Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-25
234 24. országos ülés Jeczember % 1887. volt és oly szomorú igazolást nyertek okoskodásaink a tények által, {Ugy van! ügy van! baljelöl) hogy mi felmentve érezhetjük magunkat annak további bonczolása alól. Csak annyiban kell visszatérnünk, a mennyiben annak szomorú eredményei képezik mostani eljárásunk indokait! (Ugy van! balfelől!) De egyet bátorkodnám a t. államtitkár urnak és egyáltalán a t. többségnek figyelmébe ajánlani. (Halljuk!) Ha mostani pénzügyi politikájuk iránt bizalmat akarnak ébreszteni, akkor ne iparkodjanak azt a múlt pénzügyi politikának folytatása gyanánt feltüntetni; (Élénk tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) akkor ne iparkodjanak azt a szerecsent ^továbbra is fehérre mosni akarni. (Derültség balfelöl.) Mondják inkább azt, a mit magok közt bevallanak és elismernek, hogy a pénzügyi politika eddig téves utón járt, ezentúl helyesebb utón akarnak járni. (Ugy van! balfelöl). Ennek nyílt kimondása és bevallása által sokkal inkább fognak jövendőbeli eljárásuk iránt bizalmat ébreszteni, mintha most is pl. azt akarják bizonyítani, hogy nem oly nagyot tévedett a kormány, midőn 1885-ben a rendes kiadások és bevételek közti < gyensúlyt helyreállítottnak mondta, sőt superplust helyezett kilátásba, mert hiszen az az egynéhány millió, a melylyel a rendes kezelésben még hiány van, költségvetésünk nagy számai mellett — úgymond — egyáltalán tekintetbe nem jöhet. Hát mennyi az a néhány millió ? Az az egynéhány millió, t. képviselőház, az 1886-iki zái-számadások szerint 8.645,000 frt a rendes kezelésben! {Ugy vna! balfelől.) A t. államtitkár nr, midőn Horánszky Nándor t. barátom közbeszólására azt válaszolta, hogy nem lesz annyi millió, — pedig a t. barátom csak 7 milliót mondott, mert ebből a 8 645,000-ből az időközben megszavazott póthiteleket leszámította, szóval azon levonásokat eszközölte, melyeket most magyarázni hosszadalmas volna, de a melyeket eszközölni kell, ha a zárszámadást a költségvetéssel egyenlő alapokra akarjuk fektetni — mondom a t. államtitkár ur, midőn ezt a 7 milliót sokalta és azt mondotta, hogy tessék csak megnézni, nem lesz annyi, alkalmasint az ez idei költségvetésre gondolt, mert abban csakugyan nincs annyi. Hát erre válaszom az, hogy ha a tisztelt kormány minket egynéhány éven át csakugyan arra fog rászoktatni* hogy a zárszámadási eredmények megfelelnek a költségvetéseknek. Akkor igenis méltóztassék a költségvetésre hivatkozni és a költségvetésre rámutatva azt mondani: nem annyi a hiány, a mennyit ez urak állítanak; de most még azon sajnos megszokottságnak hatása alatt, hogy a költségvetést mindig meghazudtolják a zárszámadások (Igaz! Igaz! bálfelöl.) és mig e téren új szokás meghonosítását nem látjuk, addig méltózsassanak megbocsátani, ha a költségvetésekben jelzett hiányokra édes kevés súlyt fektetünk; hanem a zárszámadásban mutatkozó tényekre, nem pedig a csalókáknak mutatkozó reményekre tekintünk. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Egyéb iránt a múlt pénzügyi politikára vonatkozó fejtegetések terére a t. államtitkár urat követni nem akarom, hiszen ő is csak általánosságban érintette azokat és mint mondám, csakis annyiban óhajtunk, kívánunk és kell a múltra hivatkoznunk, a mennyiben a múltnak tapasztalatai a jelenben követendő eljárásunkat szabályozzák. De foglalkozom azon szemrehányással, a mely a t. államtitkár ur azon szavaiban rejlik, hogy mik épen akarja az ellenzék az állam pénzügyeinek rendezését, hogyan képzeli rendbehozatalát, ha az arra szolgáló eszközöket a kormánytól megtagadja. (Halljuk! Halljuk:f) Ez a dologannyira fontos az ellenzék magatartására nézve az ország pénzügyi helyzete és követelményével szemben, de az országra nézve, sőt mindnyájunk politikai reputatiójára nézve is annyira fontos, hogy midőn ma arra alkalom nyílik, engedje meg a t. ház, hogy erre teljes szabatossággal, nyíltsággal és világossággal nyilatkozhassam (Halljuk! Halljuk!) és elmondhassam nagy részben csak ismételve azokat, a mit Horánszky t. képviselőtársam már elmondott, sok olyat, a mi nemcsak e törvényjavaslattal, de azokhoz hasonló más törvényjavaslatokkal szemben is szabályozza álláspontunkat. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Hát, t. ház, akár hogy és akárkinek hibája által keletkezett a jelenlegi pénzügyi helyzet, mi nem vagyunk sem oly naivok, hogy azt higyjük, hogy orvosolni lehessen anélkül, hogy egyik vagy másik alakban áj terhek is vállaltassanak el, sem nem űzzük a népámítás és olcsó népszerűség szerzés azt a mesterségét, hogy oly hitet, mintha valami csodás eszközökkel, új terheknek elvállalása nélkül a pénzügyi helyzetet sanálni lehetne, hogy mondom, ily hitet az országban terjeszteni akarnánk. (Helyeslés a baloldalon.) Ez tiszta sor. De másrészről tekintsünk arra, mit mond a tapasztalás? Azt mondja, hogy azon időtől kezdve, midőn pénzügyi helyzetünk újabb roszabbodása kezdődött, tudniillik 1878. óta alig volt év, midőn a pénzügyi rendezés czímén akár a létező terhek súlyosbítása, akár új terhek megszavazása a háztól kéretett, a képviselőház és a törvényhozás másik háza által meg nem szavaztatott volna, szóval midőn tényleg a terhek súlyosbítása létre nem jött volna. (Igaz! Igaz! balfelől.) És mi az eredmény? Az, hogy daczára a folyton növekedő terheknek, daczára a készséggel elvállalt újabb és újabb áldozatoknak, a pénzügyi helyzet mindig rosszabb és rosszabb lett, annyira, hogy crisis állott be, a mely a jelenlegi cabinet egyik tagjának, a pénzügy ministernek állásába került. (Igaz! Ugy van! balfelől.)
