Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-323

323. országos ülés október 16- 1886. j^g 119, ágostai hitvallású 98, unitárius 2; hanem zsidó 313, vagyis az ország lakosságának hasonló arányaival szemben 59%> arányú túlsúlyban vannak a zsidók; ellenben H9°/o-al kisebbségben a római katholikusok azon egyetemen, a melyet római katholikus érsek alapított, melyhez azonban adományaival a zsidóság egyáltalában nem szeret hozzájárulni. Pedig még itt is hozzá teszem: a katholikusoknak létszáma a lefolyt esztendőben még emelkedett, a többieké azonban mind, kivéve természetesen a zsidókat — mert már a zsidó fogyni nem szeret — a többieké mind fogyott. A műegyetemen a 621 hallgató közt van 220 zsidó, tehát megint 35%. A jogi intézetek 689 hallgatója közt van 66, tehát megint 9%. Hogy a zsidók oly intézetekre nem áldoznak, a melyek nem speciális zsidó-intézetek, ezen adatokban, azt hiszem, megczáfolhatatlanul ki van mutatva ; de még olyanokra sem szeretnek áldozni, a mik speciális zsidó intézetek ; hiszen az ő tulajdon rabbijaik tanítására is esak úgy alakítottak intézetet, hogy visszakunyorálták azt a pénzt, a mit a szabadságharczban Haynau zsarolt tőlük és azt fordították rabbiképző-intézetek felállítására. Hiszen úgy tudom — biztosan nem állíthatom, mert búvik a nyilvánosság elől — hogy rabbijaikat is zugintézetekben képezik, egyik másik félreeső városban, egyik másik ismeretlen rabbinál; tehát tulajdon papjaik képzésére sem szeretnek áldozni, pedig el kell nekik ismerniök, hogy papjaikra a képzés nagyon ráférne. (Ugy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) Ha e számokat elfogulatlanul, higgadtan ítéljük meg, azt kell mondanunk hasonlatban: A zsidóság olyan, mint a viruló fán az a felkapaszkodó élősdi folyondár; először úgy tetszik, mintha szép, a szemnek tetsző volna, hanem azután, mikor gyökereit, szálait beereszti a törzsbe és az ágakba, a nedvet attól a fától elszívja és kiszárítja, élettelenné teszi magát a fát; (Ugy van! Tetszés a balés szélsőbal némely padjain) már arra a sorsra jutott a magyar nemzet, mert tanulóinak száma már folytonosan, következetesen évről-évre apad, a terheket már nem birja, az életerő benne már csökken, a zsidóság borostyána azonban virul és zöldéi. Olyan a zsidóság, t. képviselőház, mint a madarak közt a kakuk, (ügy van! a bal és szélső bal némely padjain) mindig más madarak fészkébe rakja le tojásait és rábízza, hogy azok költsék ki, hanem ha gerlicze költi is ki a kakuktojást, csak kakuk lesz belőle, ha keresztény iskolában növekedik is a zsidó, csak zsidó marad (Helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbal némely padjain) és azért nem tartom oknak, legfeljebb ürügynek azt a kifogást, melyet a zsidó polgártársak szoktak emlegetni és a melyet a t. minister ur is tegnap felhozott, hogy gyakorlati okokból nem kívánják, hogy külön gymnasiumaik legyenek. Én ezt a kérdést nemcsak általános közműveltségi szempontból, hanem a magyarság gyakorlati szempontjából is igen fontosnak tekintem. Nevén nevezve, ez kenyérkérdés a keresztényre nézve több, ez életkérdés. Mert hiszen vegyük, hogy ha 20 év alatt ennyire jutott a zsidó nép, hova fog jutni még más 20 év alatt? Ha most már az egyetemi ifjúság egyharmada zsidó, ha most már kezd a keresztény tanulók száma folytonosan apadni a a középtanodákban, az egyetemen is, természetesen azon arányban lesznek kénytelenek kimaradni később a hivatalokból, azon arányban fog csökkenni az értelmi súlya a keresztényeknek és azután veszti kenyerét hivatalával együtt, veszti befolyását az értelmiség apadásával arányban, igy azután veszti a magyar nemzet is életképességét; mert az tény, hogy a mely nép a műveltségben a zászlóvivő, az lesz a zászlóvivő a politikában is. (Ugy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) Egy másik kifogást is szoktak a zsidó polgártársak erre tenni, nevezetesen azt: kívánatos volna, hogy az állam vegye kezébe még a felekezeti gymnasiumokat és a középtanodákat is, azaz legyen állami intézet minden. Addig, mig ámítottuk magunkat azzal, hogy az állam pénzügyei jöhetnek még valaha olyan jó rendbe, hogy az a közoktatásra többet fog költhetni, addig ezt szintén ürügynek el lehetett fogadni, de most nem hiszem — legkevésbbé hiszem épen a zsidókról —hogy ennek a lehetőségét és a valószínűségét hangsúlyozni mernék és miután most már arra számítani nem lehet, hogy az állam vehesse mindezen intézeteket a kezébe, nem marad egyéb hátra, mint hogy ők vegyék az ő maguk kezébe az ő gyermekeik nevelését, a mint teszik a többi felekezetek is és akkor találnók meg az egyenlőséget, melyet hangoztatni oly nagyon szeretnek. A zsidóságot ebben kizárólag feltétlenül kárhoztatni és elítélni nem tudom, mert azt tartom, hogy egyrészt a felekezetek élhetetlensége, másrészt pedig az állam elnézése adja meg nekik az alkalmat, hogy a terhek alól kibújjanak, tegye meg minden felekezet és az állam is, a mit tehet. Emelje fel a tandíjt, hogy egyenlő költségbe kerüljön a zsidónak a kereszténynyel s ezt az állam is megteheti teljes joggal és teljes méltányossággal. A megoldásra, hogy az állam ezen a kérdésen hogyan segíthet, alap van. Az egyik az — és azt hiszem, ebben mindnyájan tökéletesen egyetérthetünk — hogy a jog és méltányosság azt követeli, hogy az iskoláztatás kedvezményekben is száma arányában vehessen részt a zsidó nép, az állam mondaná ki azt, hogy csak a százalék arányában lehet bevenni zsidókat s evvel a jog szerint rajtok sértést nem követ el. A másik az volna, minthogy az állam pénztárából kerül ki a költség, állami adójuk arányában foglalhassanak tért az iskolákban.