Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-54

382 54. orsssígos ülés február 1-én, szerdán. 1888. 1886-ban egy bizottsági ülés alkalmával indítvány tétetett ezen havasoknak jogezíme változtatására nézve; a mely indítványt akkor a megyei köz­gyűlés mellőzendőnek határozta és ez ellen tör­tént azután néhány érdektárs részéről felebbezés. Ez a felebbezés a megye által a belügyminis­teriummal közöltetett és ez volt a forrás, melyből a belügyministeriumnak szóban forgó rendelete származott. Nem tudom, vájjon nem fogom-e a t. házat untatni, ha felolvasom ezt a rendeletet, a mely különben rövid és igy nem sok időt fog igénybe venni. (Halljuk! Sálijuk! Olvassa:) „Maros-Tordavármegye közönségének Maros­Vásárhelyen. A volt marosszéki havasok ügyében múlt évi május hó 17-én és folytatva tartott köz­gyűlésben 67. szám alatt hozott s ugyanez évi június hó 25-én 7,011. szám alatt tett alispáni jelentéssel felterjesztett határozat indokából, ille­tőleg az ezen határozat ellen báró Kemény Domo­kos és érdektársa által beadott felfolyamodvány folytán az említett havasi birtok természetének és birtokviszonyainak felderítése végett az országos levéltárban nyomozásokat eszközöltetvén: mint­hogy a nevezett levéltár által bemutatott iratokból merített adatok, az ezen kérdésben általam meg­hallgatott királyi kincstári jogügyek igazgatósá­gának véleménye szerint is arról tesznek tanú­ságot, hogy a kérdésben levő havasok elvitázhat­lanul a volt Marosszék közönségének, mint törvényhatóságnak kirekesztő tulajdonát képezték, ezen törvényhatóság megszüntetése után pedig ily természetű vagyon felett az 1876: XXXIII. tör­vényezikk értelmében és annak korlátai közt csakis a vármegye közönsége rendelkezhetik, minek okszerű folyománya az, hogy ennek érvé­nyesítése szükség esetén a tulajdoni pernek azok ellen leendő megindítása, kik a volt Marosszék havasait jelenleg jogtalanul birtokolják és jog­talanul saját nevükre telekkönyveztették, a vár­megye közönségét, illetve a vármegyei tiszti ügyészt illeti meg: az ügy ilyetén állásában most már arra érzem magamat indíttatva, hogy a vár­megye közönségét ezen havasi birtok tulajdonjoga és kezelése iránt fenforgó kérdésnek tisztába hoza­talára utasítsam ; miért is a fennemlített s ezúttal szintén elintézést nyert fel folyamodvány idezárása mellett felhivom, hogy ezen ügyet jelen rende­letem alapján s a vármegyei levéltárban rendel­kezésre álló adatok, valamint a folyó évi 12,725. és jelen ügyszám alatt kibocsátott leirataimmal a vármegye főispánjának megküldött iratok felhasz­nálásával beható megfontolás tárgyává tevén, | ennek eredményéhez képest a további szükséges intézkedéseket tegye meg s ebbeli eljárásáról hozzám jelentést tegyen. Budapesten, 1887. évi deczember hó 5-én." Méltóztatik ebből látni, t. ház, hogy ebben a kérdésben a ministerium érdemleges intézkedést nem tett. Mielőtt ebben a dologban a megyének további hatrozata és épen az, a melyet a t. inter­pelláló képviselő ur említett, a belügyministe­riumhoz érkezik, nem vagyok abban a helyzetben, hogy e kérdés iránt, mint még végleges eldöntésre meg nem érett iránt, már most kimerítő nyilatko­zatot tehessek. Az ügy jelen állapotában mást nem levén képes mondani, kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Szentiványi Kálmán: T. ház! Noha meg kell jegyeznem, hogy az alapszabályok, melyeket említeni méltóztatott, nemcsak a belkezelésre vonatkoznak, hanem magát a birtokosságot orga­nizálják, tehát annak szervezkedési alapszabályai gyanánt szolgálnak és igy mindenesetre lett volna ok közigazgatási utón belebocsátkozni azoknak revisiójába — mint ezt maguk az alapszabályok igazolják ; de minthogy a t. minister ur oly értelmű választ adott, hogy leirata által még nem döntötte el a kérdést, csakis a megyében történt az, hogy félremagyarázták a belügyministeri ren­deletet, azt határozatnak keresztelték és azt, mit a belügyministerinm mint a jogügyi igazgatóság véleményét citál, a belügyministeri nézetek ki­fejezésének tekintették és arra alapította a megye határozatát; tekintettel arra, hogy a t. minister ur kijelentette, hogy most még érdemileg azért nem válaszolhat, mert megérettnek a kérdést egy ren­des vizsgálat során nem tekintheti; ennélfogva én a t. minister ur válaszát tudomásul veszem. (He­lyeslés.) Elnök: Azt hiszem, a t. ház a választ szintén tudomásul méltóztatik venni. (Helyeslés.) Minthogy holnap ünnep van, a legközelebbi ülés pénteken délelőtt 10 órakor fog tartatni. Ezen ülés napirendjén lesz a Németországgal kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről szóló, ma letárgyalt törvényjavaslatnak harmad­szori felolvasása, azután a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének foly­tatólagos tárgyalása és ha az idő engedi, a pénz­ügyministerium költségvetésének tárgyalása. Az ülést bezárom. (Ás ülés végződik d. u. 2 óra 20 percekor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom