Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-59

69. országos ülés február 8-án, szerdán. 1S88. 99 ezen pénztári készletek kezeléséről, mert azok folytonosan változnak. De egy dologra okvetlenül igénye van a képviselőháznak arra, hogy tudja, mennyi lett tényleg ezen pénzkészletekből az állami ezélokra igénybe véve és ha nem is minden perczben, de legalább egyszer évenkint kell hogy erről hű képet nyerjünk. Erre nézve is tehát azon kérést vagyok bátor intézni a pénzügyminister úrhoz, méltóztassék jövőre a költségvetés beterjesztése alkalmával intézkedni, hogy egyúttal a pénztári készletek állapotáról is előterjesztés történjék. Azt hiszem, t. ház, hogy azon tapasztalatok után, melyeket e téren a múlt évben szereztünk, ezen kérésemet nem szükséges bővebben indokolnom és talán magának a kormánynak teszek szolgálatot akkor, midőn felhívom, hogy állandó szabálylyá tegye önmagának azt, hogy ezen pénztári készletek kezelését minél nagyobb evidentiában és nyilvánosságban tartsa. Ez nem kis részben fog hozzájárulni az államhitel megszilárdításához. (Helyeslés lalfelől.) Végre egy harmadik dolog, a mi nem vonatkozik a jövőre, hanem legalább, a mint mindnyájan értesültünk —egy befejezett tényre, tudniillik arra a hitelműveletre, melyet a hirlapi tudósítások szerint a t. pénzügyminister ur az utóbbi napokban 30 millió arany-rente kibocsátása iránt kötött. Azt hiszem, hogy mindnyájunkra nézve kívánatos, hogy a t. minister ur ez iránt nyilatkozzék, hogy a ház az ő szájából tudja meg, hogy csakugyan bejefezett tényről van-e szó és igaz-e az, hogy arany értékben lett ez a művelet megkötve? Ez a kérdés annál jogosultabb, mert hisz még mindnyájan emlékszünk reá, hogy a t. pénzügyminister urnak elődje ismételve kijelentette e házban, hogy aranyrente kibocsátásához folyamodni egyáltalában nem szándékozik, sőt nagyon dicsekedett azzal, hogy neki sikerült meghódítni a papírjáradékot, melynek az a nagy előnye van, hogy eminenter belföldi érték, a mennyiben legnagyobb része itt az országban és a monarchiában helyeztetik^ el, következőleg a kamat is belföldön marad, holott az aranyrente, eminenter nemzetközi papír s azért kamatai majdnem egész összegükben külföldre vándorolnak. De nemcsak a t. minister ur elődje, hanem maga a t. pénzügyminister ur is, nem tudom bizonyosan itt e a házban, de positive emlékszem, a pénzügyi bizottságban épen akkor, mikor a 32 millió forintos törvényjavaslatot tárgyaltuk, határozottan kijelentette, hogy csak a legeslegvégső szükséglet esetén fordulna az arany-rentéhez. Én beismerem, vagy legalább elképzelem azt, hogy most az utolsó napokban, különösen a jelen nemzetközi helyzetben, midőn a t. minister ur végre akarta hajtani a nagy műveletet, a legutolsó szükség előtt áll; de épen az a kérdés: miért kellett a pénzügyministeriumnak eddig várni? mire való volt felzaklatni már akkor májusban vagy június elején az országot egy oly kellemetlen vitára alkalmat szolgáltatott törvényjavaslattal azért, hogy azután 7 — 8 hónapon át azt tárczájában tartsa és várjon addig, mig — a mint mondani szokás — a szükség a torkára ég, mit igen természetesen, a pénzpiacz ép oly jól tud, mint ő maga s hogy ez által annak oly helyzetet teremtsen, hogy az dictálhasson a tekintetben, hogy mily értékben kívánja a kölesönt megkötni. Tekintve ép a két értéknek egész különböző természetet, ha a t. pénzügyminister ur csakugyan el volt határozva ragaszkodni apapirjáradékhoz, a melynek sokkal szűkebb tere van, miért várakozott addig? Hiszen minél szűkebb a tér, annál több időre van szükség, hogy a papirokat azon aszúk téren elhelyezhessük; s igen természetes, hogy egy nemzetközi értéket sokkal rövidebb idő alatt lehet érvényesíteni, mert annak a számára az egész világ nyitva áll. Én tehát bizonyos vagyok abban, hogy ha a minister úr akkor mindjárt a törvényjavaslatnak törvényerőre történt emelése után igyekezett volna ezt a műveletet keresztül vinni, elfogadták volna a papír-rentét és nem kellett volna most egyszerre szakítva a kormány által felállított általános elvvel, rövid idő után visszatérni az arany rentéhez, a minek — óhajtom, hogy ne úgy legyen, de félek *— az a következménye leend, hogy jó darab időig a papír rente előtt elzárjuk az utat, mert hiába, a ki hozzá szokik a fáczánhoz, nagyon nehezen éri be csirkével. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Óhajtom, mondom, hogy ez ne úgy legyen, hogy ebből a műveletből az ország és az ország hitele semmi kárt ne szenvedjen ; de minden esetre kötelességemnek tartottam ezen kérdést felvetni, hogy alkalmat nyújtsak a t. minister úrnak, hogy ez irányban megnyugtató felvilágosítást adjon. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Személyes kérdésben vagyok bátor szólni. Helfy képviselőtársam oly váddal illetett, melyet valóban nem érdemlettem meg, t. i. azt a szemrehányást tette nekem, hogy a pénzügyministerium költségvetésének részletes tárgyalása alkalmával egy ujabb beszéddel nem fejtettem ki az erre vonatkozó adatokat és azt mondotta, hogy ez még nem történt soha. Bocsánatot kérek, emlékezetében téved álképviselő úr. A többi tárczánál — egyéni nézetem szerint ott sem helyesen •— az általános vita alkalmával az utóbbi 10 év alatt kifejlődött az a szokás, hogy az előadók is beszélnek; de a pénzügyi tárczánál, méltóztassanak megnézni a naplót. az előadó, miután az általános vita alkalmával volt alkalma és kötelessége a pénzügyi tárezára vonatkozó főbb dolgokat és nézeteit előadni, külön beszédet nem tartott. Legalább nekem, noha most 10-edszer van szerencsém ezt a költségvetést elő' adni, nem volt okom és alkalmam újabban azt elő13*