Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-42
42. országos ülés január 18-án, szerdán. 1888. 77 ban a földadó soha sem volt ily magas, a legmagasabb 1791-ben volt és ekkor is a tiszta jövedelemnek 17% v °lt, azonkívül még az 5 milliárd törlesztése idejében sem érte el a Í7 0 / 0-ot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És hogy ha még további összehasonlításokat teszünk és fejenként osztjuk föl a földadót, azt találjuk, hogy mig földadó ezűnén Romániában 80 krajczár fizettetik átlag, Oroszországban 1 forint 40 krajczár, Németországban 2 forint 60 kraj czárt, Austriában 4 forint 20 ki"ajezárt, Magyarorsziágon 5 forint 60 krajezárt és csak Spanyolország tesz rajtunk túl, mely 5 forint 90 krajezárt fizet. Ha tehát a 255°/<> túlmagas földadót, tekintettel arra, hogy az átalakulás nehézségeivel kellett küzdenünk, meg is lehet engedni, de azt oly maximumnak kell tekinteni, a minél tovább menni csakugyan nem lehet. A t. kormány sem merte a földadót directe emelni, hanem azért mégis talált módot arra, hogy e czímen is bevételeit szaporíthassa. Ennek a módja pedig volt az átalános jövedelmi pótadó, mely az egyenes adók alapjául szolgáló tiszta, jövedelmet különböző kulcs szerint megterhelte ugy, hogy ez adónem jövedelme ma 16 millió. Nevezetesen ez adónem a földadóra további 30%-ban rovatott ki, a mi hozzáadva a 25-5V* hoz, a tiszta jövedelem terhe tulajdonképen tesz 33V 2 °/o-ot, vagyis a tiszta jövedelemnek Vs részét. A földbirtoknak azonban ez nem egyedüli terhe; a tiszta jövedelem kiszámításánál ugyanis sok oly terhet nem vesznek figyelembe, melyek az adóval concurrálnak és a tiszta jövedelmet terhelik; ilyenek a beruházási tőkék kamat terhe, a közmunka teher; községi és megyei pótadók mindmeganynyi terhek, melyeket a földbirtoknak hordoznia kell, de a tiszta jövedelmet nagyon leszállítják. Ha hozzávesszük még ehhez, t, képviselőház, hogy a földbirtok terményeit évek óta vagy épen nem, vagy alig- és igen sok esetben vesztességgel lehet értékesíteni: ugy fogalmunk lehet azon adóképességről, mely ma ez országban általános és állíthatjuk, hogy a magyarországi földbirtok a tiszta jövedelmének Vs részére előirányzott 46 millió bevételt nem sokáig lesz képes a kincstárnak beszolgáltatni. (Igaz ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ugyanez áll az egyenes adók többi nemeire is és ezzel kapcsolatosan bátor vagyok egy állítást koczkáztatni, azt tudniillik, hogy ha indirect adóink sorsát könnyelműen koczkáztatni nem akarjuk, ugy azokat sem lehet mindaddig emelni, a mig az egyenes adókon nem könnyítettünk, hogy igy megizmosodásra segítvén az egyenes adófizetőket, legyen a ki a, fogyasztási adókat megfizesse, mert, t. képviselőház, nekünk nincsenek gyáraink s azokban a fogyasztó munkások nagy száma, nincsenek iparvárosaink és nagy ipartelepeink: ugyan kérem, kitől várjuk tehát, hogy a fogyasztási adókat megfizesse, ha nem azoktól, kik az egyenes adókat amúgy is viselni kénytelenek? Nem lesznek-e tehát azok kénytelenek fizetni, kiktől az egyenes adók a tiszta jövedelmet már elvették? Honnan várunk tehát oly jövedelmi szaporulatot, hogy az állam fokozatosan emelkedő kiadásait oly mértékben fedezni képesek legyünk, mint a mily virtuositással azok a költségvetésben évről-évre megjelennek? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Miután az állami bevételek fokozása a jelenleginél is nagyobb válsággal fenyeget a jövőben, a pénzügyek rendezésére ezen az utón gondolni, sem lehet; egész határozottsággal kell tehát a kibontakozásnak ama másik módját, mely egyedül kínálkozik és kizárólag a hatalmunkban áll és a mely nélkül jó és tisztességes pénzügyi politika soha nem létezett, létezni nem fog, igénybevenni és ez a mód a takarékosság. Ezen elemi és legfőbb pénzügyi elvnek ismeretére eljutni az igen tisztelt kormánynak is sikerült 12 év után, inert az igen tisztelt ministerelnökpénzügyminister ur pénzügyi előterjesztésében nagyon hatékonyan hivatkozott a takarékosságra, síit azon kellemes, de hihetetlen reményt helyezte kilátásba, hogy a takarékosság és indirect adók fokozásának révén államháztartásunkban az egyensúlyt már a közel jövőben helyreállítania sikerülni fog. Ha ez az ígéret, t. képviselőház, a fusio Ígéretével oly közeli rokonságban nem állana, talán tudna bizalmat ébreszteni, igy azonban úgy tűnik fel, mintha az nem anynyira az államháztartás rendezését tartaná szem előtt, mint inkább azt, hogy a 12 évvel ezelőtt ugyan e czélra szerzett mandátumát a t. szabadelvű pártnak bizonytalan időre meghosszabbítsa, mert f annyi már eddig is tény. hogy a mig a jelen I költségvetési előirányzatban az ígért adóemelések vagy már valósittattak, vagy pedig okvetlenül valósittatni fognak, addig a takarékosságra vonatkozó ígéretekből vajmi kevés van reálisaivá. Pedig, t. képviselőház, a mi költséges államháztartásunk a takarékosságnak igen tág tért enged: takarékos gazdálkodás mellett minden tárcza kezelési költsége leszállítható volna, sok hivatal megszüntethető volna, ilyen nevezetesen a kincstári ügyészségek, melyeket, miután a kincstárnak ma alig van úrbéres ügye, szükség nincs; vannak hivatalok, melyek kevesebb költséggel és a jobb administratio érdekében egymássa] egyesíthetők volnának, nevezetesen az adófelügyelőségek és illetékkiszabási hivatalok a pénzügyi igazgatóságokkal és adóhivatalokkal, hová természetüknél fogva is tartoznak, ugyancsak a pénzügyii;'azgatósá.gokhoz lennének csatolandók a jogügyi igazgatóságok is. De van a költségvetésnek egy állandó terhe,