Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-40

40. országos ülés január adó végeredményét, melyek a jövő évben még nem fognak egészen hatni: akkor is 1 7 millió lesz a deficit, nem is számítva, hogy akkor nem szabad előfordulni semmi rendkívüli dolognak, a mi alatt nem háború bonyodalmat értek, hanem csak póthiteleket; továbbá felteendő, hogy az országfokozott jövedelmeinek nagyon pontosan kell befolyniok, hogy a tervezet beváljék. A végeredmény tehát mint mondom, még igy is az lesz, hogy a deficit 17 millió körül lesz, melyet tisztán a conversióra utalni anynyit tesz, mint az államháztartást egyszerűen nem rendezni. Hogy mi ily ezímen több költségelőirányzatot, sem új adókat meg nem szavazunk, az a dolog természetében fekszik, mert hisz lelkiismeretesen minden új teher megszavazását egy feltételhez kell kötnünk, ahhoz tudniilik, hogy az államháztartásban az egyensúly helyreállítása emberileg biztosítottnak legyen tekinthető, (ügy van! balfelöl) nem is említve azon körülményt, hogy az általunk elfogadott adók egy része nagyon veszedelmes természetű, mert főképen azon osztályokat éri, melyeknek jövedelme oly csekély, hogy ha az újabban megterheltetik, a társadalom nagy rétegeiben meg fog kezdődni az elszegényedés, az elzüllés (ügy van! balfelöl) és szelíden szólva, az elégedetlenség. T. ház! Ezekben igyekeztem kimutatni, hogy az igen t. kormány már 1886-ban sem követte azon takarékossági és solid pénzügyi politikát, melyre a helyzet által már akkor utalva volt, melyre saját Ígéretei is kötelezték. Igyekeztem kimutatni, hogy a t. kormány az 1888-ikiköltségvetési előirányzatban sem mutat fel figyelembe vehető megtakarításokat, de ilyet felmutatni nem is lehet az organismus megbontása nélkül. Erre pedig a t. kormánynak, legalább a kezdeményezésre elég ideje volt. És ezt annál inkább elvárhattuk volna, mert a t. pénzügyminister volt az, a ki bennünket az őszi előterjesztésekre utalt, sőt az államtitkár ur is, a ki mint a dolog természetében fekszik, aminister urnak secundált, szintén azt mondta, hogy várjuk meg az előterjesztéseket; mert a pénzügyi programmnak időelőtti előterjesztése esetleg egész társadalmi és kereseti osztályokat hozhatna forrongásba. No most már ismerjük a pénzügyi politika kibontakozási ingredientiáit és megvallom, hogy nem találok azok közt ily felforgató természetűeket, ha csak a dohánycsempészet megakadályozását vagy a fokozatos illeték megszüntetését nem értette. (Derültség.) Ha van valami, a mi a társadalmi és kereseti osztályokat forrongásba hozhatja, az nem a programúi, hanem a programmtalanság, mely hagyja az eseményeket önmagoktól fejlődni, eléjök akadályt nem gördít, mely továbbá az állam erkölcsi és anyagi erejének kifejlődését akadályozza, a mely uralkodik, de nem kormányoz, (Helyeslés balKÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. II. KÖTET. j-án hétíőn. 1888. Jf felől) melynek iránya az, hogy nem önérzetes polgárokat, hanem rabszolgákat kíván nevelni, (Igaz! balfelöl) hogy a munkának és polgári önérzetnek gyümölcseit tisztán hatalmi czélokra használhassa. Igyekeztem kimutatni, t. ház, hogy a költségvetés most sem reális és hogy azon kibontakozási politika, melyet a t. ministerelnök ur előterjesztet merész illusio és legfeljebb arra alkalmas, hogy néhány évi vegetatió után az államháztartást újabb és valószínűleg a legutolsó megfenekléséig vigye. Én kezdettől fogva azon véleményben voltam, hogy midőn a t. ministerelnök ur a kormányzat átvétele idején nézeteivel szakítva, az osztrák védvámos irány előtt capitulált és az európai gazdasági háború előharczosává szegődött; midőn továbbá a t. ministerelnök ur a fogyasztási adók kérdését áldozatul hozta : joggal aggódhattunk, hogy az országnak óriási áldozatokra és erőfeszítésekre lesz szüksége, ha ezeknek pénzügyi és gazdasági eredményét ki akarja heverni; de megvallom, lehetőnek tartottam,hogy azon nagy terhekkel, melyeket az országra azon idő óta rakott, az üdülés egy komoly, következetes, minden irányban szívós, kitartó és solid gazdálkodás és pénzügyi politika mellett bekövetkezhetett volna. De midőn, t. ház, jelszóvá kezdett válni, hogy az ország hitele emelkedett; midőn a költségelőirányzat könnyelműségei a zárszámadások eredményeinek sötét képét nemcsak el nem tudták fojtani, de a rombolás haladásnak, a deficit gyümölcsöző beruházásnak, az újabb adók a gazdasági helyzetből származó terhei fejlődésnek kereszteltettek ; (Igaz! ügy van! a bal- és szélső haloldalon) midőn minden intő és figyelmeztető szó, mely nemcsak innen, hanem máshonnan is jött, gunynyal és kicsinyléssel találkozott; midőn az államélet minden ágában a speculativ hazafiság vette áldó keze alá ezen országot: (ügy van! lalfelöl) azonpercztől kezdve nemkédkedtem azon, hogy a nemzet áldozatkészségének, a nemzet feltétlen odaadásának más jutalma nem lehet, mint a mit — fájdalom — meg is kapott; tudniillik rossz pénzügyek, féktelen adóemelés, romlott közigazgatás, mely szükséges ahhoz, hogy ezen állapotok fentartathassanak, a politikai és erkölcsi ziláltság, mely természetes következménye mindezeknek és lemondás minden reformról, (Igás! ügy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Pessimismusról vádolnak önök bennünket. Ugyan kérem, méltóztassanak felhozni egyetlen egy esetet, mikor hirdettünk mi nagyobb pessimismust, a melynél a szomorú eredmény nem nagyobb lett volna ? Csak egyetlen egy esetet méltóztassanak felhozni. (Igás! ügy van ! balfelöl.) Bizalmatlanság ?! Bizalmatlanok nem mi vagyunk ; bizalmatlan maga a pénzpiacz is, mely a 6