgunk, hogy a kormánytól követeljük, hogy igazságügyi administratiónk, mint azt az ország és azon költségek, a melyeket ráfordítunk, jogosan megkövetelhetik. De azt is meg engedem, hogy ha a t. államtitkár ur a szóbeliség behozatalára nézve a németországi viszonyokra tekint, akkor kapunk egy 800 §-osperrendtartást, de nem kapunk szóbeliséget. Ennek illustratiojára csak egyet említek. Ugy hiszem, nem ismeretlen a t. államtitkár ur előtt, hogy 1872-ben a Stuttgartban összeült jogász-gyűlés tanácskozásai egyik legfőbb pontját az képezte, vájjon a polgári bírónak lehet-e a feleket személyesen megidézni, avagy ez tana- j csos-e. Pedig hát ugy tudom, hogy Magyarországon e kérdés 1836-ban már eldöntetett. Magyarországnak tehát egyáltalában nincs szüksége, hogy akár Németország, akár Francziaország példája után járjon e tekintetben. Még egy és talán épen legégetőbb kérdése igazságügyünknek: a bűnvádi eljárás szabályozása. Ismét hosszú évek óta folyton kapunk ez iránt Ígéreteket, sőt, ha nem csalódom, a múlt országgyűlés megnyitása alkalmával a trónbeszéd is jelezte, most is kilátásba helyezte ezt a t. minister ur és a t. államtitkaiul- is. Hát bocsásson meg nekem, hogy én is ugy vagyok ezzel, hogy nehezen tudok hitelt adni ez ígéreteknek. Én erre fel vagyok jogosítva akkor, mikor 1883. január 24-én a képviselőház utasította az igazságügyi minister urat, hogy a szenvedő váltóképesség iránt tanulmányokat tegyen és ennek alapján a váltótörvény megfelelő szakaszainak módosítása iránt törvényjavaslatot terjeszszen be. Ennek most 5 éve s azóta a ministerium minden ígérete daczára ennek eleget nem tett, pedig biztosíthatom a t. minister urat, hogy ha megnézi a vidéki törvényszékek ügyforgalmát, meggyőződhetik róla, hogy mennyi az a 10 forinton alóli váltó, a mely a tiltott korcsmai hitelt elfedi és akkor be fogja látni, mily égető szükség népünknek a végveszélytől való megmentésére az, hogy ez irányban intézkedés történjék. Tehát épen abból a tekintetből, hogy sarkaljam a t. minister urat arra, hogy a bűnvádi eljárás javaslatának beterjesztésére vonatkozó igéretét mielőbb váltsa be, szükségesnek tartom figyelmeztetni őt azon anomáliákra, melyek a bűnvádi eljárás körül felmerültek és melyek immár tűrhetetlenné lettek. A t. előadó ur azt mondja, hogy afelebbezések Magyarországon az anyagi törvény hiánya az oka. Pedig büntetőtörvényünk van és ha a kimutatásokat megnézzük, azok megdöbbentő adatokat szolgáltatnak arra, hogy az alsóbiróságok határozatai felsőbb bíróságilag hány esetben változtattatnak meg. Mi ennek az oka, t. ház? Az oka azon jelenleg Magyarországon dívó és culminatióját abban találó eljárás, hogy a szóbeli végtárgyalásokkal szemben, ott áll az inquisitornak egész apparátusa és ott áll az a végtárgyalási jegyzőkönyv, melyet — mint már a múlt évben bátor voltam a t. minister urat figyelmeztetni — a felek alá nem irnak, nem ellenőrizhetnek. Ennek, t. ház, nagyon furcsa következményei vannak,melyek, mint már említem, immár tűrhetetlenek. Oda jutottunk, hogy ennek szervezését tovább elodázni valóságos bűn volna. Ép en ma akadt kezembe egy kormánypárti vidéki lap, melyben a következőket olvastam: „Öngyilkosság. Héder István 32 éves béczi lakos, jómódú gazda, kit neje Szomi Ilona irányában elkövetett súlyos testi sértés miatt a nagykanizsai törvényszék 3 évi börtönre, a királyi tábla szándékos emberölés kísérlete miatt 5 évi, a Curia pedig 8 évi fegyházra itélt, folyó hó 7-én a letenyei uradalmi kertészkertben keresztülvágott torokkal — halva találtatott. Az elítéltnek most kellett volna büntetését megkezdenie. Ez a körülmény s a mellette talált borotva nem hagynak fenn kétséget, hogy Héder öngyilkos módon vetett végett életének. A szerencsétlen ember ügyében hozott felsőbb bírósági ítélet mély megdöbbentést és sensatiót okozott. Ez is tanúsága
