Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-347

246 347. országos ülés márczlns 26. 1887. a kik vele szóba állottak. A leány azonban folytatta útját. De alig tett néhány lépést, midőn azon két egyén egyike hátulról elkapta, majd időközben oda érkezett társa segítségével hátulról megragadván, szemeit bekötözték, fejkendőjével kezeit hátrakötötték, majd felsőruhájától megfosztván, őt egy, az iparosok által vásárokra hordani szokott ládához hasonló szekrénybe tették, a nélkül, hogy a róla lehúzott felső ruháit ráadták volna s vele tova hajtattak. Márkus Ágnes ki előtt, mint előadta, ezen kénytelen utazás minden percze egy-egy örökkévalóságnak tetszett, nyomban olyan lelkiizgalomba esett, hogy ezen egész utazása alatt történtekből csak két lényeges körülményre tudott visszaemlékezni. Az egyik az hogy a láda tetejét, valószínűleg, hogy levegőt szívhasson, többször felnyitották, a másik az, hogy vele útközben oly pokoli vandalismust követtek el, (Zaj! Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) a minek részletezését tiltja ezen hely iránti tisztelet, a hol vagyunk. Márkus Ágnes csak akkor eszmélt fel, midőn őt egy nagy város utezá ján, melynek ily minőségére a körülötte föíhangzó zaj és kocsi zörejből következtetett, letették és bezárták egy szobába, hová, mint német nyelvű beszédükből kivehető volt, még másik két egyén is belépett. Egy fél órai itt tartózkodás után a leányt egy sötét kamrába dobták s az ajtót rázárták. A leány magára hagyatva, eszméletre jött. A lelki gyötrelmek, éhség és szomjúság által elgyengült karjaival, nagy fáradsággal levette szemeiről a köteléket s csakhamar megtalálta a gyenge fakilincscsel elzárt ajtót, azt végső erőmegfeszítéssel felnyitván, az utczára menekült és az éj sötétében mindaddig szaladt, mig össze nem rogyott. Ez a leánynak a közigazgatási hatóság által felvett jegyzőkönyvben foglalt vallomása. Most pedig szólok, t. képviselőház, azon eljárásról, melyet a hatóságok ezen büntettél szemben követtek. (Halljuk!) , Tény az, hogy Márkus Ágnest, a Budapesttől 20 mértföldnyire eső Német-Egres községből május 30-án délelőtt elindult leányt, június hó 1-én reggeli fél négy órakor, tehát alig 36 óra múlva Csenterics Pál fővárosi rendőr a külső-soroksári-út mentén a vasúti sintől mintegy másfél ölnyi távolságra, felső ruhájától megfosztva, eszméletlen állapotban találta; tény az, hogy másfél óra múlva, tehát reggeli 5 és fél óra tájban Oláh József szintén fővárosi rendőr reá talált a leánynak frissen letépett gazzal betakart ruházatára. Csenterics Pál a leányt, kit karjaira emelt — mint ezt illetékes hatóságának bemondotta — valóban eszméletlen állapotban — a mint ő magát kifejezte — félrebeszélve talált, a Ptókus-kórházba szállította be. Itt a leány 8 napig a belgyógyászati osztályban kezeltetett; 8 nap elteltével haza ment, de még mindig olyan gyenge állapotban, hogy a vele azonnal megtartott szolgabírói előnyomozás folyamán több izben elájult és alig szólt néhány szót, a további beszédben a vérömlés megakadályozta. T. képviselőház! Tiz hónapja annak, hogy én a testileg-lelkileg feldúlt leánytól és agg szüleitől, mint a kerület képviselője, azon megbízatást nyertem, hogy a leánynak és a mély gyászba borult agg szüléknek védelmet, megtorlást és kártalanítást szerezzek. Mindeddig ezen esettel a t. képviselőház elé nem jöttem, sőt többet mondok, a hazai sajtóhoz sem fordultam, mert egyszóval sem akartam a bírósági eljárást anticipálni, hanem azon voltam, hogy a hatóságok segítségével felderittessék ezen vérlázító bűntény, vagy vegye el büntetését azon leány, a ki talán egy gonosz mesével saját szégyenét akarja elpalástolni. De kijelenthetem, t. ház, hogy nem védelmet, de az igazság felderítésére irányuló legkisebb törekvést nem találtam a hatóságoknál; ellenkezőleg, azok eljárása csupán annak a feltevésnek megerősítésére szolgált, hogy a bűntény nem hivatalból üldözendő, hanem a bűntény üldözése hivatalból elnyomandó akkor, ha a tettesek zsidók. (Ügy van! a hah és szélső baloldal egyes padjain.) A büntető törvény gondoskodott arról, hogy az éhségtől sarkalt magyar embert, kinek keze idegen tulajdonhoz, esetleg csak egy csirkéhez is nyúl, a büntetés utóiérje; de egy szűzi becsületében megsértett, halálra kínzott, egy hosszú életre megrontott keresztény leány nem talál megtorlást és kártalanítást és az ellene vétkezett gonosztevő nem veszi el büntetését. Mert azon körülmény daczára, hogy a tettesek egyikét Márkus Ágnes már a múlt évben tanuk előtt agnoscálta, a kik azt is igazolják, hogy a tettes sápadtan összeesett, mikor a leány esete iránt kérdőre vonatott; máig is szabadon jár daczára annak, hogy a már ezelőtt fél évvel beadott bűnvádi feljelentésben ezen tettes elfogatását kértem. Az előnyomozást teljesítő tabi szolgabiróság, jóllehet tanuk vannak, kik tetteseket a ládával szekerükön faluról falura elhaladni látták és daczára annak, hogy a tabiszolgabiróság a tetteseket Márkus Ágnessel nem is szembesítette, hanem e helyett a félholt leányt és agg szülőit állította csendőrök elé s vallomásának visszavonására akarták birni. De a mi még különösebb, a tabi szolgabiróság egy ideig stagnált és a helyett, hogy a nyomozás szálait tovább vitte, vagy az illetékes kir. járásbíróság vagy ügyészséghez kötelességszerüleg áttette volna, múlt évi 2,469. számú végzéssel az előnyomozást beszüntette, az iratokat ad acta tette és erről Somogymegye alispánjának jelentést tett. Én az augusztus 2-án tartott megyei közgyűlésen Somogymegye alispánjához interpellatiót intéztem, különösen a tabi szolgabíró viselt dolgai miatt, de ezen interpellatiómtól illetékességi ürügyekkel elüttettem. Midőn Márkus Ágnes a tettest felismerte, de