Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-54

360 54. orsrigoí ülés fefcrBár 1-én, siwräín. 1888. fejenkénti fogyasztás leszállt 178*6 kilogrammra. A hanyatlás tehát épen 10 kilogramm. Ugyancsak a statisztikai hivatal constatálja, hogy ez idő alatt a burgonya-fogyasztás tetemesen emelkedett. (Halljuk! Malijuk!) Mármost, t. ház, ebből két tanulságot lehet levonni. Az egyiket levonhatják a német mezőgazdák, a másikat maga Németország. A német mezőgazdák ez adatokból láthatják, hogy a túlságos védelem által túllőnek a czélon, (Helyeslés.) hogy az a tér, melyre legelső sorban nekik volna szükségük: a német belpiaez, ennek következtében megszűkül az által, hogy ha a német nép fogyasztási képességét megtámadják. A másik tanulság, melyet Németország levonhat magának az, hogy azon politika által, a melyet a gabonavámok emelése utján folytat, saját culturalis alapjait támadja meg, mert épen a német közmondás azt mondja: „Was man ist, das ist man." így állván a dolog, áll, hogy Németország érdekében e vámpolitika nem állhat. A másik dolog, a melyre rá akarok mutatni, a következő. (Halljuk!) Ha áll is, hogy közgazdasági érdeket politikai érdeknek feláldozni nem szabad, viszont határozottan vallottam és vallom ma is, hogy e két érdekcsoport között összhangot kell létesíteni mindenütt, a hol békés viszonyokat akarunk fentartani. (Helyeslés balfelöl.) Ezt aanak idején a szerb kereskedelmi szerződés tárgyalásánál, később pedig a vám- és kereskedelmi szövetség tárgyalása alkalmával is hangsúlyoztam. Ha Németország, mindannak daczára, a mit mondottam, senkivel sem akar szabadabb szellemű kereskedelmi szerződéseket kötni, mi sem kiválthatjuk, hogy előnyösebb helyzetbe hozzon minket, mint azon többi államokat, melyekkel jó viszony. ban áll. De viszont azt kívánhatjuk, hogy kedvezőtlenebb helyzetbe se juttasson benünket. Már pedig ha azon adatokat tekintjük, melyeket a német statisztikai hivatal adott kezünkbe, azt tapasztaljuk, hogy a német gabonavámok, melyek szám szerint egyenlő magassággal állapíttattak meg, velünk és másokkal szemben egyaránt, hatásukban szerfölött különbözők voltak. Ha azt tekintjük ugyanis, hogy minő arányban vettünk részt mi Németország élelmezési ellátásában az előtt és minő arányban veszünk részt most, feltűnő különbségeket látunk. Mig ugyanis 1880-bán bevitelünk a német gabonabevitel 37%-át tette, az 1886-ban leszállt 17%-ra. Ellenben Oroszország bevitele 1880-ban 24°/o volt és I886dian fidemelkedett 52%-ra. Ép ily arányváltozás van a rozs- és árpabevitelnél is. A mi részesülésünk aránya csökkent, a velünk versenyzőké pedig nőtt. Ebből két tanulság vonható le, az egyik a német mezőgazda, a másik pedig ismét Németország által. A német mezőgazdák láthatják, hogy koránt sem vagyunk oly veszedelmes concurrensek, mint azok, a kiknek javára szolgált a felemelt vám. Ennélfogva, ha gabonánk vámja leszállittatnék, az ő érdekeik valami nagy csorbát alig szenvednének. Németország pedig azt tudhatja még ez adatokból, hogy midőn két különböző viszonyok közt levő országgal szemben ugyanazon intézkedést alkalmazza, épen azt sértik meg, melyet kímélni volna okuk és azt részesítik előnyben, melylyel szemben érdekeiket állítólag megvédeni akarják. Ezek oly visszásságok, melyek alapján bátran lehet mondani, hogy a mit a t. ministerelnök ur 1885-ben megjósolt, hogy tudniillik e viszonyok a végletekig menve ad absurdum fognak vitetni, most már bekövetkezett. Azt hiszem, hogy e helytelen irányban talán még lehet tovább menni, de ez már nemcsak a monarchia, hanem Németország vitális érdekeit is érintené. Ha az a lépés, mely a változékony rendszerszerint, most már általunk volna teendő, csakugyan megtétetik: akkor oly helyzettel fogunk szemben állani, melynek komolysága előtt senki sem hunyhat szemet. Én,t. ház az 1882. és 1887-ben eszközölt autonóm vámtarifa-emeléseket nálunk nem helyeselhetem s őszintén kimondom, hogy a mai körülmények közt sem helyeselném, ha mi vámjainkat különösen retorsionalis czélzattal emelnők. De viszont tudom azt is, hogy hasonló helyzetben nem mindig a józan számítás határoz és hogy ily kérdések elintézésénél fontos szerep szokott jutni a szenvedélyeknek is. És valamint 1882. és 1887-ben azok, a kik igy gondolkoztak, mint én, nem voltak képesek megakadályozni a vámemeléseket: ugy én nem tartom kizárva annak a lehetőségét sem, hogy azon érdekkörök nyomása folytán, melyek az íijabb német vámemelések által érintetnek, nem fognak-e nálunk újból vámemelések bekövetkezni? Én e lehetőséget elkerülni óhajtanám, e tekintetben a leghatályosabb módnak mindenesetre az tartom, hogy a helyzet komolyságát azok is belássák, kik azt nem kis részben nálunk és Németországban előidézték. Én nagyon szeretném hinni, hogy azon biztatások, melyeket a t. kormánytól a közgazdasági bizottságban vettünk, meg fognak valósulni és széles alapon sikerülend kereskedelmi viszonyainkat rendezni Németországgal. Ezen reményben az előttünk fekvő törvényjavaslatot hajlandó vagyok a magam és tisztelt elvtársaim nevében elfogadni. Bausznern Guido: T. ház > (Halljuk !)Midőn a napirenden lévő törvényjavaslathoz felszólalni bátorkodom, Deák Ferencz példáját követem, a ki Csengery Antal classicus tanúsága szerint nagy súlyt fektetett arra, hogy fontos kérdések, a közel eldöntés reménye nélkül is szőnyegre hozassanak és megvitattassanak. Hogy pedig azon kérdés, melynek ideiglenes elintézését a fenforfogó törvényjavaslat czélozza, monarchiánkra s kivált Magyarországra nézve a legeslegfontosabb kérdések egyikét képezi, abban ugyan