Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-60

60. országos ülés február 9-én, esüt5rt8kön.l888. 1 Og kitűzve, melyet mindeddig nem értékesíthetett; de mivel tudjuk, hogy e birtokok becsértéke — épen a könnyebb eladhatás indokából — nagyon csekélyre, a valódi értéknek alig felére szokott vétetni; egészen bizonyosra vehetjük, hogy itt a kormány legalább is 50 millió forint értékű állambirtokot szándékozik zsibvásárra dobni s ahhoz a jelen évi kimutatás szerint még 9.211,077 forintra becsült birtokot akar hozzácsatolni oly könnyedséggel, mintha valami csekély maradvány-földekről lenne szó. Ha már most az e füzetben részletezett birtoktesteket egy kissé figyelmesebben szemügyre vesszük, azt fogjuk találni, hogy állami birtokállományunk legértékesebb s legkönnyebben pénzzé tehető részei vannak áldozatul kiszemelve mint például szőlők, malmok, értékes kaszálók hidvámok, nagy jövőjű fürdők, belsőségek, gazdasági épületek, mészárszékek, mindenféle bányák és 638 város és községnek italmérési joga, legtöbb helyt vendéglő- és korcsmahelyiségekkel s mindez oly nevetségesen potom árban, például az italmérési jogok oly csekélységért, hogy a midőn a regálénak — már soká el nem odázható — megváltása napirendre kerülend, az állam a most kapott vagy kapandó összegnek tízszeresét leend kénytelen kárpótlás fejében visszafizetni. No hát igy csak a vadak gazdálkodnak Afrikában, a midőn a termőfát — azért, hogy gyümölcséhez könnyebben juthassanak — kivágják. (Derültség.) Napjainkban a Tisza-kormány nyomasztó terhei sokszor csikarják ki a népből azon feljajdulást, hogy az önkényuralom alatt jobb sorsuk volt. E sötét párhuzamot, fájdalom, nem egyszer találjuk indokolva, mert tény az, hogy terheink akkor alig tették a mostaninak egyharmadát; tény, hogy a Tisza-aera leplezett absolutismusa és féktelen párturalma nem egyszer hat nyomasztóbban. Tény az, hogy Bach és Schmerling meg sem merték kisérleni ezredéven át megtartott államjavaink eladását; a mit most ami úgynevezett nemzeti kormányunk Csáky-szalmájának^ tekint. Én sem a kormányt, de még a törvényhozást sem tartom jogosítottnak arra, hogy e törzsvagyont elvesztegesse, nem tartom jogosítottnak azért, mert az nem a miénk, az a jövő nemzedéké, annak mi csak haszonélvezői vagyunk, azokat nekünk csonkítatlanul kell utódainkra átszármaztatnunk, az szent hitbizomány, melyet örökidőkre fenn kell tartanunk. Ez okon a mint eddig, ugy most sem egyezhetünk bele az elidegenítésbe s azok eladására a felhatalmazást megtagadjuk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) Balogh Géza jegyző: Justh Gyula! Justh Gyula: T. képviselőház! Az a körülmény, ^hogy a kormány a jelen költségvetésben ismét 9 millió forintot meghaladó értékű mintegy 45,000 holdnyi államjószág és 45,000 forint értékű regale eladására kér a törvényhozástól felhatalmazást, azt hiszem, kötelességünkké teszi, hogy ezúttal ismét komolyan foglalkozzunk az állami javak elidegenítésének kérdésével és komoly bírálat alá vegyük, vájjon a mai viszonyok között helyes-e, hasznos-e az államra nézve az állam legjövedelmezőbb és legértékesebb birtokainak eladása. T. képviselőház! Kétségtelen, hogy az állami javak eladása lehet az államra nézve hasznos, de lehet káros is. Azon kérdés, vájjon az állami javak eladása czélszerű-e, hasznos-e? Egyfelől pénzügyi és másfelől közgazdasági szempontból bírálandó meg. Altban a pénzügyi tekintélyek többé-kevésbé megegyeznek, hogy pénzügyi szempontból az állami javak elidegenítése csak akkor indokolt, csak akkor hasznos az államra nézve, hogy ha a befolyó vételár állami adósságok törlesztésére, avagy oly beruházásokra fordittatik, a melyek valóban és elkerülhetlenül szükségesek és a melyek mentől előbb hasznot hajtanak. Közgazdasági szempontból pedig az állami javak elidegenítése csak akkor indokolt, csak akkor hasznos, hogy ha az állami jószágok nem bocsáttatnak nagy tömegekben eladásra és ezáltal a földbirtoknak az értéke nem csökkentetik, másfelől pedig, ha ezen állambirtokok eladása kis részletekben, még pedig lehetőleg telepítési czélokból eszközöltetik. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Hogy csak egy példát említsek, Olaszországban, a midőn az államjavakat eladták, 29%-kal haladta meg a vételár a becsárat. Miért ? Mert igen apró részletekben lettek az államjószágok eladva, ugy, hogy egy-egy részlet átlag nem haladta túl a 4 és % hectárt. Az állami jószágoknak nagy tömegekben eladása rendesen rossz üzlet. De ha a legnagyobb óvatossággal eszközöltetik is az eladás és hogy ha a helyes pénzügyi és közgazdasági szempontok sem tévesztetnek szem elől, nem szabad felednünk, hogy ezen jövedelmi forrás csak ideiglenes és kétséges és hogy ezen jövedelmi forrásnak megszűnte a jövő költségvetésekben nehezen pótolható hiányt fog képezni. Annyi bizonyos, hogy az államjavak elidegenítésével az állam tőkéjének egy része fogy, pedig az államjószágoknak tartalékalapot kellene képezni nagy szükség és szerencsétlenség esetére. Azonfelül, t. ház, meg kell figyelnünk azt is, hogy az állami javak elidegenítésével tulajdonkép a jövő nemzedék megfosztatik az értékemelkedéstől, attól az értékemelkedéstől, a mely idővel egyrészről az ipar, a népesség fejlődése, másrészről pedig a pénz olcsóbbá válta folytán fog bekövetkezni. Például Angolországban VIII. Henrik idejében, 1542-ben eladtak 278,000 font sterling értékű kolostori javakat és ezek most 6 millió fontot jö-