Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-43

43. országos Ülés január politikáját. A hiba tehát nem az intézményben, de emberekben s a kormány és a többség politikájában keresendő. (Igás! Ugy van ! a baloldalon.) Ez az egyik, a mit ki akarok emelni. A másik az, hogy én nagy fontosságot helyezek a közjogi kérdésekre: de igen nagy fontosságot helyezek a közjogi, a kormányzati kérdésekre, különösen arra, hogy egyszer már Magyarország egy jó kormányzat jótéteményeivel és áldásaival megismerkedjék. (Helyeslés a baloldalon.) Én, t. ház, a kormánynak aetióját speciális oly fontos tényezőnek tekintem, hogy megvagyok győződve, hogy egy jól kormányzott, úgynevezett közösügyes Magyarország előbb-utóbb el fogja érni a fejlődésnek és gyarapodásnak azon stádiumát, hogy a mire vágyik, érett gyümölcsként, mintegy magától a nemzet ölébe fog esni. Viszont egy rosszul kormányzott, független Magyarország előbb-utóbb más hatalom fenhatósága alá kerül és mert a kormányzati kérdésekre ily nagy súlyt fektetek, kormányzati szempontból veszem ezt a költségvetést bírálat alá és jövök azon conclusióra, hogy azt nem fogadom el, igen egyszerűen azért, mert azon feltételek és követelményeknek, melyeket én a költségvetéshez fűzök, egyáltalában meg nem felel. És, t. képviselőház, ez szoros és szigorú correct parlamentaris eljárás. S miután, t. képviselőház, ezen felfogásnak egész horderejét és jogosultságát illetőleg ugy a házban, mint a házon kivül némi félreértés mutatkozik, méltóztassék megengedni, hogy ezt egy-két szóval illustráljam. (Halljuk! balfelöl.) Van, t. képviselőház, erre Angliában is praecedens; 1852-ben történt, hogy épen Disraeli budgetjét tisztán és szorosan költségvetési és pénzügyi politikai indokokból a ház elvetette. Igaz, t, képviselőház, hogy erre azt lehet mondani, hogy Angliában a budget nagy része, vagy legalább egy része consolidálva van s igy annak megtagadása nagy zavart nem idézhet elő. Hát, t. képviselőház, mindenesetre számos és sok kiadás szavaztatik meg igy is évenként a nélkül, hogy az államgépezet teljesen megakadjon, ha az ilyen megtagadás végzetes természettel és jelleggel birna. De ezt a szavazatot, t.képviselőház, ilyen jellegűnek nem tekinti senki, mindenki tudja, hogy az ilyen helyzeten egy vagy más módon, alkotmányos utón lehet segíteni. Nekem, t. képviselőház, az a nézetem, hogy Magyarországon ezt a kérdést igy kell pertractálni. Ha mi, t. ház, egy correct kormánynyal és kormányzással állnánk szemben, csakis az appropriatiót tagadhatjuk meg ; de mikor nem egy correct kormánynyal és kormányzással állunk szemben, akkor kénytelenek vagyrxnk magát a költségvetést visszautasítani. És, t. ház, az egy igen fontos megkülönböztetés, hogy ha a parlamentben szavazat utján ez nem jut kifejezésre:, 19-én, csütörtökön. 1888. 99 akkor merem állítani, hogy az egész parlamentaris rendszernek nincsen raison d'étre-je; de tegyük fel, t. képviselőház, hogy a mi rendszerünk nem szorosan parlamentaris, akkor azt kérdezem, hogy az ilyen kormányzat, az ilyen kormányrendszer bele illik-e egy parlamentaris rendszer conceptiójának keretébe? Mikor ezt a parlamentaris rendszert construálták, képzelte e valaki, hogy ily kormány, ily kormányrendszer létezhessen? Ily eshetőségekkel szemben lehetetlen volt normális eszközökkel provideálni. Visszatérve, t. ház, a költségvetésre, én azt két okból kifogásolom. Az egyik az, hogy nem reális, a másik pedig az, hogy nem látok benne positiv intézkedéseket és biztosításokat arra nézve, hogy az államháztartásban az egyensúly helyreálljon. Mielőtt, t. ház, ennek megokolásába bocsátkoznám, méltóztassék megengedni, hogy röviden elmondjam, mit értek én az államháztartás egyensúlya alatt. Hozzá teszem, t. képviselőház, hogy a mit mondok, az újság és eredetiség ingerével nem bir, közhelyek, elcsépelt dolgok azok; de ennek, t. képviselőház igazán nem mi vagyunk az okai, hogy a pénzügyi politika és kormányzatnak igazán abc-jét vagyunk kénytelenek a t. kormány fejére ráolvasni. Én, t. képviselőház, az államháztartás rendezése alatt egy olyan tényleges állapotot értek, a mikor az ország összes kiadásait saját rendes kiadásait, átmeneti kiadásait beruházásait, stb., mint saját bevételeiből fedezi; a nélkül, hogy kölcsönre szoruljon, a nélkül, hogy a nemzet törzsvagyonát elidegenítse. És ez, t. képviselőház, nem szürke theoria, nem utópia. Igy fogták ezt fel Francziaország és Olaszország, a melyek körülbelül mind a ketten ugyanegy időben, ha nem csalódom, 1875-ben oly módon állították helyre az egyensúlyt, hogy a zárszámadások lezárása után évenkint jelentékeny fölösleg mutatkozott. És ha ott azóta a pénzügyek ismét összezavarodtak, ez nem azt bizonyítja, hogy az egyensúlyt nem lehet helyreállítani; ez csak azt bizonyítja, hogy a legjobbffinanciákat is össze lehet zavarni. (Tetszés balfelöl.) Mikor, t. képviselőház, én ezt a kérdést meghánytam-vetettem, fölmerült bennem az az ellenvetés : igen, de hát méltányos-e, jogos-e, hogy én a mi teendőinket oly gazdag, előrehaladott államok mértékével mérem; vájjon jogos-e például Magyarországtól oly természetű erőfeszítést követelni, mint a milyenre Francziaország képes? De eldöntötte nálam, t. képviselőház, a kérdést az a jelenség, melylyel a mindennapi életben gyakorta találkozunk: hogy nagy vagyonú, gazdag ember, mondhatnám, megengedheti magának azt a luxust, hogy derougeálva van, de középvagyonú ember nem. Magyarországra nézve ez életkérdés. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy mi Austriával 13*