Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-315

31S. országos filé* febrnár 7. 1887. 31 lettek volna, nem akként értelmezte, mintha ezen nyilvántartás ma nem volna az adófelügyelőségek hivatali szervezetébe beillesztve, hanem értette azt ugy és akként, miként mindnyájan akkor értet­tük, midőn a törvény megalkottatott, hogy ezen nyilvántartás egy olyan apparátus, mely a mi administrativ szervezetünk mellett felesleges és melyek az adófelügyelőség ós adóhivatalok kere­tében elláthatók lettek volna a nélkül, hogy e czél­ból ujabb, még pedig tetemes összeggel járó berendezést kellett volna létesíteni, a tapasztalat mutatja és mondhatom at, pénzügyminister urnak, hogy e nyilvántartás azóta is, mióta a törvény megalkottatott, teljesen el van hanyagolva. (Ugy van! balfelöl.) Közvetlen volt alkalmam meggyőződést sze­rezni, hogy a nyilvántartás több helyen nem vezet­tetik hivatalból és csak azon esetek, melyeket egyes ügyfelek az illető községek tudomására hoznak, azok rectifieáltatnak, változtatnak és ala­kittatnak át; de hivatalból semmi sem történik arra nézve, hogy a nyilvántartás folytonos, állandó és mindig helyesen vezetett legyen. Itt nem mulaszthatom el megjegyezni azt, hogy ha valaki megnézné azt a rendeletet, mely a nyil­vántartásra vonatkozó törvény következtében kibó csaj tátott és mely, hajói tudom, egy párszáz szakaszból áll, hát valóban elbámulna azon, hogy a legegyszerűbb ügyet miképen lehet complicálttá, eonfusussá tenni és adabsurdum vezetni. (Ugy van! balfelöl.) A nyilvántartásnak kérdésében, mely fel­fogásom szerint egyszerű és minden szervezetbe beilleszthető, igen könnyű lenne helyes, kényszerítő szabályokat alkotni. Nálunk az ma csak a felek tetszésére bizatik az által, hogy oly eljárás formái közé ékeltetik, melyet én a szó szoros értelmében teljes képtelenségnek tartok. Nem akarok e ren­delettel foglalkozni, csak hangsúlyozni kívánom azon felfogásomat, hogy én szükségesnek és fontos­nak tartom, hogy a nagy költséggel létesített cataster folyton nyilván tartassék. De azt nem tartom szükségesnek, hogy ily új apparátus rendez­tessék be. Miután azonban erre vonatkozólag tör­vény létezik, elismerem, hogy azt nem helyezhetjük ezúttal hatályon kivül, de mégis a pénzügyi kor­mány figyelmét felhivom arra a körülményre, hogy vessen véget a szervezet folytonos túlterjeszkedé­sének és az apparátus azon túltengésének, melyet a magyar állam pénzügyei meg nem birnak. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Méltóztassék tehát ezen kérdéssel a t. kor­mány foglalkozni és lehetőleg a takarékosság érdekében intézkedéseket tenni. Különben a tételre vonatkozólag csatlakozom azokhoz, a miket Balogh Géza t. képviselőtársam előadott. (Helyeslés.) Elnök! T. ház! Szólásra senki sincs fel­jegyezve. Ha tehát szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a személyi járandóságok czímén 765,073 forintot megszavazni; igen vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt megszavazzák, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Zaj. Felkiáltások: Kisebbség!) Kérem azon képviselő urakat, a kik nem szavazzák meg, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Zaj. Fel­kiáltások: Kisebbség! Meg kell számlálni!) Méltóz­tassanak leülni. Hogy a számlálás megtörténhessék, kérem azon képviselő urakat, a kik megszavazzák a tételt, méltóztassanak szakaszonkint felállani. (Megtörténik.) Most kérem, méltóztassanak szaka­szonként felállani azok, a kik nem fogadják el. (Megtörténik.) A jegyző urak a szavazatokat összeolvasván, az előirányzott összeg elfogadása mellett szava­zott 90 képviselő s az ellen 64. Az előirányzott összeg tehát 26 szavazattöbbséggel elfogadtatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) •. Dologi kiadások 311,013 frt. Elnök: Elfogadtatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Ösz­szesen 1.076,086 frt. Földadó nyilvántartási fel­ügyelőségek, helyszinelési felügyelőségek és a kolozsvári catasteri igazgatóság. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 6. czím. személyi járandóságok 136,325 frt. Elnök: Ha nincs észrevétel, elfogadtatik. Szathmáry György jegyző (olvassa).- Do­logi kiadások 32.938 frt. Elnök: Ha nincs észrevétel, megszavaztatik. Hegedüs Sándor előadó: A pénzügyi bi­zottság nevében kérem a t. házat, hogy a 3. czímre pénzügyi igazgatóságok és számvevő osztályok, a 4. czímre illetékszabási hivatalok és illetékkeze­lési számtisztek, az 5. czímre nézve: adófelügye­lők és azok személyzete, valamint a földadó nyilvántartás, végre a 6. czímre nézve földadó nyilvántartási felügyelőségek, helyszinelési fel­ügyelőségek és a kolozsvári catasteri igazgató­ságra nézve a t. minister urnak az átruházási jogot, mint eddig, ugy jövőre is megadni méltóztassék, mert a személyzet e négy czímen egy statust képez. Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 4. 5. 3. és 6. czím személyi járandóságai között az átruházási jogot megadni? (Igen! Nem!) Méltóz­tassanak tehát azok, a kik a kért átruházási jogot megadják, felállani. (Megtörténik.) A többség tehát az átruházási jogot a sze­mélyijárandóságokra nézve megadja. Szathmáry György jegyző (olvassa): Állami pénztárak. Rendes kiadások: XVI. fejezet. 7. czím. I. Központi állami pénztár. 61,673 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): 11. Állami pénztár Budapesten 34,388 frt. Elnök: Megszavaztatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom