Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-318
SF8. országos Bés fe&ruár 10. 1887. f®g mondom, hogy az illető nem a legjobbat akarta, de ha nem ért hozzá! Csak egyre utalok. Ott van egy három esztendős ültetés. Ha a kender igen sűrűen van ültetve, némely helyen van olyan vastag szára, mint ott a szőlővesszők legnagyobb részének. Az első esztendőben ugyanis vesszőnyerés szempontjából mindjárt megmetszették a tőkéket három-négyszer akkor, mikor a tőke még helyet sem talált, mikor még gyökér és tőke fej képzésére kell szorítani. A philloxera elleni küzdelem felrázta a tespedő szŐlőmüvelő közönséget és mindenki, ki szőlőműveléssel foglalkozik, az élet fentartásért való harczban lázasabban iparkodott magát a veszedelem ellen megóvni. De hogy védelmezhesse magát, a mi sor látja, hogy kísérlet kísérlet után történik és a mit az egyik évben igaznak hirdetnek, arról pár év nmlva kisül, hogy fallacia. Mikor láttunk például a kiállítás alkalmával oly eseteket, hogy körülbelől ujjnyi vastagságúba kar vastagságút akartak beoltani. Az ember igazán elszomorodik. A kísérlet maradjon kísérletes ne akarjuk az egész országot oly útra terelni, melynek helyességéről nem vagyunk meggyőződve. A budgetben fel van véve a phylloxera elleni védekezésre 86,000 frt. Később meg van említve, hogy ez összegből 30,000 frt átmeneti kiadás. Erről tehát nem szólok. De a phylloxera elleni védekezésre 50,000 frtot sajnálok kiadni. Az irtásnak semmi gyakorlati haszna nincs. Ezt nemcsak én mondom, hanem már ezelőtt 12 évvel szakemberek is megmondták. A gyérítésre pedig oly tőke kell, mely Magyarország borászati viszonyainak nem felel meg. Higyje el a minister ur, legjobban tenne, ha a phylloxera-biztosokat mind útnak bocsátaná. Mert ezek a biztosok semmi hasznot az országnak nem hajtanak, mint azt, hogy ma, mikor az ország mindenütt tele van phylloxerával, constatálják, hogy itt is van, ott is van, mig végre kisül, hogy mindenütt van. Ha szükségesnek találja a minister ur, hogy mégis létezzék ez intézmény, a legnagyobb megnyugvással adhatja a vándor-tanárok kezébe, a kik igazán használhatnak a gazda-közönségnek felvilágosításokkal. Áttérek ezek után azon fontos kérdésre, mely egész Magyarország közönségét hosszabb idő óta foglalkoztatja, tudniillik a gyártott borok kérdésére. (Halljuk!) T. ház! Nem első eset, hogy ez a kérdés itt szőnyegre került. Körülbelül 10 év alatt két határozatot hozott a ház ebben az ügyben, utasítva a földmívelési ministert, hogy adjon be törvényjavaslatot, mely még ebben az ülésszakban törvényerőre emelkedjék. Félő, hogy a második határozati javaslatnak sorsa is ugyanaz lesz, mint volt az elsőé. Ha kutatjuk azon okokat, melyek e törvényKÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XV. KÖTET. javaslatnak létrejövetelét gátolják, azok többfélék. Az első és legfőbb ok az, hogy a foldmívelés, ipar és kereskedelem együtt van; igy aztán természetes, hogy ami jó lenne a gazdáknak, arra az iparosok és kereskedők mindjárt vétót mondanak. Ez történt a fenforgó kérdéssel is. A ministerium enquéte-et enquéte után tartott, elismerésre méltó buzgalommal működött, de mi az eredmény? Elég, hogy egy bornagykereskedő felszólaljon ellene s a kérdés rögtön levétetik a napirendről. Nem méltóztatik a t. minister ur érezni azt, hogy a mikor a képviselőház már két határozattal utasított valamire egy ministeriumot s ez nem felelt meg az utasításnak, mennyire rontja ez által a parlamentarismusnak és magának a parlamentnek tekintélyét? Micsoda véleménynyel lehet valaki Magyarország törvényhozó testületéről, ha látja, hogy az egy egyenes utasítást már kétszer elodáz ? (Ügy van! a szélső balon.) En azt hiszem, hogy ha a minister ur inkább saját gazdasági érzékére, mint az említett ipari és kereskedelmi sugallatokra hallgat, mindenesetre meg fogja találni az utat, hogy ez a kérdés végre valahára ne legyen már kérdés, hanem meg legyen oldva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Károlyi Sándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Eredetileg nem kívántam a tárgyalásban résztvenni, de tekintve azt, hogy oly kérdés áll előttünk, melyet a kormány — legalább a lapokból ítélve — most újra kézbe vett, miután azt egy éven át pihentette: (Halljuk!) azt hiszem, kötelességünk, ha nem is egyenesen azon kérdéshez, de legalább a hozzá fűződő érdekeinkről szólni. (Halljuk!) Ertem azon kereskedelmi szerződést, a melynek köztünk és Románia közt létesülni kellene, de hogy létesülni fog-e vagy nem, senki sem tudja. Én részemről óhajtanám e tekintetben a gazdaközönség álláspontját megjelölni. (Halljuk!) Azt hiszem, az az árúcsere, mely Románia és az osztrák-magyar monarchia közt forog, nem olyan, hogy egy szerződés kötését absolut szükségessé tenné; mert hisz azon árúk, a melyek monarchiánkból Romániába vitetnek, leginkább osztrák árúk és kis részben erdélyi, különösen brassóvidéki árúk, de legnagyobb részt — mint mondám — osztrák árúk; ezek pedig mindinkább vesztik a kivitel lehetőségét, mindinkább külföldi concurrensekre találnak ott. így a vasipar Németországból és Angliából az osztrák iparnak erős versenyt támaszt és arra kényszeríti az osztrák ipart, hogy sok czikkre nézve megszorítsa kivitelét Romániába. így a gazdasági gépék kivitele mindinkább kevesbedik, mert Berlinből és Drezdából sokkal olcsóbban szállítják Romániába a gépeket. így áll ez a szövő-iparral is, a hol eddig 14