Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-41
41. országos ülés január 17-én, kedden. 1881. Ti gyazó illetékek 28 frtot meghaladólag s a bírói ítéletek egy nagy része. A pénzügyminister ur által rendelkezésünkre bocsátott adatokból nehéz meghatározni azon öszszeget, a mely mint örökösödési illeték szerepel, de ha ezen össztétel alatt foglalt tételeket egyenkint szem előtt tartjuk és a pénzügyi bizottság jelentésében a 4 S A° adásvételi illetéket elfogadjuk, az ott kitüntetett 6 millió 300 ezer frtnyi összegből megközelíthetni vélem a helyes számítást, ha a többi százalékos illetékeket kerek összegben 3 — 4 milliónak veszem és igy ezen illetékek 10 milliót tennének ki, az örökösödési illeték pedig szintén kereken körülbelül 2 milliót. Az örökösödési illeték magával az anyagi örökjóggal legszorosabb kapcsolatban áll. Annak elvéhez kell alkalmazkodnia s avval összhangzásban kell állnia. A jelenleg fennálló e tárgyú illetékek az osztrák polgári törvénykönyv örökösödési rendjét tartották szem előtt és a sajátlagos magyar örökösödési rendszerrel összhangzásban nem állanak. Hogy az örökösödési illeékek jelenleg nem nyújtják azon eredményt, a mely e jövedelmi forrásból jogszerűleg várható volna,három okra vezetendő vissza. Az egyik, hogy a kivetendő illeték nagysága nem az örökség vagy hagyomány tárgyát képező vagyon nagyságával áll arányban, hanem változik, a rokonsági fok közelsége vagy távolsága szerint, a másik pedig, az örökösödési eljárásban fekszik s abban, hogy az ingó vagyon ezen illetékkel jelenleg a legkevesebb esetben érintetik. Az örökösödési illeték helyes alapon való szervezése feltételezi, hogy a kivetendő százalék a hagyaték nagyságával fokozatosan emelkedjék, a mely fokozati rendszert kapcsolatba lehet hozni az örökös vagy hagyományos viszonyával az örökhagyóhoz. Adópolitikai szempontból ez a legigazságosabb megrovása ezen szerzési jogoknak és jövedelmezés tekintetében felülmúl minden más rendszert. Legyen szabad e tekintetben utalnom az anffol örökösödési illetékekre és Gladstone-nek 1880-ban e téren keresztül vitt reformjaira, a melyek folytán ez illetékekjövedelme 70 millió frtra emelkedett. Ezen eredmény nem kizárólag az angol gazdasági viszonyokba terelendő vissza, hanem a kivetési módozatok az eljárás keretén belül az állam érdekeinek kellő megóvása és azon szigorban, a melyet az angol törvényhozás a hagyatéki vagyon megállapítása és a hamis bevallások meggátlása végett gyakorol — találja magyarázatát. Figyelemreméltó szempontot képez továbbá a hagyatéki vagyon ingó vagy ingatlan minőségére h tekintettel lenni, mert az ingatlan vagyon minden átruházása az illetékezés alá esik, mig az ingó vagyon átruházása a legkevesebb esetben érintetik illeték által s mig az előbbi a hagyatékoknál el nem titkolható, az utóbbi a legkevesebb esetekben képezi az örökösödési illeték tárgyát. Az örökösödési illeték jövedelmező volta az örökösödési eljárással a legszorosabb kapcsolatban áll. Nem akarom azt vitatni, hogy az örökösödési eljárás kizárólag oly rendezést leljen, hogy abban pusztája az állani jelzett érdeke nyerjen kifejezést, hanem csak jelezni kívánom, hogy ezen érdeknek jogosultságát is el kell ismerni, ha az állam jövedelmeinek igazságos, de egyúttal oly fokozására törekszünk, a mely a büntetendő elvonást és megrövidítést lehetetleníteni törekszik. Hogy a jelzett reform az állam bevételének lényeges emelkedésével járna, az kétségtelen és elismerendő az is, hogy ezen reform teheremelés nélkül helyesebb felosztás és az eltitkolás és megrövidítés lehetetlenítése által magára a vagyon megoszlási processusra jótékony hatással volna és ha némikép, mint teheremelés jelentkeznék, első sorban a nagyobb birtokot és nagyobb ingó tőkét érintené. A fogyasztási adók emelése első sorban megterheli az ország lakosainak azon részét, a mely egyenes állami adót egyáltalán nem fizet, vagy a melyre^ az a birtok és kereseti viszonyok folytán csak igen csekély mérvben róható ki. Az aránylagos megterheltetés ezen adónemeknél ki van zárva, mert az életszükséglet azon tárgyai, a melyek ezen adók által érintetnek, a mennyiség és nem a minőség szerinti megadóztatásnak vannak alávetve s igy a silányabb minőség aránylag nagyobb adóval sujtatik, mint a jobb minőség. Ennek folytán a silányabb minőséget fogyasztó nagy kör, nagyobb adót ró le, mint a nemzet vagyonosabb osztályának ama köre, mely a jobb minőséget élvezi. Figyelembe veendő tehát, hogy a fogyasztási adók által élénkebb tárgy élvezete nem áll arányban az élvező jövedelmével s hogy végül az alsóbb néprétegekben a család rendszerint több tagot számlál, mint a felsőbb néprétegekben s igy a családfő által lerovott fogyasztási adó a szegényebb s kevesebb jövedelemmel biró osztályoknál aránytalanul nagyobb, mint a magasabb jövedelemmel biró osztályoknál. A helyes adópolitikának tehát oda kell törekedni,hogy ezen visszásságokat lehetőleg megszüntesse és oly intézkedéseket meghonosítani, a melyek az arányosítást lehetőleg megközelítik. Ha az elérendő czél, hogy a fogyasztási adóval való megterhelés a jövedelemmel bizonyos arányban álljon s ha ezen eredmény az adóval sújtott tárgyak természeténél fogva a nagyobb jövedelemmel biró osztályoknál el nem érhető; ugy e tekintetben is egyenértékről kell gondoskodni, a
