Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-29

326 29. országos lilés decxeiuber 9. Ü87. által egyes iparágak, kifejlődött iparágak vannak különösen megterhelve, az enyhítést indokolva találom. Méltóztatik emlékezni arra, hogy az 1881. évi fogyasztási adó - törvényben egyes likőrgyá­rosok azon kedvezményben részesültek, hogy azoknak a czukorra nézve, adó resti tutió, illetve a czukornak adómentesen való használása volt engedélyezve, ugy a zárt mint a nyilt városok­ban, a ministerium által gyakorlandó ellenőrzés mellett. Később, midőn ezen engedély következ­tében visszaélések tapasztaltattak, 1883-ban egy novella behozatala alkalmával, meg lett szüntetve ezen kedvezmény a nyilt városokra nézve. Most ugyan ez az adó 4 forintról 6 forintra fölemeltetni szándékoztatván, ezáltal több, nyilt városokban létező kifejlett likőrgyár képtelenné válik arra, hogy akár a fővárosi, akár a pozsonyi, akár a külföldi likörgyárakkal versenyezhessen. Ezekre nézve tehát életkérdés, hogy azon kedvezmény, melyet az 1881. törvény ezikk enge­délyezett, most újból megadassák s erre nézve bátor vagyok a következő módosítványt benyúj­tani; (Halljuk! Olvassa) : A 7. §. végére új bekezdésül tétessék: „To­vábbá felhatalmaztatik a pénziígyminister, hogy a bejegyzett likőrgyárosoknak a likőrgyártásra szükségelt czukor használatát, az általa meg­állapítandó ellenőrzés mellett a nyilt községekben is engedélyezhesse." Bátor vagyok e módosításom elfogadását a t. háznak ajánlani. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Josipovich Géza jegyző (olvassa a módo­sítást). Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs fel­jegyezve; ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Az előadó ur sem kívánván szólni, a tanács­kozást befejezettnek nyilvánítom. A 7. §. nem lévén szövegében megtámadva, elfogadottnak jelentem ki. Azonban e szakaszhoz Jókai Mór képviselő ur egy új bekezdést hozott javaslatba. Kérdem tehát a t. házat: méltóztatik I a Jókai Mór képviselő ur által javasolt új bekez­dést elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem kijelenthetem, hogy az elfogadtatik és igy ezzel a szakasz ki fog egészíttetni. Következik a 8. §. Josipovich Géza jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadtatik. T. ház! E szerint a törvényjavaslat részle­teiben is el lévén fogadva, végmegszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Ezzel a mai ütés napirendje ki van merítve. A legközelebbi teendőkre vonatkozólag bátor­kodom a t. háznak javaslatba hozni, hogy a mai napon részleteiben is elfogadott törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása és a kérvények letár­gyalása szempontjából holnap déli 1 órakor méltóztassék ülést tartani. (Helyeslés. Felkiáltások: 12 órakor!) Méltóztassék belenyugodni, hogy az ülés 1 órára tűzessék ki, minthogy a főrendiház bi­zottsági ülést fog tartani. (Helyeslés.) Méltóztatott a t. ház már megállapodni abban, hogy az ujoncz megajánlásra vonatkozó törvény­javaslat, melyet a véderő-bizottság ma terjesztett be és az állategészségügy rendezéséről szóló törvényjavaslat, mely 17. szám alatt van kinyo­matva, legyenek legközelebb a tanácskozás tárgyai. En ugy vagyok értesülve, hogy a kormány ezeken kivül — kisebbrendű tárgyakat, választá­sokat és jelentéseket kivéve — a karácsonyi szünetek előtt nem kivan nagyobb fontosságú törvényjavaslatot a tanácskozás tárgyául felvenni; azt hiszem tehát, czélszertí lenne, ha méltóztatnék a t. ház beleegyezni, hogy az ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslat és utána az állategészségügy rendezéséről szóló törvényjavaslat a hétfői ülés napirendjére tűzessenek ki s ezek képezzék azután a jövő heti tanácskozások tárgyait. (Helyeslés.) Ha tehát a t. ház ebbe beleegyezni méltóz­tatik, ezt határozatkép kijelentem. A legközelebbi ülés ideje és napirendje meg­lévén állapítva, a mai ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 12 óra 30 pereskor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom