Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-60

|<9g 60. országos ülés február 9-én, BSfl«Jrt5k6n. 1888. mentességével szemben, össze nem egyeztethető a szabadelvűséggel. Arról nem ÍR akarok szólani, hogy a hidvám beszedésénél mennyi gyakorlati nehézség és visszásság fordul elő, midőn a vámos vámfizetést tagadó utazótól követeli, hogy nemes voltát bizonyítsa Ezen jogviszony megszüntetése mindenesetre könnyebb most, mint későbben, mikor a hid eladatott. Az eladás természetesen mindazon jogok és kötelezettségek fentartásával fogna történni,melyek a Alulfizetésre vonatkoznak és igy e feudális intézmény ugyszólva szentesítve volna bizonytalan időre. De én megvagyok győződve, hogy az infinitum igy nem maradhat és ho<ry az állam egyszer mégis csak kényszerítve fogja magát érezni a hidat, illetőleg a vámszedési jogot a magántulajdonostól megváltani és az utóbbinak kárpótlást fizetni. A jelen perezben a kérdés megoldása sokkal egyszerűbb és könnyebb. Mondjon le a t. pénzügyminister ur ezen hídról mint bevételi forrásról és engedje azt a közmunka- és közlekedési ministerium ressortjába. Ez már fiscalis szempontból sem volna oly nagy áldozat, mivel a bevételi forrásértéke a Maros Vásárhely—szászrégeni vasút megnyittatása óta tetemesen csökkent és korántsem felel meg azon becsárnak, mely a kimutatásba felvétetett. T. ház! Nem akarok concret indítványt tenni, tudván, hogy ezen ügy első sorban az administratio hatáskörébe tartozik. Csupán azon kérést bátorkodom a t. pénzügyminister úrhoz intézni, méltóztassék a radnótfáji vámhid eladását újabb megfontolás tárgyává tenni és ezen ügyet az ész szerű és czélszerű közigazgatás, valamint az egyes társasági osztályok közt különbséget nem ismerő szabadelvííség követelményeinek megfelelően elintézni. (Helyeslések.) Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Justh Gyula t. képviselőtársam több olyan kérdést érintett az államjavak eladásával kapcso'atban, melyekre vonatkozólag azt hiszem, hogy szükséges lesz ugy képviselőtársamnak, mint a t. háznak egy pár felvilágosítással szolgálni. (Halljuk! Halljuk!) A példa, melyre hivatkozott, olaszországi tapasztalatai tekintetében, véleményem szerint nem volt szerencsésen megválasztva. Nincsenek ugyanez alkalommal nálam az adatok, de midőn az államjavakra vonatkozó jelentés, hajói emlékszem, 1881. vagy 82-ben Olaszországban megjelent, én elolvastam és mondhatom, a t. képviselő ur igen csalódik, ha azt a kettőt állítja, hogy először ottan depretiatio elő nem fordult és másodszor, hogy ott az átlagos eladási nagyság 4Ys hectár volt. Az én értesülésem mind a két tekintetben másként áll. Először is depretiatio oly mértékben állott elő, hogy egy darab ideig sbtálni kellett az eladást ; másodszor pedig gyanúsítottak némely — hogy mindennapi módon fejezzem ki magamat — ultramontan köröket azzal a czélzattal, hogy az eladást felhasználták bizonyos nagyobb birtokcomplexumok összevásárlására. Az aem áll, hogy az átlag lett volna 47a hectár, hanem igenis a minimum volt ennyi és tagadhatatlan, hogy az olasz birtokviszonyok következtében ott az ilyen kisebb birtokok nagyobb számmal fordulnak elő, mint nálunk. Erre tehát valami különös súlyt helyezni nem lehet. De ha áttérünk is a magunk viszonyaira, t. ház, azt hiszem, hogy azok az argumentumok, melyeket t. képviselőtársam felhozott, a tények által nincsenek igazolva. Folytonosan beszélt az állami jószágok nagyobb mértékű eladásával kapcsolatosan, a birtokok depretiotiájáról. Ha nem volnának e tekintetben tapasztalataink, abban az esetben a t. képviselő ur csakugyan előhozhatta volna ezeket az adatokat; de a tények azt bizonyítják, különösen az utóbbi 10 év alatt eszközölt eladások alkalmával, hogy e miatt az illető vidéken sem depretiatio elő nem fordult, sem maguk az állami jószágok a becslési áron nagyban és egészben el nem adattak. Hogy pedig a becslések elég magasan vannak felvéve, azt senki kétségbe nem vonja ; inkább panaszkodnak a túlmagas becslés miatt, mint a föld benső értékén alul való fölvétel ellen. És az évenkint megjelenő jelentésekből, melyeket a pénzügyminister ur a megtörtént eladások értékviszonyairól a t. képviselőháznak benyújt, mindenki meggyőződhetik arról, hogy a becslésen alul legfeljebb csak kivételesen adattak el egyes darabok, de nagyban és egészben véve, mindig az előirányzott becslési árakon felüli eredmény éretett el. Igy, t. ház, a legutóbbi jelentés szerint is, mely az 1886-ik évi eladásokról szól, a mint e jelentésnek 19-ik lapján olvasható, eladatott összesen 1.330,042 forint becsértékü ingatlan 1.393,396 forinton, tehát 63,354 forinton magasnbb áron, mint a menynyire a becsérték fel volt véve. Ebből méltóztatik látni, t, ház, hogy az az argumentum, melyet t. képviselőtársam felhozott, nem áll. 0 azonban azt a látszólag helyes észrevételt is teszi, hogy vájjon mi czélja van annak, hogy például tavaly fölvettünk eladás czéljából a költségvetésbe 7 millió forint értéket, most pedig e czímen 5 millió forint van felvéve, holott a tényleges eladások most csökkentek és kisebb mértékLen fordulnak elő. Ebben t. képviselőtársamnak igaza van és ha az előirányzat alapját csak az az egy tényező képezné, a mely ezekből az xijabban kijelölt birtokeladásokból származik, akkor ez ellen semmi szavam nem volna. De bocsánatot kérek, az az elő irányzat három tényezőből áll. Az első a már eladott birtokok esedékes részletei, a második a már eladott birtokokon eszközölt kölcsön és csak a harmadik, a most érintett előirányzat s az eladásra