Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-52

52. orsíágos ülós január SOán, hétfőn. 1888. 3 | .7 mégis fenhagyatik. Végre pedig károsnak is tartanám, mert méltóztatik tudni, hogy azok a tanárok, a mikor tudományos czélból, az általuk szerzett tapasztalatok megbeszélése czéljából, az isko Iákat fentartó testületek által kitűzött pályadíjak odaítélése és egyéb ilyen munkálatok teljesítése végett összejönnek, ezzel magának a tanügynek tesznek sokszor nem kevés szolgálatot. És ha elvonatik tőlük ez a kedvezmény, ez kedvetlenséget okoz köztük. Én legalább részemről többektől hallottam e miatt olyan panaszt, hogy ez később csakis magának a tanügynek válhatik kárára. Meg vagyok győződve, hogy a t. minister ur azon rendelet által mindezeket az eredményeket elérni egyáltalában nem czélozta. Ot csakis a takarékoskodás szempontja vezérelte, hogy ezen a módon is a vasutaknak a személyforgalomnál nagyobb jövedelmet biztosítson. így lévén meggyőződve, én erre vonatkozólag határozati javaslatot ezen alkalommal nem kívánok benyújtani: csakis arra kérem, í. minister urat, hogy valamint a múltban ez iránt nem törvényes intézkedés, hanem csakis a gyakorlat folytán kapták az illetők ezt a kedvezményt, ha méltóztatik megadni az egyiknek, méltóztassék a jövőben megadni a másiknak is, valahányszor kellő módon felszerelt kérvénynyel ilyen kedvezményért folyamodnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Én nagyon tisztelem és respectálom az igen tisztelt kormánynak takarékossági törekvéseit, csak azt kívánom, hogy az a közönség rovására ne történjék. Különösen fontos ez a kérdés a vasúti szállításoknál. Egy idő óta a közönségben nagy a panasz, magara is tapasztaltam a szállításnak rendetlen vagy pedig az erők hiánya miatt tehetetlen voltát. Alig egy néhány mértföldnyi távolságból innen 6, 7, 8 nap alatt megkapni valamely szállítmányt újabban igazi nagy szerencsének mondható, rendesen 1 — 2 héten át kell arra várni. Hát, t. ház, én azt gondolom, ha a t. kormány gondoskodik arról, hogy a közönségtől a kellő díjak beszedessenek, akkor a közönséget annak megfelelőleg szolgálják is ki. Kétféle szállítási mód van ma, a gyorsárú- és a teherárú-szállítás. Én nekem ugy tetszik, mintha a kormány arra törekednék, hogy mindenki — a mennyire lehet — a gyorsárú-szállítmányi módot vegye igénybe. Csakhogy ez rendkívül drága, ezt mi meg nem bírjuk, ezt a közönség egyáltalán csak rendkívüli esetekben kisebb szállításoknál veheti igénybe. De azért még sem szabad figyelmen kivül hagyni azt, hogy a másik szállítási mód is elviselhető és használható legyen. Én megvallom, hogy szerzett tapasztalataim engem arról győztek meg, hogy ha a vasúti szállítás nem tette volna tönkre a magánszállítási módozatokat, én megvallom itt őszintén, ezekhez folyamodnám, mert ezek hamarabb juttatnák a szállítmányt az illető kezéhez, mint most a vasúti szállítás. És még hozzá sokszor megrongált állapotban jut a szállítmány az illető kezéhez és ha e tekintetben vizsgálat kéretik, az soha sem tudható meg, hogy hol történt a rongálás; erről a vasutak számolni nem képesek, a mi természetes is, mert hiszen annyi kézen megy az keresztül, hogy egyáltalában lehetetlennek tartom azt felfedezhetni, hogy ki hajtotta végre a rongálást. Én nem tudom, hogy fennáll-e ezen mód, hanem én bátor volnék a t, minister urnak egy módot az ellenőrzésre nézve javaslatba hozni. Épen ugy, a mint a vaggonokban, a személyszállító kocsikban megvizsgálják a jegyeket és mindent, hogy rendben van-e és igy minden ellenőrizhető igen jól, kérném, hogy ugyanezen ellenőrzési módot egyszersmind a teherszállítmányoknál is gyakoroltassa, hogy tudniillik időnként megvizsgáltassák, hogy rendben vannak-e a feladott szállítmányok és tárgyak és akkor megvizsgáltatnék, hogy nem történt-e már azon idő alatt, még a vasúti tárházban az illető tárgyaknak megrongálása. Valóban sokszor megrongálva jönnek a szállítmányok az illetőhöz és ezek kénytelenek azt eltűrni, mert azon segíteni nem lehet. Igaz, a szállítmányok rendetlen és hoszszadalmas kézhez jutásának megelőzésére nézve van a vasúti szabályzatban egy mód, az úgynevezett határidő biztosítás. Utal a t. kormány arra, hogy az illetők vegyék igénybe a határidő biztosítást és ha soká nem veszik kézhez a szállítmányt, akkor az illető vasút fizesse rá a kárpótlást, ez igy van megállapítva. Csakhogy erre megjegyzem, hogy nem lehet igénybe venni, mert ha nem kapják meg az illetők kellő időben a szállítmányt, az orvoslási mód annyi bajjal jár, sőt a vasút azután az illetőt a bírósághoz utasítja, hogy ott állapíttassák meg, hogy neki joga van igénybe venni a vasúti szabályzatok azon intézkedését, hogy ha bizonyos idő alatt kezéhez nem jutott a szállítmány, akkor a vasút neki ennyi kárpótlást fizessen. Ázt hiszem, hogy e módot kevesen veszik igénybe, mert hiszen elég bajuk van nekik az illető szállítmánynyal, de hogy még a késedelmes kézbesítés miatt a vasút ellen pert indítsanak, azt nem hiszem. Ezt bátor volnék a t. minister ur figyelmébe ajánlani, remélve, hogy miután minden irányban erélyes kézzel igyekszik az administratiót vezetni, ugy e tekintetben is a felmerült panasz folytán meg fogja vizsgáltatni és intézkedni fog, hogy ne forduljon elő az, hogy egy hét, két hét múlva se tudjuk a szállítmányt kézhez kapni. Megjegyzem, hogy tudom, hogy ez időszerűit hófúvások és más akadályok igazolják az ily késedelmeket, de nem épen mostanról van szó, hanem arról, midőn egyáltalán semmi forgalmi akadály nincs. Ha kevés