Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-61

61 orsiágos ülés február 10-én, pénteken. 1888. 153 tünk fekvő' müveit államok saját nemzeti államhatalmuk által culturájukban folyton emeltettek, addig a mi nemzetünk, sajnos, nemcsak azon harezokban kellett, hogy elölje összes nemzeti erejét, melyek állami létét fenyegették, hanem azon támadások visszaverésére is kellett azt fordítani, a melyek saját államhatalma által ismételten intéztettek nemzetisége és culturája ellen. Mig tehát azon más államok saját államhatalmukban segítséget és támaszt nyertek, addig a magyar állam nemzetiségének nem támaszát, hanem legnagyobb mértékben annak megakadályozását találta az államhatalomban, (ügy van! szélső balon.) És azért, t. ház, azt a kort, midőn az önrendelkezési jogunkat visszanyertük, csakugyan nagyon üdvösen kellett felhasználnunk az elmaradottság kipótolására. Hogy van a lefolyt húsz évnek eredménye, hogy van haladás, sőt a közoktatási ügynek némely terén határozott fejlettség, melyre sok művelt állam is büszke lehetne, azt elismerem, de nem szándékozom tisztán csak az előnyök taglalásánál megmaradni, hanem kívánom a valódi helyzetet feltüntetni: tehát a fény mellett az árnyat, a fejletség mellett az elmaradottságot is. (Helyeslés a szélső báloldalon.) Nem követem előttem szólt t. képviselőtársamnak a közoktatásügy tárgyalásánál követett sorrendjét és rendszerét. Miket ő a közoktatás emeléséről mondott, azokat oly szépen és oly meggyőződéssel irta körül, hogy nemcsak saját pártjánál, de ez oldalon is szava és megjegyzései visszhangra és tetszésre találtak. (Közbeszólás a szélső balfelől: No nem mindenben!) Azt mondottam, hogy a közoktatás emelésére vonatkozó szavai erről az oldalról is tetszést és visszhangot keltettek. (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) De ha azt a sorrendet nem is követem, mégis bizonyos rendszerességben meg akarom vizsgálni azt, hogy azon intézmények mily hatást keltettek az életben, hogy milyen az a visszfény, melyet közoktatásügyi intézményeink a társadalmi osztályok nevelésénél az életben előtüntetnek, hogy milyen az a hatás, a melyet azon intézmények a társadalomhárom nagy osztályának képzettségében keltenek. (Halljuk!) A mi mindenekelőtt az első osztályt, a nem zettest azon nagy zömét illeti, mely physicai erejét értékesíti ugy a személyes szolgálatok terén, mint a productiv foglalkozások különböző ágában és ehhez legközelebb álló elemet, mely csekély tőkével rendelkezik és mégis teljes erejét kell hogy értékesítse, hogy megélhetését biztosíthassa: ennél az e.emnél, a gyakran kis existentiának nevezett elemnél és a munkásosztálynál azt találom, hogy első sorban nincs meg nála az az értelmi képzettség, mely őt az élet harczában azon eszközök megszerzésére képessé teszi, mely eszközök élethivaKBPVH. NAPLÓ. 1887-92. IIL KÖTET. tásának folytatásához ma feltétlenül szükségesek lennének. De másrészről nincs meg az a szakszerű képzettség sem, mely a mai fejlődött gazdasági cultura mellett kellene hogy meglegyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És miután t. képviselőtársam adatokat is sorolt fel, bátor leszek én is ennek illastrálására néhány adatra hivatkozni. Azon jelentésben, melyet a közoktatásügyi minister ur a közoktatás állásáról a ház elé terjesztett, azt mondja, hogy még ma is évenkint 450,000 azon gyermekek száma, akik semminemu iskoláztatásban nem részesülnek, a kik tehát mintegy martalékul és áldozatul dobatnak évenkint a műveletlenségnek és elmaradottságnak. És t. ház, habár ezen számot magában véve is óriásinak tekintem és azt hiszem, mindannyian is annak tekintjük, sajnos, hogy a valódi helyzetet feltüntetőnek ezen számot még sem fogadhatom el. Hivatkozom egy más hivatalos jelentésre, az országos népszámlálás adataira, mely a többi művelt államok számadataival megegyezően azt tünteti fel, hogy nálunk a tanköteles korban levő gyermekek száma, nem mint a közoktatásügyi minister hivatalos közegei mondják, 16 egynehány töredék %-ot képeznek, hanem kerek 18%-ot. Ennek következtében az a szám, melyet a t. minister ur 450 ezerre tesz, százezerekkel több a valóságban. Arra a megjegyzésre, melyet az igent, előttem szólott ^képviselőtársam tett, hogy tudniillik a t. minister ur közegei lelkiismeretesen járnak el, én egy példát, mint illustratiót bátorkodom felhozni. (Halljuk ! Halljuk !) Egy bizonyos vidék tanköteleseinek összeírásánál az illető hatóság, melynek az összeírás tiszte, egy bizonyos számot megállapított. Midőn az illető vidék lelkes tanfelügyelője ezzel meg nem volt elégedve, a következő évben követelte, hogy többet írjanak össze, mint hogyha nem a valódi számot kellett volna már az első évben is összeírni. És a következő évben csakugyan kétszer annyit irtak össze az illető hatósági közegek, mint az első évben. (Derültség.) De már ekkor vérszemet kapott a tanfelügyelő és még egyszer rajok irt; és a következő évben csakugyan ismét mégegyszer annyi lett az összeírás eredménye. És minthogy én lehettem abban a szerencsés helyzetben, hogy azon vidék tanügyébe köteles voltam betekinteni, mint azon vidék iskolaszékének elnöke : én midőn ezt láttam, milyen örvendetes progressiót tüntet fel a hatóság munkája, nem elégedtem meg az előterjesztett adatokkal, hanem az anyakönyvek alapján számításokat tétettem és a valódi, helyes összeírást az anyakönyvek alapján eszközöltettem. Ekkor kitűnt, hogy csaknem négyszerannyi volt a tankötelesek valódi száma, mint a mennyit a hatóság első izben előirt. (Derültség.) És vájjon ezen hivatalos adatok közül, melyek vannak benne a io