Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-342

158 S42, országos ülés aái-ezius 17. 1SS7. vessük már fel azt a kérdést, hogy vájjon a judicaturának az a módja, mely nálunk érvényben van, tudniillik a képviselőház bíráló bizottságai által gyakorolt judieatura, megfelel-e azon követelményeknek, melyeket felállítottam? (Ralijuk!) T. ház! Ezt a kérdést felvetni körülbelől annyi, mint arra válaszolni. Nem a mi hazánkra akarok ezzel oly árnyékot vetni, nem a mi képviselőházunkat akarom e tekintetben oly kifogással érinteni, mely kivételesen csak ezt az országot, kivételesen csak ezt a képviselőházat, vagy kivételesen csak ennek a képviselőháznak jelenlegi többségét illetné. Ofganicus parlamenteknek természetéből folyó tulajdonság az, hogy parlamentek helyes vagy csak féligmeddig is megfelelő judieatura gyakorlására, választások érvényének kérdésében teljesen képtelenek. (Igaz! ügy van! halfelöl.) Ez a dolog természetéből folyik ; mert a parlament a politikai pártoknak a hatalom birtokáért folytatott igen jogos harezainak, küzdelmeinek kifolyását képezi. A ki a parlamentben valamely pártnak tagja, arról fel kell tennünk, hogy erős meggyőződése az, hogy az ő pártja által követett ut az ország boldogítására vezet s hogy annak az útnak elhagyása az országra nézve súlyos következményekkel járhat. Ez a meggyőződés tisztességes s minden tekintetben kifogástalan jellemű embereknél is a párthoz való ragaszkodásnak, a pártczélok előmozdítása iránti buzgalomnak oly fokát ébreszti, mely ugy a dolog természete, mint tapasztalás szerint is, teljesen összeférhetetlen azzal a magasztos elfogulatlansággal és pártatlansággal, mely a birói hivatás helyes gyakorlásának előfeltétele. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezt bizonyítja a világ minden parlamentjének példája, különösen oly országok parlamentjének példája, melyekben a politikai élet élénk s melyekben a parlamenti hatalom valósággal az ország legfőbb hatalmi tényezőjévé vált. Mindenütt, be kell azt vallanunk, a parlamentek általi igazolás — leginkább akkor, midőn a parlamentek plénuma által történik, de még akkor is, midőn a parlamentek bizottságai által történik — az illető országok közéletének egyik állandó botrányát képesi. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Más országokban, különösen Angliában abban a hosszú időben, a melyben a parlament különböző alakokban — melyeknek felsorolásával, miután e^ek ugy is ismert tények, a t. házat untatni nem kívánom — gyakorolta a választások érvénye feletti judicaturát, a baj a legnyersebb alakban nyilvánult, tudniillik abban, hogy a hatalom birtokában lévő párt, a mindenkori többség, ezt a hatalmat részrehajlóan és a kisebbségnek elnyomására irányuló eljárásra használta fel. Nálunk bizonyos tekintetben elismeréssel kell adóznom a magyar jellem nyilvánulásának még a képviselőház biráíó bizottságainak különben ki nem elégítő eljárásában is; mert nálunk nem mondhatni, íiogy abiráló bizottságokban a mindenkori többség a maga uralmát direct és egyenesen saját pärthiveinek előnyére és az ellenzéki pártok elnyomására fordította volna. A mi biráló bizottságaink eljárását más valami jellemzi. Az, hogy tulajdonképeni igazságszolgáltatás a választások érvénye feletti kérdésekben egyáltalában nincs se jobbra, se balra. (Igás! Ugy van! balfelöl.) És én nem jellemezhetem jobban biráló bizottságaink eljárását, mint idézvén azt, a mit az országgyűlés időtartamának meghosszabbítására vonatkozó tanácskozások alkalmával a háznak egy kiváló tagja, a ki különben a curiai bíráskodás elvének legalább éveken át nem volt barátja, erről a tárgyról mondott. Leszek bátor ezen néhány mondatot felolvasni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) „Sot tovább megyek. En nem czélzok senkire, de köteles nyíltsággal kimondom, hogy én is tapasztaltam, hogy mikor a bíróságban benn ülnek olyan urak, eollegáink, kiket én a magánéletben teljesen correct és tisztességes embereknek ismerek, kikről meg vagyok győződve, hogy incorrect magaviseletet minden téren föltétlen indignatióval utasítanának vissza, ha egyszer abban a bizottságban ülnek, sajátságos átváltozáson mennek keresztül, oly átváltozáson, mely nem a szigorú, de mely csak a kellő pártatlanságú bíráskodásra is alkalmatlanná teszi őket Nem is vezeti őket bármi nemtelen motívum. Először a collegialitás, a részvét érzete fogja el. Ugy tekintik a mandátumot, mint a mit arczának verejtékévek zsebének kiüresedésével, tömérdek álmatlan éjjel, talán tömérdek személyes fáradsággal elért az illető képviselő. Azután azt mondják — és nem tagadhatni, sokszor igazuk van — van számos képviselő, kinek választása ellen többé-kevésbé hasonló panaszt lehet emelni, a hol hasonló eljárások történtek, mint például én, ki hasonló módon választattam, csakhogy ezek szerencsésebbek, választásuk kérvénynyel nem támadtatott meg, a jelölt kénytelen sokszor olyat tenni, vagy hagyni, hogy megtörténjék, mit maga sem helyesek mit örömest kikerülne. Hogyan legyen már most nekem lelkiismeretem arra, hogy olyanért semmisítsem meg a választást, a mi elterjedt dolog, bár törvénytelen. Tudom, hogy volt visszaélés; tudom, hogy szorosan véve a törvényt, meg kellene semmisíteni a választást, de hiszen nemcsak ő, hanem sok más leledzik hasonló bajban, a kik zavartalanul élvezik fáradságuk gyümölcsét; hát ezen a szegényen akarjuk megpróbálni, hogy a választásnak tisztának és függetlennek kell lenni, ez legyen a bűnbak, melyre Israelnek összes bűne ráhárul ? (Derültség a baloldalon.) Még szerencse, ha a compensaíio terére léphet; szerencse, ha a birói lelkiismeret következő-