Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-12

66 12. országos ülés október IS. 1SS7. náljon. Ha pedig a nemzet nagy tömege előtt kell valami nyilatkozat, akkor Jókai Mór t. képviselő nr szokta e szerepet végezni. (Derültség a sséhő baloldalon.) De mindig akkor, mikor csak szóra, írásra és nyomdafestékre van szükség. Mikor tettekre van szükség, akkor a t. bizottsági előadó ur és a másik itt jelen nem levő képviselő ur, szerepelni nem szoktak. De azért, hogy irály tekintetében és alakilag e mű szép, a mit ismételve constatálok, én a valóságos consequentiákat másként vonom ki abból, mint akár a t. előadó ur, akár a kormány, akár a többség, sőt másként vonom ki abból, mint Apponyi és Beőthy t. képviselőtársaim is. Az a szerep, a melyet az igen t. bizottsági előadó ur az állami okiratok szerkesztésében itt is, a delegatiókban is igen szépen visz, emlékeztet engem arra a szerepre, melyet Vörösmarty egyik költeményében a vén Toldynak ad. A mikor a nemzet czímerét elviaskodja az idegen olasz lovag, a midőn a hazafiak azt visszavívni nem tudják, a költő előrántja a vén Toldyt, a kit nem ismer meg a nép, bámul rajta, de azért később kardja rettentő voltáról mégis megismer. És a mikor igen rosszul mennek az ország kőzdolgai, a mikor pénzügyi nyomorúságok napirenden vannak, somogyi főispáni levelek stb., a mikor a kormánypárt egyáltalán nem tud, sem a nemzet, sem a trón, sem a jövő, sem saját lelkiismerete előtt mással előállani, mint azzal, hogy neki többsége van, szóval, mikor a nemzeti ezímer idegen kézbe kerül: akkor a nemzeti püblicistikának igen jeles, igen nevezetes multu öreg lovagját, a bizottsági előadó urat rántja elő, hogy vívja vissza a nemzet czímerét. De nem sikerül ugy, a hogy azt a költő a vén Toldyról megírta. És a mi abból a felirati javaslatból hiányzik, a mi a kormánynak a választások alatti és azóta való egész szerepléséből is hiányzik, hogy tudniillik megismerkedhetnénk azon eszmékkel és tervezett institutiókkal, melyek a nemzetet jelen helyzetéből kivezethetnék: azt a felvilágosítást, azt a programmot, a bizalom e valódi alapját, a bizottsági előadó ur e rettentő kard, melynek vissza kell vívnia a czímert, sem terjeszti elénk, sőt még nem is említi. Azt mondja a t. előadó ur által készített javaslat, melynek egyik pontjára előzetesen akarok reflectálni, hogy a kormány és a többség, mely mögötte áll, hiven ragaszkodik ezentúl is a szabadelvűség zászlajához. Kevés megjegyzésem van e szóra azok után, a miket Beőthy Ákos t. barátom erre nézve felhozott. De mégis kérdezem a t. bizottsági előadó úrtól, kit én szabadelvű férfiúnak ismerek és ismertem irodalmi és politikai működésében 30 év óta, miben áll e szabadelvűség, melynek zászlóját ő felemlíti. Miben áll a kormány részéről és miben áll a többség részéről? Hogy nálunk vannak szabadelvű intézmények, az igaz, de azok közül egyetlen egyet is alapított-e ez a kormány, ez a többség? A sajtószabadság megvan; de nem tett-e már ez a kormány, igaz, hogy gyenge kísérleteket épen e szabadság korlátozására ? A birói függetlenség nálunk, legalább intézményileg, meglehetősen ki van képződve. De vájjon e kormány és e többség alkotta-e azt? És vájjon nem e kormány tett-e kísérletet épen a birói függetlenségnek megcsorbítására és meghamisítására? (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Van a municipialis önkormányzatnak nálunk még némi foszlánya,szavakban legalább némi emlékezete; de midőn e kormány és többség megalakult, akkor még municipalis önkormányzati intézményeink közül igen sok fennállt; nem mind, de sok. De vájjon erősített-e ezen kormány és többség egyetlen egyet azok közül és a legbecsesebbeket nem ölte-e ki, vagy nem hamisította-e meg teljesen? (Igaz! Ugy von! a szélső bailfelöl.) És ha végig megyünk állami, politikai intézményeink és a törvényhozási működés egész során, a bizottsági előadó ur egyetlen egy pontban, egy kis intézményben sem képes megmutatni, hogy valamely szabadelvű institutiót e kormány és annak pártja szabadelvűbbé tett volna, vagy a hol hiányzott valamely szabadelvű nemzeti institutió, oda szabadelvű intézményt alkotott és azt megerősítette volna. Ellenben mi az intézmények hosszú sorára tudunk rámutatni, melyekből a szabadelvűséget e párt és kormány ölte ki. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De még társadalmi felfogásban is — a közszellemben, hogy ugy mondjam — a rendek, czímek, kitüntetések, nemességadományozások, megkevesbedtek-e talán e kormány és többsége uralma alatt? Nem. Megszaporodtak azok. Mert a bizottsági előadó ur, ha igazságos tanú akar lenni, pedig ha kell, akar is lenni, megmondhatja, hogy azon kormányok és többségek uralma alatt, a melyek ezen kormányt és többséget megelőzték, a társadalmi felfogás tekintetében sem volt azon visszaesés Magyarországon, minőt most tapasztalunk, a minő nem volt ebben az országban a 20-as és 30-as évek óta soha. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Tegnap a t. ministerelnök ur gróf Apponyi képviselő ur szavaira felelve, némi különböztetést tett választott és kinevezett tisztviselők közt. S ugy látszik, mintha a szabadelvűség némi szinét viselné magán a kormányelnök ur részéről, hogy ő mindig a tisztviselők választásának hive. Arról megvagyok győződve, hogy ő a választás azon rendszerének, mely ma fennáll, hive; de az is bizonyos, hogy a ki a szabad választás hive, az ezen rendszernek hive nem lehet. (Helyeslés a szélső balfelől.) Én és elvtársaim komolyan, elvileg, benső meggyőződésnél fogva és kezdettől fogva, mindig hivei voltunk és vagyunk a törvényható-