Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-50

268 30. országos ülés január 27-én, pénteken. 1888. magyar nemzeti színházban, melyet roppant szeretnek — és nem mondom, hogy nem méltán — a Burgszinházzal öszehasonlítani, fellépetnek oly szereplőket, a kik mindent tudnak, csak magyarul beszélni nem s a ki classicus darabban a legtisztább kiejtéssel hangoztatja a palócz nyelvet; (Derültség) mikor azt látjuk, hogy a fordított darabok, főkép azok, a melyeknek fordítóit maga a szinlap sem meri elárulni, a lehető legsilányabban vannak magyar nyelvre átültetve s nem egyebek, mint szolgai elkíí németes nyelvű fordítások, melyek minden nyomon ellenkeznek a magyar nyelv szellemével; akkor nem nézhetünk minden aggodalom nélkül azon szakigazgatásra, mely jelenleg a színházat vezeti. A szakigazgatás további kelléke — mindig, mint a publicum egy igénytelen tagja beszélek — hogy tartassanak nagyobb számú próbák, hogy legyen gondosabb a rendezés, hogy igy az a publicumban nagyobb illasiót keltsen; magasabb styl és Ízlésre való törekvés, kevesebb előadás, nehogy lejátsza magáról a lélek a kedvet, pedig kedv nélkül — jól irta egy jeles iró — az előadás csak gépies foglalkozás. Ha mindezen és még más téren is haladást fogunk látni, akkor aztán igazán teljesen helyeselhetjük a szakigazgatás elvét. Hogy minek kell lenni a szakigazgatónak, arra megfelelt 50 évvel ezelőtt Bajza, a magyar színművészetnek kitűnő bajnoka, a ki ezt mondta : „Legyen igazságszerető, de nem részrehajló; i gazságszeretetében szigorú, de nem kegyetlen; legyen kemény, de nem durva; ne indulatos, gőgös, de leereszkedő s nyájas s leereszkedni tudjon önlealacsonyítás nélkül; ne legyen korlátolt elméjű és saját eszméibe szerelmes, mert igy csupa fejességhől is balutakat választ; legyen türelme az észrevételek iránt, bárkitől jöjjön is az. Legyen igaz magyar, jó hazafi s azon ügynek, mely kezére bizatik, buzgó barátja." T. ház! Nehogy félreéríessem, kijelentem, hogy nem mondtam, miszerint a mai szakigazgatásban ép e kellékek ellenkezőjét találom. Korántsem. En csak azt teszem hozzá, hogy a szakigazgató ne kövesse az önérdek irányát, ne legyen olyan, mint a pók. mely mindent magába sző és mindent maga akar elintézni, még a technieai részt is; de olyan se legyen,mint a hangya, mely mindent, akármit is, mely nem együvé való, összehalmoz, hanem legyen olyan, mint a méh, mely a már felhalmozott anyagból a saját geniejével, teremtő erejével és művészetével tud mézet előállítani. Azon reményben, hogy az országgyűlés által most megszavazandó összeg nem lesz elvesztegetett pénz, de szolgálni fog a magyar nemzeti színház missiójának elérésére, nem teszek kifogást e tétel ellen. (Élénk helyeslés balfelöl.) TÖrs Kálmán: T. ház! A kérdés személyi oldalába bocsátkozni nem fogok. A nemzeti színház és még nagyobb mértékben az opera kétségtelenül beteg, mert máskülönben itt ez alkalommai nem tartanánk felette eonsiliumot. Beszéljünk tehát magáról a kórságról és ne beszéljünk azon körülményekről és azon személyekről, a melyeknek és a kiknek ezen kórság előidézésében részük lehetett. A tárgy maga elég fontos arra, hogy a törvényhozás annak különösen ilyen körülmények között, a milyenek közé jutott, bizonyos kis időt szenteljen. (Halljuk! Halljuk!) Az operáról tegnap már volt szó és én nagyjából azokat, a miket t. képviselőtársam Vadnay Károly az operára nézve elmondott, aláírom. Én nem akarnám kicsinyleni egy magyar operaháznak az ő nemzeti és culturai missióját; ámbár a mi nemzeti missióját illeti, semmi esetre sem helyezhetem egy rangba a nemzeti színházzal. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nekem az operánál tökéletesen elég, hogy legyen akár intendáns, akár igazgatás, akár nem bánom, sőt inkább szeretem, bérlője olyan, a ki azért a subventióért, a mit az ország e czélra áldozni képes, a főváros közönségének és az itt megforduló idegeneknek olyan előadásokat nyújt, melyek a túlságosan fel nem csigázott igényeket kielégíteni bírják. Már, t. ház, a nemzeti színháznál egy ilyen igazgatóval beérni nem tudnám. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem kell elfeledkezni, micsoda gondolatok és eszmék vezették Magyarország törvényhozását akkor, mikor ezen ügy először került színe elé és mikor először kellett intézkedni e színháznak nemzeti intézetté tétele iránt. Nem titok, meg vagyok győződve a t. ház tagjai előtt, hogy minő vajúdások és kínok között jött létre a nemzeti színház. Bizonyára mindenki tudja, hogy kezdetben Pest vármegye a szinház vezetését egy részvénytársaságra bizta, a mi épen olyan kevéssé volt részvénytársaság, mint a minő bérlet volna az opera bérlete. Megalakult a nemzeti szinház akként, hogy volt egy kitűnő színházi személyzete, a mely becsületére válhatott volna sokkal nagj^obb culturai múltú nemzetnek is és volt egy szerény háza és volt még azonfelül valamije : 75,000 forint adóssága. Igy indult meg a nemzeti szinház és megindult e szerény eszközök és jelentékeny teher mellett is nem minden dicsőség nélkül. És mert akkor is meg volt azon baj, a mely ma is fennáll, a pénzügyekkel való küzködés : a részvénytársaság nem birta sokáig és Bajza már az első évben lemondott az igazgatói állásról és akkor a régi jó táblabírák több jóakarattal, mint szakértelemmel vették át az igazgatást és vezették odáig, hogy 1843-ban már nem találtak más választást, mint a nemzeti szinház bérbeadását. Akkor is felszólaltak és pedig nem kevéssé tekintélyes emberek a nemzeti színházi mtíintézetnek nyerészkedési czélra való bocsátása ellen, nem kevésbé tekintélyes emberek, mint Széchényi