Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-45

45. országos ülés janHár 21-én, szombaton. 1888. 151 háztartásban az egyensúly helyreállításának czélja nem volna oly komoly feladat, melynek megoldására e nemzet egész erejére van szükség, mert az administratiónak hány ágazatában látjuk azt, hogy a költségek, amelyek máskülönben kifejezve nincsenek és a melyek miután állami feladatot képeznek, az administratió különböző átalakítása után át fognak hárittatni az államra. Hát az adók kezelése és beszedése körül az állami functióknak nem egy egész sorozatát teljesítik-e ma a községek és bizonyos fokig a megyék, a melyeket az adórendszer megállapítása előtt nagy részben az állam maga teljesített és melyeknek költségeit maga viselte? De menjünk tovább. Én azt hiszem, hogy sem a kormány, sem a tárgynak nem áll érdekében, hogy a helyzet kellő módon és minden oldalról az igazságnak és valóságnak megfelelőleg fel ne tüntettessék (Helyeslés jobbfelöl) és hogy az ország bajait és sérelmeit titkolni annak, ki azok orvoslására vállalkozott, nem állhat érdekében. (ügy van! jdbhfelől.) Hát, t. ház, a ezélszerütlen berendezés következtében, mintán az adndnis'ratio a pillanatnyi szükséglet szerint, mintegy mozaikszerüleg rakatott össze, az egyénnek, az állampolgárnak nem sokkal nagyobb terheket kell-e viselne, mint a minőket tulajdonképen czélszeríí berendezés mellett viselni kellene ? Ezeket a dolgokat, t. képviselőház, ismerjük és én megvagyok arról győződve, hogy a pénzügyi helyzet javulására nagy mértékben fog szolgálni az, hogy ha az ország jíolgárainak más terhek által lekötött kezei czélszeríí reformok által felfognak szabadittatni és azok két kézzel dolgozhatnak nemcsak a maguk javára, hanem az állani érdekeinek előmozdítására is. (Helyeslés jobbfélöl.) Ezek után kegyes elnézését kérem ki a t. háznak, (Halljuk! Halljuk!) hogy az itt felemlített kérdésekről nézeteimet én is elmondhassam. (Halljuk!) Minthogy pedig ezeknek kimagasló momentumait tegnapi igen fényes beszédében gróf Apponyi Albert t. képviselő ur teljesen felölelte és azon kérdéseket, a melyekkel foglalkozni akarok, az ő beszédjében találom alegpraecisebben egybefoglalva, azokat onnan veszem ki és ugy foglalkozom velük. (Halhuk! Halljuk!) Az igen t. képviselő ur rámutatott arra, a mit különben ugy jászberényi mint mohácsi beszédében is kiemelt, hogy — és én az ő kijelentéseit egészen komolyan veszem — Magyarországon a szabadalmi irányzat követése és a józan reformok behozatala oly feladatot képez, a melyet maga elé és pártja elé szintén kitűz. Én, t. ház, megvallom egész őszintén, hogy a mélyen t. képviselő ur részéről ennek a kérdésnek felvetése nem volt tacticus és hogy ezt — és tagadja meg, ha ez nincsen úgy — azért vetette fel, mert meggyőződött arról és ezen meggyőződésének kifejezést kellett adnia, hogy Magyarország vezetésében, Magyarország refor múlásában, Magyarország consoliclatiójában akár a kormányon, akár az ellenzéken, évek hosszú során át nem fog más komolyan befolyni az államügyekre, mint az, a ki a szabadelvű irányt követi. Erős meggyőződésem, t. ház, hogy őt ezen irány elfogadására az indította, hogy ennek az országnak érdekeit előmozdítsa és azon kiváló tehetséget és erőt, melyet mindenki nagyra becsül gróf Apponyiban, az ország érdekében felhasználhatóvá tegye. Hát, t. ház, nem a theoriákról, nem a democratiáról akarok beszélni; én azt tartom, hogy megkell mindig keresni a feltételt, mely mellett egy nemzet prosperálása lehetséges. Ha ez a feltétel, ez az irány meg van találva, akkor meg kell nevezni azt a maga nevén. És én e tekintetben szemrehányásokat sem onnan a túloldalról el nem fogadok, sem innen oda nem teszek. Hiszen évek hosszú során át megpróbálták, még pedig erősebb tehetségei a pártnak mint én vagyok, bizonyítékokat felsorolni azon szabadelvűség mellett, melyet mi követtünk, vagy a túloldal követ. De, sajnos, a vita folyamán csak egy dologról győződtem meg, arról t. i., hogy mentségek hozattak fel itt is, ott is arra, hogy miért nem követietett a tulajdonképeni szabadelvű irány; azonban a mellett, hogy a szabadelvű irány valóban nem követtetett volna, sem itt, sem ott nem hozatott fel bizonyíték. Hát, t. ház, az a szabadelvű vagy democraticus irány, mely exclusiv természetű, mely a nemzetnek valamelyik részét, akár felső, akár alsó rétegét kizárja, a mely oly tant követ, mely a nemzet meggyöngítésére vezet és a mely a nemzetnek egyetlen polgárát is, legyen az a legelső vagy pedig a legszegényebb, kizárja, nekem nem kell. (Helyeslés jobbfelöl.) Mert nem ez, hanem az a demoeratia, az a. szabadelvű irány, a mely egy nemzetet minden egyes izében és tagjában képes magába foglalni; a mely senkit nem zár ki; a mely a nemzetek megerősödésére vezet; az, mely Magyarország prosperálását és fentartását lehetségessé teszi. (Ugy van! jobbfelöl.) De, t. ház, sem a, múltban nem követtetett, sem a jelenben nem követtetik és hiszem, hogy a legközelebbi és a legtávolabbi jövőben sem fog követtetni Magyarország szabadelvű egyénei által oly szabadelvű, vagy democraticus politika, mely mellett gróf Apponyi kijelentése jogosultsággal birna. Hát í 848-ban, mikor a szabadelvű irány az egész nemzet által elfogadtatott; midőn a reactió és a fajgyűlölet ezen szabadságharezuukat a forradalom fergetegébe sodorta bele: a magyar szabadelvűség, vagy a magyar demoeratia bármely részben exclusiv volt-e? Bántotta-e akár a kasztokat, akár az egyeseket azon democraticus alap, mely az 1848-iki törvényekben le van fektetve? és a melyet a szabadság-