Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-359
350 559. erszáges filé* április 1!0. 18S7. Kégl György: T. ház! Miután az igen t. ministerelnök ur kötelességérzetében kétkedni semmi okom, miután az igen t. ministerelnök urnak érdekei ugyanazonosak minden magyarországi mezőgazdasággal és tenyésztéssel foglalkozó gazdáéval, én az igen t. ministerelnök ur válaszát tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni? (Tudomásul veszssük!) Tudomásul vétetik. Következik Vesztei- Imre képviselő ur interpellatiójänak előterjesztése. Veszter Imre: T. ház ! Már ismételve volt szerencsém a t. kormány nagybecsű figyelmét felhívni a Mura folyam sajuos körülményeire s az azokból eredő veszélyekre, melyek leginkább abból származnak, hogy az említett folyó stájerországi egész hosszában már szahályoztatott, de mi nálunk Magyarországon mintegy 15 — 20 mértföldnyi hosszban még mindig szabályozatlan. Hogy az egész Mura nem egyszerre, nevezetesen pedig, hogy felülről lett szabályozva, azt eredményezi, hogy a viz, mely a stájer hegyekben évente bekövetkező hóolvadások folytán, kivált tavaszszal, rendszerint nagyon meg szokott áradni, mert annál rohamosabban és vehemensebben rázúdul Zala megyére, illetve e megyének egy termékeny, szorgalmas néplakta vidékére. Hogy a Mura e vidéknek milyen óriási károkat okozott és most is folyton okoz, azt ez alkalommal is ismételni és újból részletesen ecsetelni nem akarom, at. háznak és a kormánynak ugy is van erről tudomás-. De talán nincsen tudomása a t. kormánynak arról, hogy a Mura már most a kanizsa-lendvai utat is tönkre tette s ez az, a mire a t. kormány becses figyelmét ez alkalommal különösen felhívni szándékozom. Ugy áll tudniillik a dolog, hogy a Mura az úgynevezett rátkai hegyet teljesen alámosván, a hegy, melynek oldalán a mondott út vezetett, 5 lakóházzal együtt már 1881-ben leszakadt, mi által ezen az úton a közlekedés is lehetetlennévált. Több ízben új utat vágtak ugyan a hegynek megmaradóit oldalán, de a folytonosan ismétlődő hegy csuszamlások következtében ezek a javítások egymás után mind meghiúsultak, ugy, hogy végre be kelletett látni, hogy a baj igy még sem orvosolható s a midőn a múlt év nyarán a hegy végre majdnem ketté szakadt, Zala megye elhatározta, hogy a Mura árja a rátkai hegytől egy zárgáttal egészen eltereltessék. A zárgát — ha jól tudom — részben a kormány támogatásával, részben közmunka igénybe vételével s részben a közelebbről érdekelt nagybirtokosok hozzájárulása mellett tavaly őszszel el is készült s a Murának ekképen holttá tett ágán egy circa 200 ölnyi töltés készült, a melyen az út valahogyan helyreállíttatott, azonban vagy mivel a gát nem egészen sikerült, vagy mivel a töltés nem volt elég szilárd, a Mura csakhamar szétrombolta a töltést is s most már körülbelül 8 hónapja, hogy a közlekedés lehetősége ezen az úton teljesen megszűnt, elannyira, hogy a kérdéses vidékhez már most csak igen nagy és igen nehéz körutakon férhetni hozzá, a vidék pedig úgyszólván el van zárva a világtól. El van zárva piaczától, tudniillik Nagykanizsától és Letenyétől és a hol ezen vidék járásbírósága, szolgabirósága, adóhivatala és postája van. A baj azonban nemcsak helyi érdekű, azonkívül, hogy a Muraköznek alsó része fát nem szállíthat, pedig faszükségletét leginkább Rátka vidékén szokta beszerezni, a kérdéses közlekedésügyi akadály Zala megye borkereskedésére is nagy hátránynyal van, mert nemcsak a legközelebbről érdekelt vidék borkereskedése, a balatonmenti borkereskedésnek nagy része is ezen az úton közvetittetett Stájerországgal s aggasztó hanyatlásban van, mióta a Mura ezt az utat tönkretette. Ily viszonyok között s mivel azt hiszem, hogy az a közlekedésügyi botrány, ugy a hogy már 6 évvel ezelőtt kelletett volna, tudniillik alaposan és gyökeresen, csak azért nem orvosoltatott még, mivel a megye a t. kormánytól nem részesült ama támogatásban, a melyet ezen fontos vidéki és közérdek rég megérdemelt volna, kérdem az igen t. közlekedésügyi minister úrtól (olvassa): Van-e tudomása azon közlekedési akadályokról, melyek a Mura által a rátkai határban előidéztettek sha igen, szándékozik-e a bajokat és a megyének hathatós támogatása mellett mielőbb megorvosoltatni ? Baross Gábor, közmunka és közlekedésügyi minister : Ha a t. ház méltóztatik megengedni, kész vagyok az imént hallott interpellatióra azonnal válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A Mura folyó állapotáról van tudomásom épen ugy, mint az úgynevezett rátkai calamitásról is, mely már évek óta tárgyalás anyagát képezi a közmunka- s közlekedési ministeriumban. A mennyiben a t. képviselő ur interpellatiója indokolásának végén „közlekedési botrányról" méltóztatott szólni s azon feltevésnek adni kifejezést, hogy talán a kormány nem támogatta eléggé a törvényhatóságot vagy az ottani érdekeltséget, kénytelen vagyok kijelenteni — a nélkül, hogy magát atényállást minden részletében elő akarnám adni — hogy ez iránt czélszeríí lett volna Zala vármegye közgyűlésén felszólalni. Mert ha itt valakit terhel kötelezettség, úgy terheli a törvényhatóságot és terheli első sorban az érdekeltséget; a törvényhatóságot annyiban, a mennyiben a kérdéses út, a melyet a rátkai magaslat alámosása veszélyeztet, törvényhatósági út és a mennyiben ennek fentartásáról és helyreállításáról a törvényhatóság tartozik törvényszerűleg gondoskodni. Az érdekeltséget terheli pedig azért, mert a Muraszabályozás és az egyes partbiztosítási munkála-