Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-347
347 országos Illés márczlns 26. 1887. 231 vagyok győződve, hogy a t. ház minden tagja tel- | jesen átérzi azoknak méltányosságát és igazságát. A törvényjavaslat beterjesztését, véleményem szerint, eddig is csak azon körülmény akadályozta, hogy a t. kormánynak tekintettel kellett lenni az általános pénzügyi helyzetre, de miután a hadmentességi díj alap által azon helyzetbe jött az ország, hogy rendelkezésre állanak azon összegek, a melyek a törvényjavaslatban foglalt nyugdíjak kiutalványozására szükségesek és olykép állanak rendelkezésre, hogy az országra e ezímen újabb teher nem hárul, csak üdvözölhetem a magam részéről a törvényjavaslat beterjesztését, meg lévén győződve, hogy ha ez törvénynyé válik, egy nagy hézagot fog pótolni, mely eddig létezik. A törvényjavaslatban említett (Halljuk! Halljuk!) kiutalványozni rendelt nyugdíjak két szempontból birálandók meg. A törvényjavaslat ugyanis az özvegyek részére vagy feltétlenül akarja a nyugdíjat megadni, vagy pedig bizonyos októl tételezi függővé. Az elsők azok, a kik a házassági szabályok értelmében a meghatározott számon belül nősültek s ezek, ha férjük akár ellenség előtt esik el, akár békében hal meg, minden körülmények közt nyűg díjra igénynyel bírnak. Mig ellenben különbséget tesz azon özvegyekre nézve, a kiknek férje ellen ség előtt hal meg, vsgy pedig háborúban kapott sebek következtében bizonyos időn belül meghalnak. Ezen októl tételezi fel a nyugdíj utalványa zását s ezen eathegoriába tartozó özvegyek csak azon esetre fogják azt élvezni, ha az említett ok beáll. A törvényjavaslatnak elbírálásánál természetesen első sorban a pénzügyi helyzet volt mérvadó — teljesen csatlakozva ahhoz, a mit a t. pénzügyi bizottsági előadó nr erre vonatkozólag mondott, csak ismételve hangsúlyozom, hogy a törvényjavaslatban contempláit intézkedések keresztülvitelére azon esetben, hogy ha a béke meg nem fog zavartatni, az országtól újabb áldozatok nem követeltetnek. A t. honvédelmi minister ur által a törvényjavaslathoz csatolt indokolásból kitűnik, hogy a hadmentességi díj alap nemcsak, hogy el fogja viselni azon terheket, melyek e törvényjavaslat folytán rá nehezednek, de még azon esetben is, hogy ha egy kisebb háború kitörne, az az által felszaporodott kiadásoknak csak azon hatásuk lesz, hogy a hadmentességi díjalap növekedését megakadályozza egy bizonyos időre, azoknak fedezésére az országtól újabb áldozatok nem fognak követeltetni. Indokoltnak tartom tehát a törvényjavaslat beterjesztését és azokban foglalt azon rendelkezést,hogy tekintettel a népfölkelés szervezésére^ hadsereg, haditengerészet és honvédségen kivül a népfölkelési tiszt és legénységi özvegyek és árvákról is gondoskodik. Az alapelvek, a melyek a törvényjavaslatban mérvadók, legnagyobbrészt ugyanazok, a melyek a polgári nyugdíjtörvény megalkotásánál mérvadók voltak és azt hihiszem, hogy azon rendelkezés, mely szerint azon özvegy, a kinek férje ellenség előtt elesett, vagy pedig háborúban nyert sebesülések következtében bizonyos időn belül elhalt 507,-os pótlékot fog kapni, még a rendé-, nyugdíjon felül, azt hiszem, hogy a halál körülményei által annyira van indokolva, hogy bővebb magyarázatra nem szorul. Röviden jelezve azon indokokat, a melyek a véderő bizottságot arra utasították, hogy e törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadja, engedje meg a t. ház, hogy kiterjeszkedjem egy kérdésre, mely a véderő bizottságban is szóba jött, de határozott alakot csak azon határozati javaslatban nyert, melyet a pénzügyi bizottság jelentésében elfogadásra ajánl s a melyet a pénzügyi bizottság előadója ismertetett. A véderő bizottság teljes érzékkel bir azon kérdés iránt, a melyet a hírlapok visszaható erő kimondásában kifejeztek és teljesen átérezte, hogy méltányos volna, hogy legalább azon özvegyekés árvák is részesittesenek az e tör ényjavaslatban foglalt jótéteményekben, kiknek férjei jelenleg már nyugdíjban vannak. De daczára annak, hogy e kérdés a véderő bizottságban szintén tárgyal tátott, ez csak azért lett elejtve, mert a véderő bizottság meggyőződött arról, hogy e kérdés megoldása csak új pénzügyi terheketvonnamagautánéspénzügyi helyzetre való tekintettel a bizottság nem érezte magát hivatottnak arra,hogy a t. háznakúj terhek elfogadását ajánlja. De én teljes készséggel üdvözlöm azon határozati javaslatot, melyet a pénzügyi bizottság előadója beterjesztett és a magam részéről el is fogadom és ha a t. kormány ennek folytán indíttatva fogja magát érezni arra, hogy javaslatot terjeszszen a ház elé, meg vagyok győződve, hogy a véderő bizottság szintén teljes készséggel fogja megszavazni, ha e most említettem kérdés ezáltal kedvező elintézést nyerhet. Végül legyen szabad azon két lényegesebb módosítás indokolására néhány szót mondani, melyeket a véderő bizottság jelentésében elfogadásra ajánl. Tudvalevő dolog, hogy a tisztek eddig kétfélekép nősültek: még pedig vagy a cautio letevése mellett, természetesen a fennálló házassági szabályok szerint a meghatározott számon belül, vagy cautio letevése nélkül a meghatározott számon felül. Azoknak nejei, a kik a meghatározott számon felül cautio nélkül nősültek, a nyugdíjról való lemondási reversalist állítottak ki. De megtörtént gyakran, a mint erre számos példa van, hogy azoknak nejei is aláirtak e reversalist, kik cautio mellett nősültek. Már most ezt nem lehet megegyeztetni sem a méltányossággal, sem az igazsággal, hogy e nők özvegység esetére szintén ki legyenek zárva a nyugdíj élvezéséből. Mert e nők akkor kiállíthatták e reversalist minden ellenvetés nélkül, mert azzal oly dolgokról, illetve jogokról mondtak le, melyek egyáltalában nem is léteztek. Gyakran