Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-52

332 52. országos IlMs janmír 50 án, hétfőn. 1848. melyek azonban nem elvi természetűek. így neve­zetesen a bizottság a minister urnak azon kíván­ságát, hogy egy új ministeri tanácsosi állás rend­szeresittessék a gazdasági tanintézetek központi vezetésére, elfogadta ugyan, de ezen állást a bud­get rendszerének megfelelően nem hagyta ott, a hol az fel volt véve, hanem át tette a központi igazgatás kiadásaihoz, minek következtében a budget formailag némileg más beosztást nyert, lényegben azonban változás nem történt. Hasonlóképen történt egy változtatás a bi­zottság tárgyalásai folyamán, egyenesen a kor­mány kezdeményezésével, t. i. a párisi nemzetközi métermérték-hivatal költségei nagyobbaknak van­nak előirányozva a pénzügyi bizottság jelentésé­ben, mint a kormány által előterjesztett budget­ben. Ennek oka pedig egyedül az, hogy a kormány időközben értesült ezen költségeknek a nagyságá­ról, a mely 3,000 egy néhány száz forinttal na­gyobb, mint az eredetileg előirányozva volt. Mint ugyanis méltóztatnak tudni, Parisban nemzetközi méter-hivatal van a métermérték őrzésére, a mely hivatal költségeihez minden ország a maga terű létének és nagyságának arányában járul és mint­hogy most ezen költségek nagyobbak, mint ko­rábban voltak: tehát a Magyarországra eső rész is nagyobbra van előirányozva. Ezek azon változások, melyek nem a pénz­ügyi bizottság kezdeményezésére, de a pénzügyi bizottság tárgyalásai alkalmával történtek. Meg kell még említenem, hogy több rend­beli kérvény is érkezett, melyek egyenesen a földmívelési, ipar- és kereskedelmi tárczával függnek össze. Az egyik már korábban érkezett a házhoz ugy, hogy ez még a bizottság tárgya­lásaiban is tekintetbe vétetett Ez t. i. a keres­kedelmi ifjak társulatának egy kérvénye volt, hogy a minister ur ezentúl is adja meg azon 300 frt segélyt, mely eddig egy magyar tanfolyam fentartására volt utalványozva. Azonban a bi­zottság, tekintettel a minister ur nyilatkozatára, ki azon álláspontot foglalta el, hogy igenis ő ezen tanfolyamot eleinte, midőn az kezdeményez­tetett, maga részéről segélyezte, de tekintettel arra, hogy a tanfolyam már életbe van léptetve és ho^y az másrészről is támogatásban részesül: nem tartja szükségesnek, hogy e czímen az állami budget tovább terheltessék és én a t. ház megnyugta­tására mondhatom, hogy kapcsolatosan azzal, hogy a minister ur megvonta a segélyt, a lapok­ban adakozás indult meg, tekintélyes kereskedők részéről, mely a tanfolyam fentartását lehetővé teszi és igy a bizottság nem látta szükségesnek, hogy a kérvénynyel szemben a minister ur által beterjesztett költségvetési tételeket megváltoz­tassa. Hasonlókép újabban érkeztek kérvények a »intapinczére vonatkozólag, mely kérvények a 1 ház tudomására hozattak és melyekre nézve fen­tartom magamnak a nyilatkozatot akkorra, midőn egyes czímekhez jövünk, mert tudomásom van, hogy egyes képviselő urak ezen czímnél fel fog­nak szólalni és nem szándékozom előadói minő­ségemben a t. ház figyelmét sokáig igénybe venni, csak kötelességemnek akartam eleget tenni, mi­dőn a legszükségesebbeket elmondtam. Ezzel van szerencsém a költségvetést a t. ház figyelmébe ajánlani. (Helyeslés jobbfelöl.) Szalay Imre: T. ház! (Halljuk!) Többen a felszólalni akaró képviselőtársaim, közül nem számíthattunk arra, hogy a földművelési táreza költségvetésére még ma kerül a sor, miután a mai napirendre a kérvények lévén kitűzve, azt gon­doltuk, hogy azok előreláthatólag hosszabb vitát fognak előidézni, azért kérem a t. házat, hogy miután én is és több képviselőtársam is hosszabb beszédeket szándékozunk tartani, méltóztassék most a tanácskozást megszakítani és azt holnap folytatni. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: A t. háztól teszem függővé, hogy a tanácskozást folytatni, vagy pedig a holnapi napra kivánja-e halasztani? (Felkiáltások jobbfelöl: Ma! Balfelöl: Holnap!) A házszabályok értelmében Szalay Imre képviselő ur indítványát szavazás alá kell bocsá­tanom. Kérem azon képviselő urakat, kik az indítványt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége az indítványt nem fogadja el. Vidliczkay József: T. ház! Midőn a föld­mívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium költségvetésének tárgyalásához fogunk, engedje meg a t. ház, hogy mindenekelőtt általánosság­ban tegyek némely reflexiókat annyival inkább, mert a t. előadó úr, a mint felszólalásában nyi­latkozott, csupán a költségvetésnek egyes téte­leihez kivan szólni és egy szóval sem nyilat­kozott azon politikáról, melyet a törvényhozásnak a közgazdasági téren követni kell. Én pedig akkép vagyok meggyőződve, hogy ámbár fontos­sággal bírnak a költségvetésben előforduló egyes tételek, ezeknél még nagyobb és fontosabb kérdés azon közgazdasági politika, melyet a törvény­hozásnak követnie kell. Engedje meg a t. ház, hogy erről a kérdésről némelyeket felhozzak. (Halljuk!) T, ház! Állam életünknek materialis alapját a közgazdaság képezi: a földmivelés, ipar és kereskedelem, melyek összesen alkotják a köz­gazdaságot. Ha a közgazdaság beteg, ez visszahat az állam életére; a mely crisis éri a közgazda­ságot, ugyanaz még nagyobb mértékben éri az állami életet. A kettő közt belső, organicus össze­kötetés van, egyiket a másiktól elválasztani nem ' lehet. I Legelső kérdés az, hogy mily tekintet alá

Next

/
Oldalképek
Tartalom