Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-40

48 40. országos ülés jannár 16-án hétfőn. 1888. struálása ezéljából 32 milliót szavaztatott meg magának. Most már igazán felmerült a kérdés: mint álltunk a pénztári készletekkel akkor és mint állunk ma? Hozzá teszem, hogy midőn a t. ministerelnök ur ama 32 milliót kérte, azt mondta indokolásában : tulaj dónk épen csak 20 millióra van szüksége, de nem akarja az államháztartást annak kitenni, hogy egyszerre megszoruljon és ne legyen készlete. Most már a terhelő hátraléka zárszámasok szerint 1886. végén 33 millió volt. Ezt fedezni kell. Ott van ezek között az a 6 millió pár százezer forint, a mivel a Rába szabályozására tartokunk, ott van az az egy millió és egy fractio, a mivel a Temes-Béga szabályozási társulatnak tartozunk, pontosan nem tudom, mert természetes, hogy a mint az építkezés előhalad, a kormánynak arra pénzt kell aduin. De mindenesetre kell, hogy ezeket fedezzük. Ha mindezt összevetem, ugy találom, hogy ha a t. ministerelnök ur e 33 milliót fel is használná a pénztári készletek fedezésére, még akkor is maradna 1 millió hátralék. E tekintetben tehát bátor vagyok teljes felvilágosítást kérni. A másik, a mit fel akarok vetni és a mi leginkább és fájdalom, legszomorúbban jellemzi a pénzügyeket, a következő. Nyilt titok, hogy ez évben a t. pénzügy mini ster ur nem egyszer volt kénytelen előleghez folyamodni. Általánosságban megjegyzem, hogy én ez előlegeket nagyon alkotmányos eszköznek nem tartom. A törvényhozás megadja a pouvoirt a kormánynak arra, hogy ezen meg ezen összegig eladhasson értékpapírokat: de arra, hogy ezeket zálogba tegye s megint kivegye ugy, mint egy magánember teszi, arra külön meghatalmazást a törvényhozás soha sem adna. De megengedem, hogy előfordul más pénzügyi kormányzatnál is, hogy ilyesmihez folyamodik ; de akkor igyekezzenek, hogy a lehető legrövidebben történjék meg, már csak azon okból is, mert ezzel bizonyos tekintetben nemcsak kijátszák a törvényhozás szándékát, hanem mert megrendítik az állam hitelét a külföld előtt. Köztudomású dolog pedig, hogy a t. ministerelnök ur egyetlen egy esztendőben, a most lefolyt 1887. évben, háromszor folyamodott ilyen előlegezési mívelethez. Először máreziusbaii, ha jól emlékszem 15 millió erejéig, augusztus vagy szeptemberben megint 12 millió erejéig, novemberben pedig ezen 12 millióból, (Ellenmondás a jobboldalon) engedelmet kérek, meg fogom mutatni, hogy valamennyi lapban registrálva volt, a pénzügyekkel foglalkozó lapok legalább valamennyien közölték. Novemberben az utolsó 12 millió frtnyi összegből 5 milliót visszaadott, megmaradt még 7 millió. Én azt hiszem, hogy olyan kormány, mely ékként gazdálkodik — mely gazdálkodás egy hajszálnyival sem áll hátrább annál, melyet a ministerelnök ur oly sokszor idéz, annyiszor kárhoztatott és még ki is gúnyolt és a mely a Kerkapoly régime alatt folyt — (Igás! ügy van! a szélső baloldalon) nem alkalmas arra, hogy nekünk programmot csináljon a rövid három évi kibontakozásra. Igaza van Horánszky t. képviselőtársamnak abban is, hogy a hiány ezúttal sincs kellőképen a maga realitásában kimutatva. Már a felolvasott határozati javaslatba felvettem az igazi tényleges eltagadhatatlan hiányt, melylyel a jelen költségvetési előirányzat lezárul. Ezt vita tárgyává tenni nem lehet. Mert egészen más, ha azt mondjuk: ennyi a fedezeti hiány; ehhez azután nem kell hozzászámítani a többit, az adósságtörlesztést, mert az már födözve van. De mikor arról van szó, hogy ennyi a költségvetési hiány, ekkor meg kell mondani határozottan, hogy itt van ezen 18 millió néhány 100 ezer frt, ott van 12 millió néhány 100 ezer frt államadóssági törlesztés és itt van 6 millió 200 ezer frt, mely szintén hiány, mert ennyivel fogyasztjuk az államvagyont. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) így látva a pénzügyi helyzetet, azt hiszem, a t. ház csak indokoltnak fogja találni, ha én már ezen szempontból sem szavazhatom meg a kormánynak a költségvetést, vagyis az eszközöket arra, hogy ezen gazdálkodást folytathassa. De mint már beszédem elején jeleztem, a pénz utóvégre csereeszköz. A kérdés mindig csak az: mit kapunk ezen csereeszközért, vagyis milyen politikát követ a kormány e rendelkezésére álló eszközzel. Valóságos fatalitás üldözi a t. ministerelnök urat látszólag nagy szerencséje közepette is. 0 a mikor a kormányra vállalkozott, két nagy jelszót irt zászlójára: az egyik a pénzügyek rendezése s ime látjuk, hogy miként érte el ezen czélját. A másik volt a szabadelvűség. Ezen a két téren várt tőle a nemzet nagyon sokat. Ezen remény idézte elő annak idején a fusio gyors létrejöttét. Remélte a nemzet az elsőt és remélte továbbá, hogy a szabadelvííséget, melyet zászlajára irt, intézményekben meg is fogja valósítani. (Halljuk! a szélső baloldalon.) T. ház! Előttünk van egy hosszú múlt: nézzünk szét az országban, nézzük át törvénykönyveinket, azt a tengernyi törvényt, melyet a t. ministerelnök ur törvénykönyveinkbe iktattatott, hol látjuk nyomát ezen szabadelvűségnek ? Hasonlítsuk össze a mai helyzetet avval az idővel, mikor a ministerelnök ur az ellenzék padjain ült. Hogy csak néhány esetet idézzek. Mindnyájan emlékezünk, hogy a vallásszabadság annyira popularis eszme volt ebben a házban, hogy mikor Irányi Dániel t. barátom azt, nem tudom, hány évvel ezelőtt, indítványba hozta, a túlsó oldalról is számosan velünk szavaztak, sőt egy ízben elvben egyhangúlag el is lett fogadva. Ott van a polgári