Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-20
f24 *"• •rsrígos filé* ••rember 28. ISS7. közben az asszony ügyelhetett a házi dolgokra, gyermekeire. Azt gondolják, hogy majd most a kis gazda, feltéve, hogy módot talál arra, hogy másokkal össze állva s : mííó házat létesítsen; oda birja majd hagyni házát, hogy családostul el menjen dolgozni? Azt pedig nem teheti, a mit tesz a nagybirtokos, hogy t.i napszámosokat vegyen fel! Ez tehát gazdaságának nagy kárára lesz és visszafoghatni, még pedig igen kártékonyán a családi életre is. És mit mondjak a zaklatások azon hosszú soráról, mely ott fel van említve? Azt mondj a a t. előadó úr, hogy ez más országokban is megvan, hogy mindenütt nagyon szigorúan ügyelnek a csempészetre. De megadta a választ ugyanerre a dologra maga a t. előadó űr, midőn constatálta azon nagyon érdekes tényt, hogy a dohány monopólium azon országokban legjövedelmezőbb, melyek nem termelnek dohányt. És én hozzá teszem, hogy a csempészetet meg lehet akadályozni oly országokban,hol dohányt nem termelnek. De dohányt termelő országban, ha a csempészetet azon fokban akarjuk megakadályozni, mint én is óhajtanám, ha azt akarjuk, hogy a dohány azt a jövedelmet hajtsa, melylyel e törvényjavaslat magát biztatja: tessék elhinni, hogy oly ellenőrzési apparátust kell felállítani, mely fel fogja emésztem az összes remélt jövedelmet. Elkezdve a dohány ültetésétől azon perczig, midőn a dohányt a beváltó hivatalba viszi, azon szerencsétlen dohánytermelő oldalán mindig áll vagy egy pénzügyőr vagy egy commissió, vagy egy zsandár — valaki minden esetre ott lesz mellette. Hogy ez vájjon helyes módja-e annak, hogy a uuhány termelésre buzdítsunk, hogy azt előmozdítsuk, annak megítélését magára a t. kormányra bízhatjuk. De van egy része azon intézkedéseknek, melyeket — bármit mondjon az igen t. kormányelnök — másként nem jellemezhetek, mint erkölcsteleneknek ; mert ha magukban véve nem is, de kétséget nem szenved, hogy hatásukban erkölcstelenek lesznek. Meghonosítani Magyarországon egy rendszert, mely valóságos kém-szolgálatot szervez az ország nagy részében, mely kémszolgálatra kényszerít egy egész hivatali kört le egész a falusi bíróig és pláne valóságos jövedelemfor rást, professiót csinál a kémkedésből, a denuntiáiásból, úgy hogy jutalmakat tííz ki és iktat törvénybe és csinál húsz krajczáros alispánokat, húsz krajczárof bírákat: ha ez is megfelel a szabadelvű felfogásnak, a minthogy merőben ellenkezik a magyar ember jellemével, multunkkal, szokásainkkal ; akkor nem tudom, hogy mire lehet mondani, hogy nem felel meg. A csempészetet meg kell akadályozni, magam is óhajtom, de épen, miután egy dohánytermelő országban ez oly rendkívül nehéz, igyekezni kell arra, hogy nem úgy, mint t. előadó úr mondja, hogy az alkalmakat vegyük el — érti pedig azt úgy, a mi igen practicns dolog, hogy vegyük el a termelési jogot az egyiktől és a másiktól és hogy sarjút ne csempészhessen a dohányba, határozzuk el, hogy legelőre sem használhatja fel, hanem szántásra — hanem igyekezni kell a csempészet szükségességét minél szűkebb körre szorítani. (Igás! TJgy van! Szélső bálfelöl.) Magyarországon ezen monopóliumnál, ezen alakban, a mint fennáll körülbelül harmincz esztendő óta, van egy intézkedés, a mely valóságos nemzetgazdasági absurdum. Absurdum volna minden országban, de különösen egy eminenter agricultur országban. És ez az absurdum abban áll, hogy a dohánytermelés, a melynek kifejlesztése annyira az ország és az állam érdekében áll, kormányengedélytől van függővé téve és következőleg kormány engedélytől van függővé téve a külkereskedés is és az egész dohánykereskedés. Én ezt nemzetgazdaságtan! képtelenségnek tartom és olyannak, amely nem is mulhatlanú] szükséges arra, hogy a dohánymonopolium az állam kezében maradván, ennek egy igen fontos jövedelmi forrását képezze. Én azt hiszem, t. ház, hogy van mód arra, hogy óvjuk meg az államkincstár érdekét, sőt hogy módot nyújtsunk arra. hogy időjártával a dohányjövedék még inkább emelkedjék, szaporodjék a nélkül, hogy a mezőgazdaságnak ártson, anélkül, hogy a termelést sújtsa, anélkül, hogy azt teljesen a kormány önkényének alávessük. Engedje meg, t. ház, hogy ezt az eszmét röviden kifejtsem. (Halljuk! Halljuk]) Én' azt hiszem, hogy ha kimondanók azt, hogy az állami monopólium szoríttassék kizárólag magára arra. a mi valóban alkalmas fogyasztási adóczikk — egyikünk sem tagadja, hogy ä dohány egyike a legalkalmasabb, leglegitímebb adó-objectumoknak, ezt készséggel beismerjük — szoríttassék az állami monopólium kizárólag a fogyasztás kezelésére, vagyis a gyártásra és a gyártmányok árubabocsätására. A termelés maga, a nyers dohánynyal való kereskedés teljesen szabaddá tétessék. Mi fog történni ? Elesik tehát a túlnyomó rész; mert hisz a dohányjövedék túlnyomó része, több mint 16 millió forint, a gyártott dohányból származik. Gondoskodni kell tehát pótlásáról azon hiánynak, mely a szabad termelés, a szabad kereskedés által a jövedékben be fog állani. Én azt hiszem, hogy ezt lehetne más fogyasztási nemekkel pótolni, olyanokkal, melyek nem érintik, nem sújtják, nem teszik tönkre magát a mezőgazdaságot. Igypéldául én igazságosnak találnám abban az esetben, ha termelés és kereskedés szabaddá tétetnék, hogy hozassék be egy dohánytermelési adó. Természetesen, miután mi nálunk a földadó úgyis elég nagy, tehát egy igen mérsékelt dohánytermeiési adó. Igazságosnak találnám, hogy sujtassék maga a fogyasztás. Hozassék be egy dohányfogyasztási, vagyis dohányzási adó. Azt fogják mondani, hogy azt nehéz lesz kideríteni, nehézséggel jár.
