Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-2

S. «r«áff«f üé# a rendőrségről lehetőleg mielőbb törvényjavaslatokat fog előterjeszteni A közmunkának szabályozása, a helyi érdekű* vasutakról szóló törvénynek kellő módosítása, a vasúti jognak törvénybe foglalása, igénybe fogja renni munkásságukat. Ezen országgyűlés lartama alatt kormányunk megteendi javaslatát a királyi kisebb haszonvéte­lek megváltása tárgyában. Megteendi előterjesztését a közigazgatási bíráskodás iránt is, igyekezvén megoldani azon tökéletesen még sehol meg nem oldott kérdést, mint lehessen a polgároknak minél teljesebb jog­védelmet nyújtani a nélkül, hogy a közigazgatás gyorsasága, hatálya és ez által az állam érdeke szenvedjen. Legközelebb szükséges leend foglalkozni a Horvát-Szlavonországokkal kötött és ez év végével lejáró pénzügyi egyezmény megújításával, melynél bizonynyal ezúttal is az igazság és méltányosság fogja önök elhatározását irányozni. A véderőről szóló s az 1889dk év végén lejáró törvénynek monarchiánk másik államának törvényhozásával egyetértőieg megújítása hasonlag igen fontos tárgyát képezendi tanácskozásaiknak. Az összes külhatalmakkal folytonosan barát­ságos jó viszonyban állunk és ha a világ helyzete nem is olyan, hogy véderőnk minél tökéletesebbé tételéről megfeledkeznünk lehetne, alapos remé­nyünk van ahhoz, hogy kormányunk ezentúl is buzgón közreműködve azon tényezőkkel, melyek­kel együtt eddig a békét megóvni sikerült, annak zavartalan megőrzése ezentúl is bizíosittatni fog. Ezen remény kifejezése mellett kikérjük az Isten áldását működésükre és bizva önöknek buz­galmában, bölcseségében és hazafiságában, ezen országgyűlést megnyitottnak nyilvánítjuk." Korelnök: A felolvasott legmagasabb trón­beszéd hódoló tudomásul vétetvén, ki fog nyo­matni, a t. képviselő urak közt szét fog osztatni é& a főrendiházzal közöltetni fog. »í*i»*#r .3».. is*?. f. Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselő urak! Én azt gondolom, hogy mintán a leg­magasabb trónbeszédnek azonnal át kell küldetnie a főrendiházhoz, az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat mindjárt hitelesítendő. Azután folytathat­nók talán a jövő teendők iránti tanácskozást. (Helyeslés). Korelnök: A jegyzőkönyvnek a legmaga­sabb trónbeszéd felolvasására vonatkozó pontja tehát fel fog olvastatni. Gr. széchemyi Aladár korjegyző (olvassa). Korelnök: Ha nincs észrevétel, a jegyző­könyvnek ezen pontja hitelesíttetik és a legmaga­sabb trónbeszéd kíséretében a főrendiházhoz át­küldetik. T. képviselő urak í A mai ülés feladata ezzel meg van oldva. Ha méltóztatnak beleegyezni, a j holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésben a meg­bizó-levelek fognak benyujtatni, még pedig oly­képen, hogy felolvastatván a névsor, minden kép­viselő a maga neve felemlítésénél megbizó-levelét benyújtja. Ha valaki a képviselő urak közül más képviselő megbízólevelét akarja beadni, ezt min­dig az illető nevének felolvasása alkalmával teheti meg. (Helyeslés.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselő urak! Én teljes készséggel hozzájárulok ahhoz, a mit a t. korelnök ur mondani méltóztatott, hogy tudniillik holnap reggel 10 órakor ülés legyen, a melyben a megbízó levelek a t. korelnök ur által mondott rendben beadassanak, de azt hiszem, hogy már a holnapi napon kellene a kilencz osztályt is kisorsolni, hogy a megbizó-levelek azután az osz­tályok között elosztathassanak (Helyeslés) és ha a kisorsolás nagyon sokáig nem tartana, az osz­tályok talán még holnap meg is alakulhatnának, (Helyeslés) hogy azután a ház megalakulása is mentől előbb végrehajtathassák. (Helyeslés). Korelnök: Azt hiszem, a ministerelnök ur javaslata elfogadtatik és igy azt mint határozatot mondom ki, most pedig az ülést bezárom. (Ae ülés végződik délután 1 óra 20 pereskor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom