Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-44
44. országos älés január 20-án, pénteken. 1888. jgg is voltunk előmozdítói, de a szabadelvű'séget azon a lejtőn, a hol megindult, visszatartani egyedül a mi hazafiságunknak és önfeláldozásunknak sikerült, azért nemcsak a pénzügyi kérdésekben, de a nagy politikai kérdésekben is azt hiszem, hogy ennek a kormánynak és az azt támogató többségnek politikája volt helyes a múltban és ezen az alapon remélem ugy pénzügyileg, mint politikailag képes lesz a jövőben is azon nehéz feladatok megoldására, melyek reá várnak és a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés jobbfelöl.) Gróf Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A közvetlenül előttem szólt képviselő urnak beszéde, ugy részben tartalma komolyságánál, mint egészben kifogástalan parlamenti modoránál fogva megérdemli a bővebb méltatást és ez részemről nem is fog hiányozni, de ezt beszédem végére tartom fenn, a midőn általában a jelenlegi vitának legfőbb mozzanataira fogok kiterjeszkedni. Most magával a helyzettel, magával a tárgygyal: a költségvetéssel, a kormány pénzügyi politikájával és azon pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, ezzel szemben elfoglalt állásával kell foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk !) A múlt országgyűlésnek utolsó szaka, t. ház, azzal az általános és pártkülönbség nélkül, mindenki által osztott tudattal végződött be, hogy a pénzügyek terén egy új aeránakkell bekövetkezni. Még a kormány legbuzgóbb tagjai közül sem állította senki, hogy az eddigi pénzügyi politikát változatlanul folytatni kelljen. (Ugy van! balfelöl.) Senki sem vonta kétségbe azt, hogy annak cardinalis hibái voltak. (Ugy van! balfelöl.) Senki sem vonta kétségbe, hogy a pénzügyi helyzet igen komoly, sőt aggasztó, (Ugy van! balfelöl) és hogy ennek folytán legalább a pénzügyi téren rendszerváltozásnak kell bekövetkeznie, (ügy van! balfelöl.) Hangsúlyozom, t. ház, hogy ez a tudat pártkülömbség nélkül uralkodott. Ennek hangsúlyozása pedig azért bir fontossággal, mert ekkép a választások eredménye nem a fölött döntött, hogy vájjon a pénzügyi politika terén új aerának kell-e bekövetkezni vagy nem, hogy új rendszabályok hoz kell-e folyamodni, vagy nem és hogy egy új rendszert kell-e létesíteni vagy nem, mert e felett véleménykülönbség nem uralkodott; hanem az csak a fölött dönthetett, hogy ezt a pénzügyi rendszerváltozást és ezt az új pénzügyi aerát más, vagy pedig ugyanezen kormány vigye-e keresztül, a mely eddig is vezette a haza ügyeit. (Halljuk! Halljuk!) A választások eredménye ismeretes. Mi természetesen belementünk a választási küzdelembe minden törvényes fegyvernek teljes használatával abban a hitben, hogy a logika törvényei szerint annak a kormánynak, melynek fonák politikája a a pénzügyi zavart előidézte, nem állhat hivatásában a zavart gyógyítani. (Ugy van! balfelöl.) De a választások eredménye gyanánt a mostani kormány nyert többséget és megbízatást arra, hogy a pénzügyi politikában a rendszer változtatást keresztül vigye és hogy a válságos helyzetet orvosolja. T. ház! Grazdag, nem örömökben és épületes részletekben gazdag, de mindenesetre gazdag thema volt akkor és volna most is annak fejtegetése, hogy minő eszközök, minő indokok hozták létre a választások ez eredményét. (Helyeslés balfelöl.) Mindjárt a választások után az ellenzék, mely azokban legyőzetett, abba a helyzetbe volt hozva, hogy álláspontját meghatározza, hogy magatartása iránt döntsön. Es itt két ut volt előttünk. Vagy méltán sértett érzelmeink szavát követve, a recriminatio terére bocsátkozhattunk volna és legalább erkölcsi elégtételt szerezhettünk volna magunknak az által, hogy a választások lefolyásának számos fekete oldala felett a nemzet előtt panaszló szavunkat felemeljük; (Helyeslés balfelöl) de ennek, miután a választásoknak eredménye formailag megdönthetetlen, semmi gyakorlati értéke nem lett volna. Azért én mindjárt az első pillanatban, midőn a választási harcznak felzaklatott érzelmei még bennünk élénken éltek, egy más ut követésére határoztam el magamat; arra t. L, hogy mindenekelőtt az legyen gondunk, hogy abban a helyzetben, a melybe a választások eredménye minket hozott, t. i. a kisebbségnek helyzetében, mindazokat a kötelességeket lelkiismeretesen teljesítsük, melyeket a kisebbségnek is teljesíteni kell, hogy a pénzügyi rendezkedés és az államélet egyéb bajainak orvoslása sikerüljön. (Élénk helyeslés balfelöl.) És e szempontból legfőbb teendőmnek azt tartottam, hogy a választások után lehetőleg az első pillanatban ismét teljes világításba helyeztessék és minden elhomályosítástól megóvassék a választások eredményének értelme, hogy t. i. constatáltassék az, hogy az a körülmény, mikép ugyanazok a férfiak bízattak meg a nemzet ítélete által az ügyek továbbvitelével, a kik azokat addig vezették: csak azt jelenti, hogy állásaikban megerősíttettek, de nem jelenti azt, hogy az új aera létesítésének kötelessége alól fel vannak mentve; nem azt, hogy az eddigi pénzügyi rendszert, illetőleg rendszertelenséget tovább követni" szabad ; nem azt, hogy az eddigi hibás cselekmények most jók, hogy az eddigi hibás intézkedések most egyszerre üdvösekké váltak, csak épen azt, hogy a gyökeres rendszerváltoztatást — a mely nem is volt kérdés alatt a választások előtt, mert, ismétlem, annak szükségére nézve minden párt egyet értett — azok vannak hivatva keresztülvinni, a kik eddig is kezelték az ország ügyeit. Választóimat felkeresve, nyomban a választási küzdelmek lezajlása után ebben az értelemben nyilatkoztam, csupán a magam felelősségére, de — mint utólag öröm-