Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-331

46 831 országos ülés február 25. 1887. szakerők által folynak az egyes tanfolyamokban az előadások, az ifjaknak egészségi állapotára, étkezésére, lakásaik tisztaságára minden tekintetben kitűnő gond fordittatik ugy, hogy az, a ki az intézetben megjelenik és ott körülnéz, valóban megelégedéssel kell, hogy elhagyja az intézetet. (Igaz! Ugy van!) Ezt saját szemmel látás és meggyőződés után mondhatom; csak az utóbbi napokban tevém ott látogatásomat és mondhatom, hogy örvendetes benyomást tett reám ezen újólagos ottlételem. Nincs is, t. ház, lényeges kifogásom a Ludovika-Akadéraiában létező állapotok ellen, csak egy körülmény van, a melyet a t. minister urnak figyelmébe bátorkodom ajánlani. Nevezetesen megszereztem magamnak a tanórarendet, a mely most érvényben van a Ludovika-Akadémiában. Azon elveket, a melyek szerint a tanítás ott történik, hogy első sorban katonai szaktantárgyakra helyeztessék a súly, helyeslem és osztom magam is. Azonban szükségesnek tartom azt is, hogy egyáltalában a hazafias szellemre és annak ápolására is fektettessék súly ugy, hogy azon, ott kiképeztetést nyerendő majdani honvédtiszt, mint mostani növendék, jó hon- és állampolgár és alkotmányosan gondolkozó emberré fejlesztessék és a tanári karnak legalább legnagyobb részéről mondhatom, el kell ismerni, hogy őt tőle telhetőleg e szellem hatja át. A tanórarend azonban olyan, hogy némi tekintetben nehézségekkel kell a tanárnak megküzdeni, a ki erre az utóbbi czélzatra súlyt fektet s tantárgyánál fogva súlyt fektetni hivatva is van. A t. honvédelmi minister ur maga is hangsúlyozza a tárgyalás alatt levő jelentésének 5. lapján, hogy a katonai és bajtársias szellem, valamint a hazafias gondolkozásmód és érzelmek ápolására különös gond fordíttatott. Ha a minister ur erre súlyt helyez, akkor ez nagyon helyesen történik és nem is tagadható, hogy az intézetben magyar szellem uralkodik. Hanem mi képes a hazafias szellemet, különösen az ifjúi kedélyben inkább kifejteni, mint a haza történetének ismerete, melyből az ifjú páldát vehet az áldozatkészségre és arra, hogy ha kell, életét is odaadja a hazáért? Ezért óhajtanám, hogy a Ludovika-Akadémia növendékei a hazai történelemben kellő jártasságot szerezhessenek. Ez pedig a mai tanrendszer szerint lehetetlen. Most ugyanis az akadémia tisztképző tanolyamának négy osztályában a magyar történet tanítására hetenként csak az A) és B) alszakaszokra osztott 3-ik osztályban szánnak egy órát, mig a német nyelv tanítására valamennyi osztályban heti 4óra van szánva. Ez eléggé jelzi a t. minister urnak amaz intentióját, hogy ő azt akarja, hogy minden honvédtiszt olyan jól tudjon németül, hogy törzstiszt lehessen belőle. Én is helyeslem, hogy tudjon németül; tudjon francziául és angolul is, mert mennél több nagy nemzet nyelvét beszéli, annál jobb. Hanem midőn a német nyelvre heti 4 órát szánnak minden osztályban, mégis csak nagyon árva a magyar történelem sorsa, ha arra csupán egy osztályban jut heti egy óra. Magam is voltam egyszer történelem tanár s tudom, hogy ennyi idő alatt végig nem lehet futni az ország történelmén, kivált ha hozzá vesszük, hogy a magyar irodalomtörténet is ez idő alatt taníttatik, sőt mint a t. minister ur ép az imént megjegyezte, még a közjog is. Midőn tehát egy tanárnak egy osztályban heti egy óra alatt politikai történetet, irodalomtörténet és közjogot kell tanítania: ítélje meg bárki, a ki valaha tanügygyei foglalkozott, el lehet-e érni azt a czélt, melyre a t. minister ur maga is súlyt helyez, hogy tudniillik a hazafias szellem ápoltassák az ifjúban? Ha a haza történelmét nem fogják ismerni a növendékek, akkor bizony ezt a czélt elérni nagyon nehéz. Értesülve vagyok, hogy a t. minister ur előtt e tekintetben igen részletesen kidolgozott javaslat feküdt, de a katonai ügyosztály erről azt a véleményt adta, hogy a történelmi órák szaporítása esetleg^ a katonai szaktanulmányok rovására történnék. Én nem akarom, hogy a katonai szaktanulmányok csorbát szenvedjenek, azonban méltóztassék a német nyelv óráiból legalább még egyet a magyar történelemre szánni. Ha valamelyik osztályban a német nyelvet nem 4, hanem csak heti 3 órában tanítják, azért az ifjak a német nyelvben elég jártasak lehetnek. De egy órán három tárgyat együtt előadni, a legjobb tanár sem tud. (Elénk helyeslés a szélsőbalon.) Azt sem lehet helyeselni, hogy a tanárok minduntalan változtatnak és bevezényeltetnek. Ily tárgyaknál különösen szükséges a szakképzettség. Nem akarom mondani, hogy azon tanárban, a ki a történelmet jelenleg előadja, meg nem volna. Hanem ez is bevezényelt tiszt és [nem óhajtanám, hogy ugy történjék, mint például történik egy igen magas katonai intézetben Bécsben, a hol oly kényes feladatokra, mint például a hadi történetírás, méntelepekről, meg Boszniából vezényelnek be kapitányokat. A ki távolról sem birja a szükséges forrásokat, hogyan Írhasson az; haditörténetet? Ezt tehát ugy hozom fel, mint nem követendő példát és kérem a minister urat, hogy a csapat szolgálat kedvéért ne változtassa gyakran a tanári kart. Én helyeslem azt, hogy egy pár tanár van ott, katonai tanár, a ki évek óta — négy éven keresztül — ott működik, megismeri az ifjakat és azok jellemének fejlesztésére sokkal több befolyást gyakorolhat, mint ha minduntalan változtatják a tanárokat és azért minden egyéni vonatkozás nélkül, a jelenleg működő tanárokra épenséggel nem czélozva, hanem hogy lehetőleg állandóan legye-