Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-38

f g 38. örsrftgos ülés január 11-én, szerdán. 1888. ereje is alig lesz képes vele mérkőzni. Valóban, t. ház, Európa sem okult a múlton. Keleti politikája még most sem jobb, mint volt a középkorban Akkor is a nyugoti népek súrlódása akadályozták a közös ellenség és közös veszély elleni egyesülést; sőt a német ármány folyton gyöngítette a magyar nemzet erejét, mely addig, inig a mohácsi vész ketté nem osztá, egymagában is elég erős volt fentartani a törökök terjeszkedését, melynek azután csak háromszáz év múlva lett vége, a mig véget nem vetettek neki, az ellenünk elkövetett temérdek bűn expiatiójával, Budavár visszavételével. Pedig ha Európa egyesül, akkor is könnyen kiseperhette volna a félholdat e világrész földjéről, valamint ma is, ha egyesülne Európa, bizonyára egy kozák sem lépné át a Visztulát és talán egy egyszerű diplomatiai actio elég volna véget vetni a mostani rettenetes állapotoknak. Volt idő, midőn két út kínálkozott a keleti bonyodalmak befejezésére: vagy fentartani teljes épségében Törökországot, vagy kezünkbe venni a Balkán-félsziget viszonyainak rendezését, a török iga alatti népek fölszabadításával és az ottani nemzetiségek megerősítésével. Az első mindenesetre aránylag legkényelmesebb lett volna ránk nézve, de mindig nehezen volt kivihető, ma pedig egyáltalán lehetetlen. A másik sokáig nyitva állt előttünk; mondják, az akkori angol tory-kormány nekünk szánta e szerepet, sőt arra külügyi kormányunkat fel is hivta. Mindenesetre ez lett volna és ez ma is a leghelyesebb politika, mely nemcsak megfelelne nemzetünk geniusának, hanem érdekeinket is legjobban biztosítaná, A kisebb Balkán államokat szoros érdekszövetségbe hozná velünk, melyet nem zavarna meg semmi, mert államiságunk, egyéniségünk fentartására mindig gondunk volna. Mi azonban tétováztunk; nem határoztuk el magunkat sem az egyik, sem a másik útra, Az Austriáról szóló ismeretes példabeszéd most is valósult, csak hogy a dualismusnak megfelelőleg nem egy, hanem két eszmével késtünk el és diplomatiánk még most is fontoskodva emeli fel szemöldökeit, mintha még oly bölcsen cselekednék, midőn a berlini szerződés fentartását támogató európai diplomatiával chorust csinál. Az természetesen nem jut eszébe, hogy a Balkán-félszigeti népeknek vannak olyan jogai, melyek talán még előbb keletkeztek, mint a „róluk, nélkülük" történt megállapodás. (Igaz! JJgy van! a bal és szélső baloldalon.) És sajátságos, hogy most is, mint mindig épen azok hangoztatják leginkább a szerződések sérthetienségét, kik azokat mindig csak addig tartották meg, mig kénytelenek voltak vele. Mert, hogy egyebet ne említsek, vájjon a párisi — kevésbé szent és sérthetetlen nemzetközi szerződés volt-e, mint a berlini és nem lökte-e azt félre Oroszország mihelyt tehette ? (Igás! JJgy van! a bal- és^ssélső baloldalon.) T. ház! Nem akarom érinteni a korona jogait. A legalkotmányosabb országokban a jus belli et pacis a dolog természeténél fogva a fejedelmekre ruháztatott. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Nem egészen!) így van ez nálunk is és helyesen van igy. De miután alkotmányos országban élünk, miután oly fejedelmünk van, kiről bűn volna feltenni, hogy a nemzet érdekeivel, óhajaival ellenkező politikát akar folytatni: kötelességünk előtte nyíltan feltárni aggodalmainkat, elmondani nézeteinket a multak felettes óhajainkat, kívánságainkat a jövőt illetőleg. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezzel azt hiszem, a legjobb szolgálatot tesszük a koronának, mert a diplomatia csak ugy bir nyomatékkal és tekintélylyel, ha hivatkozhatik a közvéleményre és annak feltétlen támogatására. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Irányelvünk nem lehet más, mint államunk érdekeinek, biztonságának megóvása mellett oly külpolitika, mely a szabadság elvein és a nemzetek jogain alapul. Csak ily politika lehet méltó oly alkotmányos fejedelemhez, mint milyen a mi fejedelmünk; csak ily politika lehet méltó egy szabad államokból álló nagyhatalomhoz. És hozzá még, jelenleg ez az egyedüli politika, mely érdekeinknek minden tekintetben megfelel. Mondjuk tehát ki, hogy mi a jelenlegi máris alig elviselhető állapotok megszüntetését csakis oly politikától várjuk.mely Oroszország terjeszkedési útját minden áron elvágja; mondjuk ki, hogy mi addig semmiféle béke biztosításokban megnyugvást nem találhatunk, mig Oroszország a keletről végképen el nem szoritfcatik. Nem zárkozhatik el senki, én sem zárkózom el egy ily politikának sok nehézségei és veszélyei elől. De vannak idők, midőn a legmerészebbnek, sőt legveszélyesebbnek látszó politika a legjobbnak ígérkezik. És én ezen időt elkövetkezettnek látom; mert saját biztonságunk legkomolyabb veszélyeztetése nélkül nem engedhetjük, hogy Oroszország akár egyenes, akái kerülő úton, a mint most tervezi, a Balkán-félszigeten egy talpalatnyi földet is elfoglaljon; nem engedhetjük, hogy akár ármánynyal, akár fegyverrel az ottani népeket hűbéreseivé tegye; nem engedhetjük, hogy azon állást, melyet bizony nem a mi emberségünkből vesztett el Keleten, újabban visszafoglalja. Még ma képesek és azt hiszem elég erősek vagyunk ennek meggátlására. Meg is kell gátolnunk — határozottan kimondom — még egy háború árán is. Amúgy is hiszi mindenki, hogy az összeütközés az oroszszal elkerülhetlen. Ne várjuk tehát meg, hogy az orosz akkor zúdítsa ránk hadait, a mikor neki tetszik, hanem irjuk fel ezt már most politikai földrajzunkra, midőn az esélyek ránk nézve nem kedvezőtlenek. T. ház! Azt hiszem, hogy azok, a miket el mondottam, eléggé indokolják interpellatiómat. Nem tudom, milyen választ fog reá adni a tisztelt