Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-20
20. országos ülés november 28. 1SS7. 121 nagyobb intensitással vezetett gazdasági kezelése. Másfelől a sarjú dohány nemcsak azért korlátolandó, mert a pénzügyi eredményt ronthatja, de egyszersmind azért is, mert felkevertetvén a dohánynyal, annak minőségét rontja. Sőt harmadszor a kisebb termelők és a saját termelés megszorításával egyúttal a dohány minősége azért is javul, mert szakszerűbb és jobb felszerelésselbiró gazdákra utaltatik s ezeknek e tekintetben tágabb tér nyilik a javításra a magválasztástól elkezdve a kezelés tekintetében való minden tökéletesítésig. Nem vonom tehát kétségbe, sőt határozottan kijelentem, hogy a fiscalis szempont a túlnyomó, de vannak a javaslatban figyelemre méltó nemzetgazdasági mozzanatok is. Azonban ugyancsak a pénzügyi eredmény és érdek szempontjából bevonatnak itten az ellenőrzésnek fokozása czéljából a felelősség és közreműködésbe az önkormányzati és nevezetesen a községi közegek is, még pedig sokkal több alkalommal a terület fölvételétől kezdve a dohány beszolgáltatásáig, illetőleg beváltásáig — mint eddig. Azonban ez sem egyoldalúiag tisztán fiscalis érdekből történik, mert gyakran fordulnak elő ezen műveleteknél oly mozzanatok, midőn a termelőket kell védelmezni a fiscus közegeivel szemben és erre igen alkalmasak az önkormányzati közegek. Igen szigorú és mindenesetre teherrel járó rendszabály a simító házaknak kötelezővé tétele. Azonban ha egyfelől a kistermelők, egy része a félholdas engedélyek megszűntével elesik, másfelől ha három évig a régi termelőknek a simító házak felállítása elengedtetik, illetőleg addig kötelezővé nem tétetik, azt hiszem, a simító házaknak a dohány kezelésére való fontossága annyira élénk tudatában van a t. képviselőháznak, hogy nem fogja kétségbe vonni azt, miszerint ha ebben is van fiscalis mozzanat, az ellenőrzésnek hatályosabbá tétele szempontjából, mégis tagadhatatlan, hogy ez a dohány-minőség emelésére is lényeges befolyással van. E tekintetben a pénzügyi bizottság csak azt a módosítást — melyet könnyebbítésnek is lehet venni — tette a törvényjavaslaton, miszerint több apró termelőnek is lehetővé kívánta tenni közös simító házak felállítását. A visszaélések tekintetében szintén szigorú rendszabályokat tartalmaz e törvényjavaslat, a mennyiben ugy a tulajdonosoknak, mint a vendéglősöknek, hajóskapitányoknak feleiősségét sokkal szigorúbban fejezi ki és körvonalozza. Azonban a kormányuyal egyetértőleg a pénzügyi bizottság e rendszabályok tekintetében azon elvi módosítást vitte keresztül, hogy mindenütt mindenki csak azért felelős és csak azért büntettetik, amiről tudomása volt; mert különben megesett volna, hogy némely közegeknek, vagy egyéneknek a KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. I, KÖTET. visszaélése, talán rosszakarata folytán a gazdák igen jelentékeny károkat szenvedtek volna. Nem kívánok a törvényjavaslat részletes intézkedéseire kiterjeszkedni, de a gyártmányok értékesítése szempontjából két intézkedési még ki kell emelnem. Az egyik vonatkozik arra, hogy a szivargyártásra szükséges szerszámok és gépek tartása általában tiltatik, másik, hogy a szivarkák gyártása és mások számára elárusitása, mi az utóbbi időben igen jelentékenyen fejlődni kezdett és úgyszólván iparszerüleg űzött foglalkozássá kezdett lenni, szintén eltiltatott. Ezen a téren az vezetett bennünket, hogy azt kivántuk, hogy a monopólium ódiuma és kétségtelenül létező hátrányai mellett legalább előnyeit teljes mértékben megszerezze e törvényjavaslat és az ország pénzügyi jövedelmét fokozza és igy azt hiszem, ily rendszabályok elől ez érdekben visszariadni nem lehetett. De másfelől ugy a kormány törvényjavaslatának indokolásában, mint a pénzügyi bizottság tárgyalásai alatt folytonosan hangsúlyozva lőn és kilátásba helyeztetett, miszerint ha megtiítatik a saját szükségletre való termelés, akkor legalább gondoskodva legyen az úgynevezett sztízdohány árusításáról, hogy a közönség megszokott élvezeti ezikkét ne nélkülözze és e tekintetben a kormány gondoskodni fog megfelelő intézkedésekről, hogy a közönség semmi hiányt e téren ne szenvedjen. Másfelől kétségtelen, hogy igen főfontosságu és nagy horderejű feladat az is, hogy dohánygyártmányaink minősége is javíttassék, mert a közönség szolgálatában állván, a monopóliumnak úgyszólván kötelessége a közönség ízlését szolgálni és annak igényeihez alkalmazkodni, de másfelől pénzügyi szempontból is kényszerítve, kötelességszerűen hajtva van arra, azért, mert különben más versenytársak s nevezetesen az osztrák gyártmányok fogyasztása által igen érzékeny pénzügyi kárt fogna szenvedni. Azonban ez, vslamint azon intézkedések, melyek a kormányt a mag javítása, a megfelelő talaj felvétele, az ellenőrzés szigorítása és a megfelelő dohányfajok termelése tekintetében illetik, bár nem törvényhozási, de igen lényeges és fontos feladatok. Ezek a kormányra haramiának és a kormány a pénzügyi bizottságban többször vett magának alkalmat arra, hogy e tekintetben kifejezze feladatainak ismeretet és egyszersmind az azoknak teljesítésére való törekvést. Ez az üzemnek oeconomiai része, mely igen lényeges befolyással lesz két irányban: egyfelől arra, hogy a közönséget azon szigorral szemben, melyeket magas országos pénzügyi érdekek követelnek, kibékítse, másfelől lényeges befolyással van a jövedéknek pénzügyi eredményére, a mennyiben azon fogyasztási czikk, mely a közönség előtt kedveltté tétetik, mindenesetre nagyobb mérték16