Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-38
IS. or»iáf«« Síét Január fl-én, s»«r#éa, IS8S. !*• ződés közötti különbség igen jelentéktelen, inkább csak a szövegezésre vonatkozó. És, hogy ezt a különbséget röviden jellemezzem, csak utalok a requisitumok idejének meghatározására, mert a fökülönbség ebben áll; a nyelvbeli különbséget pedig a kormány előterjesztése teljesen megvilágítja és indokolja sigy csupán az elmondottakra szorítkozva, van szerencsém e törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben at. háznak elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs észrevétel, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szőnyegen levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes[tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem kijelenthetem, hogy elfogadtatik, következik a részletes tárgyalás és pedig először a czím. Szathmáry György jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, bevezetését és I— XVII. csikkéit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is elfogadva lévén, végmegszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. Hátra vannak még az interpellatiók. Első sorban Helfy Ignácz képviselő úr fogja interpellatióját előterjeszteni. Helfy Ignácz: T. ház! A külügyekre vonatkozólag óhajtok a t. kormányelnök úrhoz néhány kérdést intézni és teszem azt azon meggyőződésben, hogy minél komolyabbá alakul valamely állam állapota, annál kívánatosabb, annál szükségesebb, hogy a nemzet abba tiszta bepillantást nyerjen, hogy a kormánytól nyerendő felvilágosításokból vagy megnyugvást szerezhessen, vagy pedig idejekorán magát férfias cselekedetre elkészítse, s erélyét a helyzet követelményének színvonalára emelje. És mert én hazánkat e perczben ilyen állapotban látom: engedje meg a t. ház. hogy benyújtandó interpellatiómat kissé tüzetesebben indokolhassam. (Halljuk! Halljuk!) A mint méltóztatnak tudni, már jó darab idő óta fentartja magát a hir úgy a hazai, mint a külföldi sajtóban, hogy Oroszország nagymérvű hadi készülődéseket teszen, nevezetesen pedig tetemes katonai erőt összpontosít az osztrák és magyar monarchia északkeleti határain. Hogy mennyiben állanak és milyen mérvűek ezen készülődések, erre nézve remélem, a kormánytól felvilágosítást fogunk nyerni. Ezzel foglalkozik interpellatióm első pontja. Az általam említett hírt némileg megerősítik azon sitrű egymásutánban következett katonai tanácskozások, melyek részben ő Felsége királyunk elnöklete alatt az utóbbi időben Bécsben tartattak. E tanácskozások már a dolog természeténél fogva nem képezhetik parlamenti discussio tárgyát. Egy megjegyzés alól azonban nem oldhatom fel magamat. E tanácskozások folyamán ismételve felmerült az a hir az összes sajtóban, hogy nézeteltérés nyilvánult a külügyér és egy magas állású katonai egyéniség közt oly értelemben, hogy az utóbbi egy esetleges háború kikerülése czéljából alkalmasabbnak indicálta bizonyos concessiókat tenni Oroszországnak Bulgáriára nézve. Remélem, hogy ez a hir alaptalan; de mert felmerült, kötelességemnek tartom tiltakozni ezen — bárki légyen - katonai egyéniségnek hatáskörét ennyire túllépő inconstitutionalis beavatkozása ellen (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) s azt hiszem, nemcsak egyes képviselőnek, de az egész parlamentnek, sőt magának a kormánynak is tiltakoznia kellene ilyen beavatkozás ellen. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A katonai tanácskozások katonai dolgokra kell. hogy szorítkozzanak; a politikai irány meghatározásaegész másfactorok feladata. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De reménylem, e hírek czáfolatát annál is inkább, mert a mint olvastuk, ő Felsége a király elnöklete alatt tartattak e tanácskozások, legalább nagy részük és fel kell tennem ő Felségének alkotmányos érzületéről, hogy ő magailyen beavatkozást nem is tűrt volna, A meddig a kormányelnök úrtól felvilágosításokat kapok, az általam említett híreket alaposaknak kell elfogadnom s akkor önként felmerül az a kérdés, hogy mi szolgáltatottokot Oroszországnak e váratlan hadi készülődésre? S ezt a kérdést felveti az egész világ, mert hiszen mindenki tudja, hogy az osztrák és magyar monarchia legkisebb okot, de még csak ürügyet, sem szolgáltatott az újabb időkben Oroszországnak ilyen ellenséges állásfoglalásra. Természetes, hogy mindenki ezen, igy nem indokolt ellenséges fellépésnek okát a Balkán-félszigeten, nevezetesen a Bulgáriában lefolyt eseményekben keresi és leli s ebben keresi és leli a magyar közvélemény is. S épen mert ebben látja, a magyar nemzet férfias nyugalommal fogadta e háborús híreket. Mert habár igaz — s ezt bátran kimondhatja az egyes képviselő is, hogy az egész nemzet őszintén óhajtja a békét, hiszen mindnyájan tudjuk, mennyire szükségünk van rá: de a minden ároni békét egy magyar ember sem óhajtja. (Ugy van ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Nagyon jó, ha ilyenkor eszünkbejut Machiavellinek egy bölcs tanácsa, a mely abból áll, hogy politikában sohasem szabad valami rosszat eltűrni azért, hogy a háborút kikerüljük, mert az eredmény az lesz, hogy a háborút nem kerüljük ki, csak elodázzuk ; a rossz pedig, a mit eltűrtünk, ellenségünket előnyösebb, minket hátrányosabb helyzetbejuttat. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De nyugalommal fogadta e híreket az egész nemzet más okokból is. Először, mert bízik saját e éjében és mert a multak tapasztalatai tanították