Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-20

126 30. országos ül ég november 2*. 1887. Én ugy pénzügyi helyzetünk, mint mezőgazda­ságunk és 4—5000 becsületes magyar család érdekében, mely ezen törvényjavaslat szerint meg lenne fosztva egy becsületes kenyérkeresettől elfogadásra ajánlom a t. háznak következő ellen indítványomat, melyet a magam és t. elvbarátaim nevében benyújtani bátorkodom. (Olvassa): Ellenindítvány. Tekintettel egyfelől a hazai mezőgazdaság válságos állapotára, másfelől az ország pénzügyei­nek jelen helyzetére, mondja ki a képviselőház: hogy a kormány által beterjesztett 26. számú törvényjavaslatot — mely az absolut kormánytól örökölt, a nemzetgazdászati tudomány által rég elítélt dohánymonopoliumot nemcsakhogy egész terjedelmében fentartja, hanem azt számos új, ré­szint zaklató, részint a termelést megszorító és megdrágító intézkedésekkel tetemesen súlyosbítja, a részletes tárgyalás alapjául nem fogadja el, hanem utasítja a kormányt, hogy a következő irányelvek alapján minél előbb új törvényjavas­latot terjesszen a ház elé: 1. A dohány-termesztés, valamint a nyers dohánynyal való kereskedés a magyar korona egész területén szabaddá tétetik 2. A dohánygyártás, valamint a bel- és kül­földi kész dohánygyártmányoknak árúba bocsá­tása kizárólag az államnak tartatik fenn. 3. Minden dohánytermelő a törvény által megállapítandó dohány termelési adót fizet. 4. Minden dohányfogyasztó a törvény által megállapítandó dohányfogyasztási adót fizet. 5. Minden dohány elárusító dohánytőzs adót fizet. Kelt Budapesten, 1887. november hó 28-án. Benyújtja: Helfy Ignáczs. k., SzadovszkyJózsef s. k., dr. Tóth Jenő s. k., Irányi Dániel s. k., Eötvös Károly s. k., Petrich Ferencz s. k., Illyés Bálint s. k., Mikó János s. k., Somossy Béla s. k., Vécsey Endre s. k., b. Jeszenszky Sándor s. k. (Élénk éljenzés a széhd baloldalon.) Neppel Ferencz: T, képviselőház! (Hall­juk!) Nem tartom feladatomnak, hogy az előttem szólott t. képviselő ur által előadott részletes indítványra hosszasan válaszoljak. 0 azt a kor­mánynak figyelmébe ajánlotta s a t. kormány bizonyosan meg fogja adni reá válaszát. A magam részéről csak annyit bátorkodom arra megjegyezni, hogy mint termelő, a termelés érdekében nem óhajtom, hogy azok a módok, melyeket ő propo­nált, elfogadtassanak. T. képviselőház! Közel 6 éve annak, midőn először volt szerencsém itt a képviselőházban a dohánytermelésnek nagy fontosságát ugy nemzet­gazdászati, mint agricultu ralis szempontból kiemelni. A gabonaáraknak azóta beállott nagy­mérvű csökkenése földmivelésiinkre súlyos csapást mért és ma már azt hiszem, felesleg-es volna a dohánytermelés nagy jelentőségét bővebben bizo­nyítani. Tudja azt mindenki, meg van arról győ­ződve a törvényhozás és a kormány is. Ezen meggyőződés kell, hogy vezéreljen bennünket s az abból kifolyó nézpont kell, hogy irányadó legyen az előttünk fekvő törvényjavaslat meg­birálásánál: emelni termelésünket s azzal együt­tesen fokozni az állam jövedelmét. Minden egyébb felfogás téves. Többeket némileg tévedésbe ejthetett azon körülmény, hogy a múlt évi költségvetés óta r azaz a mióta pénzügyi helyzetünk rosszabbra fordult, nyilvánvalóvá vált, ugy tüntetik fel a dohányügyet, mint egy az ország financiáinak rendezésére hivatott mentő eszközt s mintha csak most ébredtünk volna tudatára annak, hogy na­gyobb eredmények elérése lehetséges s mintha csakis a pénzügyi bajok által idéztetett volna elő ez irányban a komoly törekvés. Már a múlt évi költségvetés alkalmával nyilvánultak ily téve* nézetek; holott már évek előtt — aggályos pénz­ügyi bajok intelme nélkül is — rámutattunk arra; a kormánynak ez irányban való törekvése nem mai keletű, hanem a reformok még 1882-ben vet­ték kezdetöket s a nagyobb eredmények elérését czélzó törvényjavaslat nem új, hanem már három év óta készen van. Igaz, hogy azóta több-keve­sebb módosításokon ment keresztül, de nem a mai pénzügyi helyzet által 'diétáit s nem tisztán fis­calis szempontokból készült — noha fordulhat elő benne oly szakasz, mely annak jellegét ma­gán hordja — de egészben véve, nem lehet itt szú egy egyoldalú pénzügyi törvényről, hanem a ter­melés és a kincstár érdekeinek együttes előmoz­dításáról. Ezen egyedül helyes álláspontnak megvi­lágítására tartottam kötelességemnek szót emelni s annak bizonyítását kisérleni meg, hogy a tör­vényjavaslatnak csak ily szellemben való megbi­rálása vezethet czélhoz. A dohánytermelésnek nagy jövője van. A fogyasztás mindenütt nagy mérvben növekszik. De a fogyasztás emelkedésével egyidejűleg vál­tozik annak iránya g mig a pipa évről-évre szű­kebb korlátok közé szorul, helyébe lép a szivar és czigarette. Tapasztaljuk ezt minálunk is; elada­tott 1882-ben 620 millió — 1885-ben 899 millió. De más államokban még nagyobb mérvben és még gyorsabban fejlődik ezen átalakulás. —• És ezzel termelőinknek számolni kell; mert külön­ben nem nagyon távoli jövőben azon válság előtt fogunk állani, hogy ha nem leszünk képesek csak pipadohányt termeszteni, nem lesz, a ki dohányun­kat megvegye. Sőt maga az osztrákkezelőség is kénytelen lesz tőlünk való bevásárlását jelenté­kenyen reducalni és szükségletének nagy részét máshonnan fedezni. Bizonyításra nem szoruló általánosan el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom