Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-41
g0 41. #rsaágos ölts janná; Bak, melyet mi is európai szükségletnek tartunk, hű polgárai vagyunk és kívánunk maradni. (Helyeslés,) Kijelentettük, hogy mi a magyar nemzet vezérlő szerepét ez államban tartózkodás nélkül elismerjük, mert ez a szerep megilleti a magyar nemzetet ugy a históriai jog, mint szám, mint birtok és intelligentia alapján és kijelentettük, hogy mi a magyar nyelvet, mint ez állam hivatalos nyelvét abban a kiterjedésben, minőt a törvény megállapít, szó nélkül elismerjük. (Helyeslés.) Azt hiszem, t. képviselőház, hogy nyíltabban, őszintébben és loyalisabban nyilatkozni alig lehet. És ha a t. kormány mégis vonakodik a mi jogos igényeinket kielégíteni, melyeknek jogosultsága és törvényszerűsége oly tiszta, mint a napfény: akkor önként következik, hogy mi a kormánynak követői nem lehetünk. Én őszintén bevallom, hogy a t. kormány magatartását a szászokkal szemben nem értem. (Halljuk! Halljuk!) Csakugyan nem értem. Többet e részben nem mondhatok. Szóval, mi a kormányhoz, illetőleg pártjához nem csatlakozhatunk; de nem lehetünk egyszersmind a két ellenzéki pártnak hivei sem, egyrészt a már előhozott okoknál fogva, másrészt pedig már csak azért sem, mert egyik sem adta mindeddig bár csak a legkisebb jelét is abbeli hajlamának, hogy sorsunk iránt érdeklődik shogy a mi jogos igényeinket magáévá teszi, vagyis hogy azt, a mit a jog, az igazság és méltányosság megenged s a józan politika megkövetel, nekünk megadni hajlandó. Azonban daczára annak, hogy mi ezt az állást foglaljuk el, én és küldőim mégis a budgetet általánosságban elfogadjuk. (Mozgás a balés a szélső baloldalon.) T, képviselőház! Azok a dolgok, melyek legelső sorban szivemen feküdtek s a melyeket itt szóba kívántam hozni, jóllehet igyekeztem lehetőleg rövid lenni, mégis oly sok időbe kerültek, hogy nem merem a t. képviselőház további figyelmét kikérni (Halljuk .') és a napirend tulajdonképi tárgyához, tudniillik az állami költségvetéshez és pénzügyi helyzetünkhöz tüzetesebben és behatóbban hozzászólani. Én különben azt a nézetet vallom, hogy oly államon, mely annyira válságos pénzügyi helyzetben van, mint, fájdalom, a mienk, az egyszerű pénzügyi routine által bajosan lehet alaposan segíteni. (Tetszés balfelől.) Mert hiszen (Halljuk!) az egyik nagy eszköz, a mely valamely állani ehronicus deficitje kiküszöbölésére alkalmazható, tudniillik az állambevételek szaporítása, nálunk vagy épen nem vihető keresztül, mert a direct adó már alig emelhető fel, vagy pedig, ha felemelés történnék, az oly következések által fogna ellensúlyoztatni, a melyek illuzoriussá teszik a remélt több bevételt. Mert hiszen szegény országban, mint a mienk, a fogyasztási adók fel17-én, kodden. 1SSS. emelése csökkentő visszahatással fogna Mrní magára a consumra. Tehát t. ház, nem marad más hátra, minta második képzelhető mód, tudniillik a kiadások csökkentése, ha máskép nem lehet, még fájdalmas műtét árán is. De van még egy ut, a melyen az állam kiadásainak csökkentése elérhető és ez az államhiteí megszilárdításában rejlik, mert hiszen, ha az állam hitele olyan volna, mint más szerencsésebb helyzetben levő országoké, akkor a kamatok fizetésére tett kiadásaink megtakarításával kiküszöbölketnők az egész deficitet. Az államhiteí megszilárdítása jó belpolitika, jó közigazgatás és jó igazságszolgáltatástól függ, szóval az állam benső consolidatiójától. Ezt tartom én legfőbb feladatnak, melytől az állam sorsa függ. Jól tudjuk azt, t. ház, hogy a t. kormány, midőn nemrég kebelében nevezetes változást foganatosította pénzügyi legfelsőbb vezetés tekintetében, ezt azon ambitióból tette, hogy zilált pénzügyi viszonyainkat rendezze. Hogy vájjon a kormány ezen czélt el fogja-e érni vagy sem, azt én nem vitatom, de egy óhajtásnak tudok kifejezést adni s ez az, hogy vajha hazánk ezen komoly aggasztó bajból kimenekülhetne. Mi szászok, bár a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglalunk el és daczára, hogy oly sok keserű panasz fekszik szivünkön épen ő ellenében is: mégis örvendeni fogunk, ha neki sikerülni fog hazánk megmentése e téren. És midőn ezt kijelentem, teszem azért, mivel szerintünk oly időben, mikor komoly államérdekek, létérdekek forognak fenn, a kisebbszertí tekinteteket, ha még oly jogosultak is, a kisebbszertí pártérdekeket és sérelmeket háttérbe szorítani hazafiúi kötelesség. (Helyeslések.) Orbán Balázs: T. ház! A parlamenti szokás alapján pár szóval kívánok a ministerelnök ur tegnapi beszédére megfelelni. A ministerelnök urnak s egyáltalában a túloldaliaknak Jcedvencz tárgya kezd lenni a szabadelvű czím jogosultságának védelme, ezt tette ^tegnap itt lándzsát tört fiatal szónok, Miklós Gyula képviselő ur is, a ki szabadelvtíségének bizonyítására nem tudhatott s nem is tudhat bizonyítékot felhozni, mert oly fiatal képviselőben, a ki ily fiatalon oly reactionarius tanok védőjévé szegődött — a szó nemes értelmében vett szabadelvűséget nem, hanem csakis olyan közösügyes szabadelvűséget kereshetünk, a mely szabadelvű az osztrákok irányában, a mennyiben szabadnak véli e h minden jogait és érdekeit oda^áldozni. Hanem a ministerelnök ur ő már hivatkozott tényeire, egész múltjára s különösen az osztrákok által veszélyeztetett protestáns autonómia védelmében kifejtett szabadelvüségére. Hisz^ az a baj, hogy szabadelvűsége már a históriai reminiscentiákba veszett, hogy csak Schmerlinggel szemben tudott szabadelvű lenni