Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-46

46. ersüágos ülés január 23-án, hétfőn. ISSS. 193 a mit eddig folytattunk, tudniillik a mutatkozó bajnak acut részét egyelőre betömjük meglehetős erőszakos pénzügyi politikával, mely adósság­csinálás ég adóemelésből áll s ha ezen túl le­szünk, majd gondolkozunk a továbbiakról. No, t. ház, hogy mi ilyen politikán;! k sem adóemelést, sem költségvetést megszavazni nem fogunk, az bizonyos; de midőn ezt teszszük, hogy teljesen indokoltan járunk el, az nekem erős meg­győződésem. Az tehát az igazi erkölcsi alap, a melyen mi állunk. (Helyeslés a laldldalon.) És most már kér­dem, mi marad önöknek a lefolyt vitából? Ma­rad a bizalom. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. képviselőház, méltóztassanak önök az igen t. kormányban bízni tetszésük szerint és a legpazarabb módon, ahhoz nekünk nincsen sza­vunk, mert hiszen mindenki a maga bizalmának föltétlen ura. De ahhoz azután sem az erkölcsi, sem a logikai, sem pedig az ethicai törvények szerint nincsen joguk, hogy a vezeklés hangját a támadás hangjával felcseréljék. (Helyeslés bal­felől). Önöknek a szerepe, tisztelt túloldal az expiatio esnem a fenhéjázás. (ügy van! a bal­és szélső baloldalon.) A megadás és nem a táma­dás. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hálát adhatnak önök, hogy önökkel szem­ben oly ellenzék ül, mint a mostani, mert nin­csen a kíméletlenségnek oly foka, a melyet az önök politikája meg nem érdemel, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Emlékezzék csak vissza a t. ministerelnök ur azokra a régi, sokkal bol­dogabb időkre, midőn (Nagy zaj. Halljuk!) a t. ministerelnök ur a parlamenti erőszakhoz fo­lyamodott. No, én merem állítani, hogy haván és létezik a világon következetesség és létezik a világon logica, mely tényekből jövőre következ­tetéseket vonhat: akkor a multak után merem állítani, hogy ha a t. ministerelnök ur itt ezen az oldalon ült volna a lefolyt időszak alatt és azt látta volna, hogy nrikép csigázzák el az országot az adóemelésekkel anélkül, hogy segítséget nyúj­tottak volna, a, nélkül, hogy az ország bajait kibonyolították volna, ha látta volna, hogy a. köz­igazgatás terén mint dívik a corruptio, (Igaz! ügy van! bal felől. Élénk ellenmondások jobbfelől) hi­szen, t. ház, köztudomású dolog az, hogy a köz­igazgatás terén a jutalmak mértéke ina, tisztán a politikai szolgálat és nem a hivatali érdem; (ügy van! ügy van! balfelöl) ha látta volna a t. minis­terelnök ur a háznak ezen az oldalán, hogy mi­ként vezetik az ország ügyeit abban a boldogta­lanságban, mely tényleg be is következett : no akkor nincs kétségem, hogy ő a parlamenti láza­dás zászlóját rég kitűzte volna, (ügy van! balfelöl.) Önöknek,! képviselő urak, dicsőségre nincsen joguk. Megelégedhetnek önök, ha megbocsát Önöknek a nemzet. (Élénk tetszés balfelől.) De hogy ÍTÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. II. KÖTET. önök, akár létesítsék a pénzügyi kibontakozást, akár nem, dicsőségre számíthassanak, arról szó sem lehet. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) Dicsőség illeti azokat, a kik tudták kötelességöket következete­sen teljesíteni. (Helyeslés balfelöl. Derültség joll>­felől.) Es mert. ilyen kötelesség-teljesítésnek kife­jezése ma is azon határozati javaslat is, melyet benyújtottam, ajánlom azt a t. háznak elfogadásra. (Elénk helyeslés és éljenzés balfelöl.) Elnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Még az előadó ur kivan egy észrevételt tenni az általa mondottak értelmének helyreigazítása végett és Pulszky Ágost képviselő ur kivan személyes kér­désben felszólalni. Azt hiszem, méltóztatik a t. ház beleegyezni, hogy most ezen felszólalásokat meghallgatván, Helfy Ignácz képviselő ur beszéde a holnapi ülésre halasztassék. (Helyeslés.) Ugyancsak a holnapi ülésben fogna tárgyaifatni a ház korábbi megálla­podása szerint a véderő-bizottság jelentése, „a had­sereg tartalékosainak és a szabadságolt állományú honvédeknek az új lőfegyverrel leendő kiképezte­tése ezéljából hét napi gyakorlatra kivételes behí­vása tárgyában" benyújtott 86. sz. törvényjavas­latra vonatkozólag. Ezt azért jegyzem meg, hogy már most mél­tóztassék e tekintetben határozni. (Helyeslés.) Azt hiszem továbbá, hogy a holnapi ülésbe a részletes tárgyalás alapjául való elfogadás feletti szavazás megtörténvén, maga a részletes tárgya­lás csak a holnaputáni ülésben venné kezdetét (Helyeslés) azon sorrend szerint, a mint az illető tárezákra vonatkozó jelentések számozva vannak és pedig a belügyi tárcza költségvetéséig. (He­lyeslés.) Ha ebbe méltóztatik beleegyezni, ezt határo­zatul kijelentem. (Helyeslés.) Hegedüs Sándor előadó: T. képviselőház! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Horánszky Nándor t. kép­viselőtársam azt mondja, nem áll az, a mit én állí­tottam, hogy azon 2.882,000 frt, a mely 1886-ban kiadásként szerepelt, legnagyobb részt abból a három tételből keletkezett, a melyeket én bátor­kodtam felemlíteni. ED constatálom t. képviselőtársammal szem­ben, hogy nem én, hanem ő van tévedésben. (Hall­juk!) Igaz, hogy ő megnézte a számszék részletes jelentésének 8-ik lapját és történetesen ott azt ta­lálta, hogy az előirányzattal szemben ugy állnak ezek a tételek, mint ő mondta. Ez igaz. Méltóztas­sék azonban figyelembe venni, hogy én nem ezt állítottam, mert akkor csakugyan tévedtem volna. Én e tételeket összehasonlítottam szemben az elő­írással, nem pedig az előirányzattal szemben és pedig azon törvények tekintetbe vétele után, a melyekre hivatkoztam. így — hogy a házat ne untassam ~— csak a legfontosabb tételt emelve ki, például a póthitel a közösügyek czímén utólag jött 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom