Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-371
371. országos ülés május 21. IS87. 479 szépeknek és nemeseknek tart mindenki, a ter- J mészét rendjét megfordítva, nem lelkesül eszmékért, hanem rideg észszel latolgatja az élet minden viszonyait és már az elöregedett aggok szerint bölcsen akarja jövő életét berendezni s iigy tesz, mint az elöregedettek, kikre már ráfér, hogy egyik vagy másiknak temperamentuma lelohadjon és kik már csak hidegen fontoljuk a kérdést. (Helyeslés balfelól.) Annál inkább örültem pedig annak, hogy nemzetünk fiatalsága szólalt fel, mert elolvasva ezen kérvényeket, láttam, hogy azokból a nyugodt, komoly megfontolás hangja szól, mely kerülve az erőszakot, csak a jövő iránti óhajoknak és reménynek ad kifejezést, keresve az utat, a melyen a kérdés czélszerú'en megoldható. En, mint a kiegyezési alapon álló képviselő, természetes, hogy azon kérdést vetem fel magamnak: vájjon ellentétben áll-e ezen kérvény azon alappal, melyet én magaménak vallok? E kérdésre, megvallom, határozottan nemmel kell felelnem. (Élénk helyeslés balfelöl.) A kiegyezés ugyanis határozottan a pragmatica sanctión alapszik, a mely nem követel mást, mint hogy kölcsönös legyen a védelem Magyarország és az ő Felsége uralma alatt álló többi országok közt. Igaz, hogy a kiegyezési törvény azután a részletekbe bocsátkozva,, daczára annak, hogy kellő óvatossággal 4— 5 szakaszon keresztül a magyar hadsereget, bár mint kiegészítő részt megemlíti, egy új helyzet előtt állván, természetesen ö Felségének jogait és az ország jogait két részre oszlja. De erre vonatkozó érvelésében a t. előadó ur maga magát czáfolta meg, midőn maga is határozottan kijelentette, hogy azóta nagyon megváltoztak a 20 év előtti viszonyok. Itt a népfölkelés és a honvédség más szervezete. Tehát t. előadó ur maga is belátta, hogy változtatni és törvényeket fejleszteni kell. Csak abban van az eltérés, hogy ő egészen a kormány bölcsességére bizza az időt is, hogy ez mikor történjék, vájjon 20, 30 vagy 100 esztendő múlva? (Derültség balfelöl.) De fölvetem inasamnak azt a kérdést is, hogy a kérvényekben foglalt óhaj teljesítése által ő Felsége, legkegyelmesebb királyunk, vagy nemzetünk érdekei koczkáztattatnak-e és csorbif tatnak-e ? Erre is határozottan azt mondom, hogy nem. Egészen megváltoztak a hadászati viszonyok, óriási hadtömegek állanak egymással szemben s bármit mondjanak a katonák, azok közt azt a fegyelmet többé fenntartani képesek nem leendenek. B. Fejérváry Géza, honvédelmi ministér: Ohó! Ernuszt Kelemen: Higyje el minister ur, ugy van ez! A tapasztalat fogja ezt igazolni . . . B. Fejérváry Géza, honvédelmi minister : Ez felbátorítás fegyelmezetlenségre! (Ellen^ mondás lalfeUl.) Thaly Kálmán: A tartalékosok 1866-ban! Ernuszt Kelemen: Azt határozottan merem állítani, hogy a diseiplina többé egymagában nem elegendő és hozzáteszem azt is, hogy magasabb ezéiokért kell a katonáknak lelkesülniök. (Elénk helyeslés a bál- és szélsőbalon.) E tekintetben ismét eltérek a szokásos katonai felfogástól. Mert én a hadseregben nem a puszta fegyelem által összetartott tömeget, hanem magasabb czélokért küzdő honpolgárok sokaságát látom. Az egyik ilyen czél az, a melyet minden igaz magyar mindenkor követett, hogy alkotmányos királya iránt a legnagyobb szeretettel és tisztelettel viseltetik. A másik czél, mely az elsővel együtt jár, az, hogy a hazáért mindenkor minden magyar kész sikra szállani. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Mindkét czél az által éretik el, ha fejedelmünknek atyai, bölcs kormányzata mindenkor oda fog irányulni, hogy népei boldogok lehessenek, a mi részben tanácsadóitól függ, (Igaz! ügy van! a baloldalon) és ha az ország szellemi és anyagi; jóllétét megfelelőleg fejlesztjük. A fejedelem bölcs intézkedéseit kétségbevonnunk nem is lehet. Tehát igen természetes, már ez is egyik eszköz lesz, a mely e czélra vezet. Az egyes honpolgárokra nézve pedig szükséges az, hogy a magyar nyelv behozatala által a rövid szolgálati idő lehetővé tétessék, mert azáltal ugy egyesek, mint a nemzetnek vagyonosodása fejlődni fog, (Helyeslés balfelöl.) De eléretik e mellett még az, hogy a magyar államiságnak egyik attribútum a. melynek itten mindenkor határozottan kifejezést adni kötelességünk, a megvalósítás felé közeledik. (Élénk helyeslés r a bal- és a szélső baloldalon.) Áttérek a harczászati ssempontra. Rövid akarok lenni s mivel t. barátom Thaly már kellőleg kifejtette a kérdést, csak a történelemre utalok, a melyben ezer példa van arra, hogy vegyes nyelvű seregek egynyelvűeket s egynyelvű seregek vegyesnyel vü seregeket vertek meg. Tehát nem a nyelvben, hanem a hadi erőben és kifejlődésben fekszik a súly. De igazolja ezt a jelenlegi állapot is. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy honvédségünk természete, hivatása a népfelkelési törvény hozatala által teljesen megváltozott, hogy az hadsereggé vált. Ezen honvédségben, e harczképes tömegben lett törvény által engedélyezve horvát, magyar és németnyelv is és bizom e hadseregben, hogy daczára e soknyelvűségnek, győzni fog. Ezáltal csak a véderőtörvény nyer érvényemért; nagy ellenmondás az, hogy mi kimondjuk a védtörvényben, hogy mindenki katonaköteles s másfelől megtagadjuk tőle azt, hogy elfoglalhassa azon állást, melyet neki geniusa és harczi szelleme nyújt, kimondván, hogy más nyelven kell a haditudomány
