Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-329

329. országos ülés február 23. 1887. 365 a törvényhozás a mi még nagyon is új birói szervezetünk mellett, a birói karunknak nem terjes kipróbáltsága mellett, a garantia csökkentésében odáig menni,mint a meddig t.barátom indítványozza. Hiszen lesz alkalmunk ezen kérdéssel még foglalkozni, de ezen aggályomat kifejezni már ez nttal kötelességemnek tartottam. (Helyeslés ajobboldalon.) Hiszen ha ilyen módon lehetne segíteni a bajon a garantiák csökkenésével, akkor nagyon hamar lehetne gyors és jó igazságszolgáltatás. Ha a büntető ügyekben oly bátran rá lehet bízni a ténykérdésben való végleges döntést az első bíróságra, akkor még nyugodtabban lehet eltörülni a ténykérdésben a felebbezést a civil ügyekben, mint oly ügyekben, a hol nem életről, nem becsületről, szabadságról, hanem csupán vagyonról van szó. (ügy van! jobbfelől.) Hát mondom, a garantia csökkenésével nagyon egyszerűen lehet operálni és tetszetős eredményt elérni, hanem meg kell fontolni, vájjon a garantia oly nagymérvű csökkentése által a justitia helyesen hangoztatott egyik kelléke, a jogbiztonság és alaposság nem fog-e veszélyeztetni és ezáltal nem fog-e az igazságszolgáltatás lesilányittatni. (Helyeslés a jobboldalon.) Most áttérek beszédem fonalán a polgári perbeli szóbeliség és közvetlenség kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) És hogy erről nyilatkozom, azt főleg azért teszem, mert tegnap t. barátom Veszterlmre beszéde folyamán azt mondta, hogy ezelőtt 7 évvel, midőn a költségvetés tárgyalása alkalmával ő és társai a szóbeliség behozatalát határozati javaslatukkal szorgolták, a kormánypártnak egyik tagja azt ígérte, hogy 10 év alatt lesz behozva a szóbeliség és ime már azóta 7 év eltelt és kérdezte, hogy van-e köztünk valaki, a ki hinné, hogy a még hátralévő 3 év alatt ezen Ígéret beváltatik-e. Hát bocsánatot kérek, nem nevezett ugyan meg a t. képviselő ur, de megnevezem én magamat, mert •— ugy hiszem, nem tévedek — engem értett. Felfrissítettem emlékemben — bár mindjárt gondoltam, hogy nem egészen helyes volt az idézet — de mondom, fölfrissítettem emlékemben az akkori beszédeket, fel t. barátomét, fel a magamét. A dolog, t. ház, agy áll, hogy az akkori igazságügyi kormányzat által törvényjavaslat terjesztetett be a polgári törvénykezési rendtartás ideiglenes javítása és a végrehajtási eljárás szabályozása iránt. Annak ellenében foglalt igen erős állást t. barátom, annak ellenében kívánta ő azt kimondani, hogy az ideiglenesen segítő munkálat elejtésével a szóbeliség és közvetlenség elvén alapuló perrendtartás behozatalára utasittassék a kormány. És én akkor nem ígértem, nem is ígérhettem; ma sem Ígérhetem, hogy mennyi idő alatt hozható be a szóbeliség elvén alapuló perrendtartás, hanem, ha méltóztatik kívánni, felolvasom nyilatkozatomat; én akkor azt mondtam, miszerint a szóbeliség behozatalának előzményeit, a gondos előkészítés stádiumait, az életbeléptetés teendőit tekintetbe véve, nem hiszem, hogy bárki is venné kezébe a szóbeliség és közvetlenségen alapuló perrend reformjának kérdését, azt 10 év előtt létesíthesse. (ügy van! jobbfelől.) Hivatkoztam példákra, hivatkoztam arra, hogy más államokban mennyi időt vett igénybe ez a codificatio; hivatkoztam arra, hogy Austriában több, mint 20 év óta folyvást napirenden van ez a kérdés. Azon következtetésre jutottam— mit mais fentartok — hogy én ugyan a szóbeliségen alapuló perjogot tartom — de itt mindjárt hangsúlyozom — az ügyek elítélésének, alaposságának szempontjából — a leghelyesebb jogreformnak és követendő irányelvnek azt tartom, hogy az legyen a mi perjogunk végleges rendezésének alapja; de azt vitattam akkor, hogy miután ennek behozatala legalább 10 évig tart és miután perjogunk az akkor kifejtett okok miatt annyira tűrhetetlen, hogy azon — különösen a semmítőszék megszüntetésével — változtatni kell: azt mondtam, hogy azon czélért, hogy majd nekünk egy teljesen jó perjogunk legyen, ne odázzuk el a relatíve jobbat; a perjognak az írásbeliség alapján való ideiglenes reformálását. És megjegyzem, bármiként igyekezzék t, barátom Veszter Imre oda vetni, hogy köztudomású dolog, hogy a polgári eljárás rosszabb, mint a büntető, mely odavetést, mint semmivel sem igazoltat, ő maga legfényesebben czáfolta meg, midőn pár perczczel később a büntető igazságszolgáltatásnak valódi miseriáit felsorolta. Megjegyzem, hogy az elfogulatlan közvélemény igazat fog adni az akkori igazságügyi kormányzat és az akkori törvényhozás eljárásának, hogy a perrend reformja a végrehajtási törvény életbe léptetése által a civilis jog nem tétetett ugyan mintaszerűvé, de tetemesen megjavíttatott. (Ügy van! jobbfelől.) Ha méltóztatnak megengedni, itt alkalmat veszek magamnak egy kissé ezen javulást számokban kifejezni. (Halljuk!) 1881-ben, tehát közvetlen a semmítőszék megszüntetése és a jelzett reform életbeléptetése után tett a semmítőszékhez felebbvitt ügyek száma 24,116-ot; a legfőbb ítélőszéknéi 13,116 ; a budapesti táblánál 60,563 ; a marosvásárhelyi táblánál 9,061; összesen csak a civilisügy a4felső fórumnál 107,552.Fokozatos csökkenés állott be a perrend reform és a végrehajtási törvény életbeléptetése után. — Nem akarom az éveket mind felsorolni,csupán azt említem meg.hogy 1885-ben a Curiára felébb vitt polgári ügyek száma már csak 9,641 ; a budapesti táblára 63,422 ; a maros-vásárhelyi táblára 8,820, összesen 81,883-at tett; tehát csökkenés az j881-ikivel szemben 25,689; 1886-ban aCuria és a két tábla összes polgári ügyeinek száma 82,781. A csökkenés tehát ismét 1881-el szemben 24,791. És ha azt méltóztatik kérdeni, honnan van tehát mégis a