Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-50

56. ©rsságos Illés január 27-én, péntefcen. 1888 373 Horváth Gyula: T. ház! Csak annyit akarok megjegyezni, hogy midőn a színház ügyé­ben felszólaltam, egyáltalában senkivel sem vitat­koztam. Mint a t. ház emlékezni fog, csak annyit jelentettem ki, hogy akkor, midőn itt felelős minister van, csak azon minister felelőssége hangsúlyozandó s másnak e felelősségbe bevonását sem helyesnek, sem loyalisnak nem tartom. Én tehát vádlólag sen­kivel szemben nem léptem fel. A múltban, igaz, megtörtént, hogy midőn Pythagoras egy igazsá­got felfedezett, száz ökröt áldoztak fel; de én, mi­dőn egy igazságot kitalálok, sem oktalan állatot, sem embereket nem akarok feláldoztatni. (Élénk tetszés jobbfélöl.) Pázmándy Dénes: T. ház! A t. ház enge­delmével reassumálni óhajtom, a mik itt mondattak. Fenyvessy t. képviselőtársam méltóztatott engem és Vadnay Károly t. képviselőtársamat színházi szakértőknek nevezni és azt mondani, hogy mi könyvekből tanuljuk e mesterséget. Fenyvessy Ferencz: Dehogy mondtam! Pázmándy Dénes: Én azt hiszem, hogy a nemzeti színház kellőleg teljesíti feladatát. A je­len igazgató azt a mííintézetet oly fokra emelte, milyen az előtt sohasem volt Magyarországon. Hogy hibái vannak a vezetésnek, az bizonyos. Én elismerem a mit Fenyvessy képviselő ur mon­dott, hogy a magyar irodalom fejlesztésére, nyel­vészeti tekintetben a helyes kiejtésre és a szavak kimondására nézve a nemzeti színház sem felel meg feladatának. Francziaországbanpl. a Theatrefran­yais el van ismerve mint tekintély. De az nem annyira a művezető hibája, mint inkább az oda­állított drámai bíráló bizottságé, a kik pedig iro­dalmi férfiak. Én már 15 évvel ezelőtt mondottam, hogy ezen urak egyáltalában nem felelnek meg hivatásuknak, (Derültség) még arra sem ügyelnek, hogy egyöntetű és valóságos elassicai nyelven beszéljenek a színpadon. Reménylem, hogy azon felszólalások után, a melyek itt történtek, jövőre meg fognak felelni hivatásuknak. Francziaország­ban roppant gondot fordítanak a műintézeteknél arra, hogy ott az előadandó darabokat megbírál­ják. Ott az író maga részt vesz a bíráló bizottság­ban és tartozik élőszóval felolvasni a maga szín­művét; a hol irodalmi szaktekintélyek vannak je­len és azért, hogy az iró élő szóval felolvassa a maga darabját, sokkal jobban megbírálhatják, másrészt pedig az iró személyesen érintkezvén a bizottsággal. (Egy hang a jobboldalon; Hátha nem akarja felolvasni!) Ha egy olyan iró nyújt be egy szindarabot, a ki azt nem akarja felolvasni, akkor választ egy jó ismerőst, a ki helyette felolvassa. Hanem azt méltóztatnak elismerni, hogy az egé­szen más eljárás, mint a mienk. Nálunk sok a színháznál a tájszólás és egyáltalában arra, hogy helyesen mondassanak ki a szavak, nem ügyel­nek. Magyarországon roppant szükség volna, KÉPTH. NAPLÓ. 1887 — 92. II. KÖTBT. hogy legalább a fővárosban megállapodnának, hogy hogy kell a magyar szót kimondani. (He­lyeslések.) A mit Tors Kálmán mondott, hogy óhajtaná, hogy a népszínművek megint felvétessenek a nem­zeti szinháznál, az nézetem szerint lehetetlenség egy elsőrangú drámai intézetnél. A népszínművek nem felelnek meg az ő működése, körének, de hi­szen arra szükség sincs, hiszen e czélra épült a népszínház. Es méltóztassanak tekintetbe venni, hogy a népszínház nemcsak, hogy segélyt nem kap, de nagy bért fizet és mégis kiállja a coneur­rentiát a többi színházzal. Ezt tehát egyik jöve­delmi forrásától megfosztani nem lehet. És ne is tessék hinni, hogy a nemzeti szinháznál a népszín­műveket könnyű volna előadni, hiszen ahhoz zene­kar és több kellék szükséges. És a kik drámai darabokat játszanak, azok kevésbé vannak hivatva a népszínműveket előadni. Tegnap felvettetett az a kérdés, hogy a ma­gyar opera fentartandó-e vagy nem? Én épen nem vagyok ellensége a magyar operának, hogyha az annak megvalósítására szükséges eszközöket megadják. Hanem akkor méltóztassanak conser­vatoriumot felállítani, énektanárokat hívni be és a vidéken olyan színházakat létesíteni, a hol szin­tén operát adnak elő. De mikor mindnyájan meg­ijedünk azon 600,000 íorint subventiótól, mely az operára szükséges, akkor inkább azt mondom, hogy mondjanak le legalább ez idő szerint a ma­gyar operáról A mit tegnap mondtam, azt Vadnay Károly képviselő ur helyesen oldotta meg. Én azt nem kívántam, hogy minden ellenőrzés nélkül hagyassék a nemzeti színház, legyen ellenőrzés. Hiszen Francziaországban, a hol rendszerint vállalkozók vezetik a színházakat, az állam ellen­őrizteti a sziliházakat azzal, hogy a szépművésze­tek ministcriumában három közeget tart — inspec­tort— egyet a párisi subventionált, egyet a nem subventionált, egyet pedig a vidéki színházak szá­mára. Ezek jelentést tesznek a. ministeriumnak, figyelmeztetik s azután a ministerium intézkedik. Ha a subventionált színházak igazgatói nem felel­nek meg feladatuknak, akkor ezen inspector je­lentése folytán őket szerződésük megtartására kö­telezi. Ilyen orgánumot akkor is kérünk, ha bérbe adják az operát. De egészen más az ellenőrző kö­zegeknek vagy egy actio közegnek fentartása. Ezt a jelen viszonyok közt Magyarországon nem kívánnám fentartani. Tors Kálmán t. barátom azt említette, hogy nálunk igen sok külföldi darabot ad elő a nemzeti színház és nem elég eredeti darabot. Megengedem, hogy talán túlságos sok német darabot játszanak, de hogy ne játszanának se német, se franczia da­rabot, az kivihetetlen, mert a gyakorlat is meg­követeli ezt. (ügy van! XJgy van!) Azt hiszem, az itt történt felszólalások direc­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom