Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-61
156 61. országos ülés február 10.éB,péntekeii. 1888. adunk, mig a középoktatás egységességét meg nem teremtjük és az egész szervezetben bizonyos harmóniát nem állapítunk meg, addig közoktatásügyünk elmaradottságán segíteni nem fogunk. (Tetszés a szélső "baloldalon.) Én teljes szivemből és őszintén csatlakozom azon elismeréshez, mely már arról az oldalról is, meg a most előttem szólt t. képviselőtársam részéről is oly értelemben elhangzott, mely szerint a jelenlegi közoktatásügyi minister ur fényes múltja, gazdag tapasztalatai teljes garantiát nyújtanak arra, hogy egész lelkével csüng a közoktatás ügyén. Elismerem az ő állításainak teljes valóságát, hogy t. i. ő mindezeket a hibákat ismeri, csak nem áll rendelkezésére olyan eszköz, a melylyel ezeken segíthetne, hogy a cultura kérdése tulaj donképen pénzkérdés. (Halljuk!) De, t. ház, ez egy circulus vitiosus. A cultura pénzkérdés, ez kétségtelen. A mi állami háztartásunk legalább a mai időben új, nagyobb fokú megterheltetést alig tűrhet meg. De az is kétségtelen, t. ház, hogy egy modern államnak folytonosan fokozódó terheit gazdasági és szellemi culturájában elmaradott népünk állandóan és tartósan elviselni nem lesz képes. (ügy van ! a szélső haloloalon.) Az is bizonyos, hogy mennél tovább maradunk ebben az állapotban, az az ür, az a távolság, mely bennünket a művelt államok állapotától elválaszt, mindig nagyobb és nagyobb lesz. Az is bizonyos, t. ház, hogy mig más államok talán játszva viselik a modern állam terheit, addig azon terhek óriási súlya alatt talán a magyar nemzet össze fog törni; az is lehet, hogy mig ott a cultura gazdagodásra fog vezetni, addig nálunk annak hiánya az állam elszegényedését fogja előidézni. De ha igy van, akkor okvetlenül kell keresni azon utat, a mely ezen kétségbeejtő helyzetből kivezet. Azt hiszem, hogy vagy igy, vagy ugy, ezen utat meg lehet találni. Nem mondom, hogy az állam viselje azon óriási terhet, a mely a közoktatás helyes irányba való terelésénél előáll, hanem azt mondom, hogy minden tényező, állam és társadalom, felekezetek és községek, egyesek és társulatok együtt vívják meg azon harczot, a melyet meg kell vívni a tudatlanság és műveletlenség ellen. Az állam ne vonja ki magát a munkából, neki kell a társadalmat életre kelteni és ha ezt teszi, akkor azt hiszem, ezen elmaradottság pótolva lesz. Azt mondom, t. ; ház, hogy a valódi szükséghez képest az ország minden részében felállíttassanak kellő számban az iskolák és hogy azok kellőkép felszereltessenek és szerveztessenek: ezt a nagy munkát, minthogy annak megvalósítása egy nagy tőkét repraesentál, az államnak kell elvégezni. Ezen befektetésnek egyszersmindenkorra való megtétele, különösen akkor, mikor talán luxus-befektetésekre, például országházépítésre 15 milliót adunk ki, (Helyeslés a szélső baloldalon) talán lehetséges és megengedett volna. Nem mondom, hogy a rendes terheket viselje az állam, hanem azt mondom, hogy mikor az iskolák fel vannak állítva, a nép- és polgári iskolák költségeit — a mennyiben a felekezetek, vagy mások segítségül nem jönnek — viseljék a községek és csak ott, a hol segítségre valóban szükség van, adja a segélyt talán első sorban a törvényhatóság, azután az állam. Mig ellenben a közép- és felső iskolákat — a menyiben itt is egyesek és felekezetek nem segítenek — állítsa fel az állam. Talán csak a szakiskolák felállítása az, a mely egyelőre nehézségeket tüntethet fel, de a melyek felállításánál vegyíteni lehetne bizonyos kamarai segélyt a község és állam segítségével. De ha mi azon űrt, melyről már szólottam, nagyobbá tenni nem akarjuk, akkor nem szabad egyszerűen csak elfogadni a haladás eddigi mértékét, mert akkor nem fogunk kimenekülni a bajból soha. Ha mi culturát akarunk hazánkban teremteni, akkor a nagy alkotásoktól nem szabad visszariadnunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még csak két megjegyzést akarok tenni. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Az egyik mit már tegnap Kiss Albert t. képviselőtársam röviden említett, hogy a mostani közoktatásügyi politika irányzata, úgy látszik, folytatja azt az irányt, melyet, mint ő érintette, nem egy nemzeti kormány teremtett meg; és én részemről ezt az irányt — ma legalább — bizonyos tekintetben helyesnek és jogosultnak ismerem el. Csak rá akarok mutatni egy más állapotra, arra, hogy az országnak egy másik nagy része és épen a magyar elem által lakott vidéke, culturában ma nagyon hátra van maradva. Az a vidék, mely századok vihara által a művelődésben meg lett gátolva, mert midőn Magyarország alföldjén végigdúltak azon pusztító narczok, ott a culturának vívmányait többször eltörülték és azon vidék gazdálkodási viszonyai az elmaradottságukat még inkább fokozzák, annyira, hogy ma akként állunk, hogy védettebb félreeső góczpontjai az országnak a culturában sokkal előbbre vannak, mint azon magyar lakosság által lakott vidék és annak városai. Nem mondom, hogy az állam ereje kizárólag ezek javára fordittassék, hanem azt mondom, hogy azon elhanyagoltság, melyben e vidéket az államhatalom részesíti, nem lehet helyes, egészséges és üdvös, mert ha be akarunk menni reménységgel a második évezredbe, ezt csak ugy tehetjük meg helyesen, ha fajunk műveltségét megszereztük s ezzel fajunk suprematiáj át biztosítottuk. Utolsó megjegyzésem vonatkozik egy tálol-