Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-348

348. országos ülés márezlus 28. 1887. ggj önöket, mért nem jártak el más hivatalnokokkal szemben is igy, miért nem mondták ezt ki a polgári tisztviselők nyugdíjáról szóló törvényben. Annak tárgyalása alkalmával senkinek sem jutott eszébe azt mondani, hogy terjesztessék ki e jog azokra is, a kik eddig ellátást nem élveztek. Ez ellen emeltem én fel szavamat, az ellen, hogy nem egyforma mértékkel mérnek, hanem más mértékkel mérnek, midőn a katonaságról van szó, a melynek kegyeit akarják hajhászni. (TJgy van! a szélső halon.) Már most, t. ház, a t. minister urnak beszédére kellene mondanom valamit, ha tudniillik valami mondani valóm volna. (Derültség a szélső baloldalon.) Mert a mit a t. minister ur mondott, az csak annyi volt, hogy tudna ő, igen sokat tudna mondani ezekről a dolgokról, meg azokról, de nem akar. Hát én szintén csak azt mondom, hogy arra, a mit a t. minister ur mondott, igen sokat tudnék mondani, de hát én sem akarok. (Derültség a szélső baloldalon.) Mondott azonban a t. minister ur mégis egyet, a mit szó nélkül nem hagyhatok ; mert ez szavaimnak félreértésén alapszik. A t. minister ur ugyanis azt mondta, hogy én azt mondtam volna, hogy én azért tagadom meg hozzájárulásomat a törvényjavaslathoz, mert ő az egyetemi ifjúságnak ilyen vagy olyan feleletet adott. Ezt én nem mondottam beszédemben sehol, de kimondtam rosszalásomat s azt, hogy ez nagyon különös világításban tünteti fel az egész hadsereget és azért tagadom meg az e törvényjavaslatban foglalt intézkedéseket —- a mit az imént is hangoztattam — mert elvi álláspontból nem szavazok meg semmit a közös hadsereg számára. A vitatkozásnak ezt a módját a t. minister ur csak a ministerelnök nrtól tanulhatta és mondhatom, hogy azon rövid idő alatt, a mióta szerencsénk van őt a ministeri széken tisztelni, e tekintetben igen nagy haladást tett. (Derültség a szélső baloldalon.) Midőn tehát azt mondja a t. minister ur, hogy ezt az okoskodást nem érti és hogy e tekintetben talán a józan észnek táblái szerint indultam el, erre nekem csak egy szerény megjegyzésem van a minister úrral szemben. Lichtenberg szavait akarom e részben idézni és pedig azon a nyelven, a melyet oly nagyon ajánl magyar ifjaknak. Az idézet igy szól: Wenn eiu Kopf und ein Kopf zusammenstossen und es . lingt leér, muss es da immer der andere Kopf sein? Vájjon, ha két fej összekoczczan és üresen kong, mindig a másiknak a feje az, mely igy kong? Ha a minister ur e tekintetben engem érteni nem méltóztatik, ez csak azon alapszik, mert egészen máskép fogja fel a dolgot, mint a hogy én mondottam. Azt mondja a t. minister ur, hogy ő tudja, hogy mi a kötelessége e házban, hogy mikor kell szólni, mikor nem s ez alkalommal, különösen azokra, a miket az egyetemi ifjúságra nézve mondott, most válaszolni nem fog, mert ezt az interpellatió alkalmával ugy is meg fogja tenni. Én az gondolom, hogy ez a dolog legalább is ugy veszi ki magát, mintha a minister ur azért nem akarna válaszolni, mert esetleg mások is felelhetnének s mert kivánatosabbnak tartja, ha e tekintetben egyetlen egy embernek van csak sz.va. A mi óhajunk ellenben az, hogy a minister ur e tekintetben emelje fel szavát, mert az nem mindenkor van helyén, a mint a t. minister ur magát kifejezte, hogy a ház türelmét és idejét nem akarja igénybe venni. Azért ülünk itt, t ház, hogy megbeszéljük az ország állapotait és hogy ha oly fontos dolgok fordulnak elő, a melyekre nézVG <K közvélemény is bizonyos tekintetben állást foglalt, vagy a melyekre nézve annak állást kell foglalnia, a felszólalás nem időrablás, hanem kötelesség. Ezt, t. ház, ez alkalommal annál inkább szerettem volna, mert oly súlyos vádak foglaltatnak azokban, a miket a t. minister ur beszédéről mondanak, a melyeket még esak 24 óráig sem lett volna szabad szó nélkül hagynia. Az említetteken kivül például foglaltatik, mintha ugy nyilatkozott volna a minister ur, hogy mivé fogna lenni a hadsereg, ha a csehek és a lengyelek is azzal állanának elő, a mivel a magyarok, hogy a maguk ezredeiben is cseh és lengyel legyen a eommando.Ez egyenes tagadása, t. ház, alkotmányunknak. (TJgy •van! szélső balfelöl.) Elég bajunk volt és van az osztrák centralistákkal, a kik e felfogást 1867. előtt hangoztatták, midőn Magyaországot egy sorba állították Krajnával, vagy egyéb tartományokkal. Igen keserű volt nékünk, t. ház, hogy megértük, hogy a honvédelmi minister szájából halljuk e felfogást hangoztatni. (Ugy van! szélső balfélöl.) Én, t. ház, e dologra nem akarok kiterjeszkedni, mert hiszen a minister ur megígérte, hogy szólani fog erről, csak kívántam volna, hogy e tekintetben akkor szóljon, a, mikor erre nézve megj egyzéseinket megtehetjük. Miután azok ellen, a miket felhoztunk .semmi egyéb nem lett felhozva, én is tartózkodom egyebeknek felhozatásától, csak arra kérem a t. képviselőházat, hogy határozati javaslatomat elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a szélső balfélöl.) Báró Fejérváry Géza, honvédelmi mi nister: A Hoitey Pál t. képviselő ur által tett megjegyzésekre csak egy felvilágosítással tartozom a t. háznak. A t. képviselő ur ugyanis azt mondotta, hogy a katonai özvegyek és árvák ellátásáról szóló törvényben visszaható erő állapittatik meg és hogy a, polgári tisztviselők nyugdíjazásáról szóló törvény ily intézkedést nem tartalmaz. Engedelmet kérek, de ennek épen az ellenkezője áll; mert e törvényjavaslatban visszaható erő nem hozatik