Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-298

298, országos ülés január 15. 1887. 35 Hogy a bevételek fokozására irányuló oly aprólékosságokkal, mint például a postabélyegek, rendezzük az államháztartást — bár nem kicsinylem ezt sem, de ugy akarom honorálni, a mint megérdemli — hogy továbbá például a vasutak helyesebb csoportosítása miféle pénzügyi eredményeket szülhet, ezt belátni képes nem vagyok, ha csak — mit nem akarok feltenni — ez nem arra ezéloz, hogy a vasutak hálózatából a kevésbé jövedelmező részek kiszakittatván , bérbeadassanak és a vasutak jobb jövedelmezősége igy demonstráltassék az új rendszer dicsőségére. Ily körülmények közt azután, ha az ellenzéknek aggodalmai feltámadnak és igyekszik rámutatnia bajokra és ezzel a jelenlegi politika megakadályozására vonatkozólag kötelességét teljesíti, hogy ebben mit lehessen tréfa tárgyává tenni, azt én csakugyan át nem látom, igenis nekünk ily helyzetben el kell követni mindent arra, hogy a mai ádáz iránynak vége szakadjon, ez nemcsak képviselői, de hazafiai kötelesség. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Van segítség igenis, mert én sem tartom az államháztartás rendezését — daczára nagyon súlyos terheinknek — lehetetlennek. De azt tartom, hogy erre vonatkozólag a 12-ik óra nagyon közel van és tartok még egyet, azt tudniillik, hogy ezt mélyreható rendszabályok nélkül elérni nem lehet. Hogy minők legyenek ezek, azt ellenzéki helyzetünkben meddő dolog lenne felsorolni, tehetik ezt azok, a kik eszméiket meg is valósíthatják, ezenfelül én nem tartanám helyesnek, hogy eltereljük a helyzet súlyos voltától a figyelmet, hogy támadókból támadottakká váljunk és hogy a kibontakozásra vezető nézeteink részletes kifejtése által az egész kérdés lényegét profanálásnak vagy megrontásnak kitegyük. (Helyeslés a baloldalon,) El kell pusztulnia előbb ennek a rendszernek és akkor jogosan kérdést intézhetnek hozzánk és mi akkor a tartozó becsületes őszinteséggel, de egyszersmind komoly óvatossággal meg fogjuk mondani nézeteinket. De erre az idő akkor fog bekövetkezni, mikor az ország belátja, hogy e rendszernek vesznie kell. íme — hogy siessek beszédem befejezésével — (Halljuk! Halljuk!) az események hatalmának kellett bekövetkeznie, hogy az ország ne csak lássa, hanem érezze és fájdalom, szenvedje is azon következményeket és bajokat, a melyekre mi az országot éveken keresztül figyelmeztettük. Szomorú dolog, hogy ebben az országban recsegnie, ropognia kell mindennek, hogy az adóknak az államadósságoknak fojtogató hatása alatt kell állania a közvéleménynek, hogy valahára a baj nagyságát érezze. Hát ez vagy azt mutatja, a mit nem hiszek, sőt repudeálok, hogy az ország az alkotmányos szabadság élvezésére éretlen, vagy pedig azt, hogy a 12 évi kormány rendszernek sikerült kiirtani minden hitet, minden bizalmat a nemzet kebeléből és sikerült annyira behálóznia, hogy itt mindenki csinálhat bárminő politikát, mert csak az eseményektől lehet várni a javulást. És ha most, t. ház, még a kétszerkettő négy iránt is, a melyet pedig még oly körmönfont formulákkal sem lehet elnémítani, mint a ministerelnök ur ezt tenni szokta, ily nagy az érzéketlenség, akkor mit szóljunk az állami intézményeknek és az állami életnek egyéb ágazatairól. Hol van ma egy oly közvélemény, mely az afféle badarságokkal foglalkoznék, mint a jó, becsületes és tisztességes administratio, a politikai jogoknak és szabadsági intézményeknek fejlesztése, az egyéni jogoknak a megóvása az állam túlkapásaival szemben, a melyek pedig ezen nemzetnek egykor valóban boldog álmait és jogos aspiratióit képezték? Avagy hol van ma olyan közvélemény, a melylyel szemben valaki arra vállalkoznék — pedig acut kérdés — hogy az ország közgazdasági helyzetét megbeszélje? Vagy nem józan eszét vonnák-e kétségbe annak, a ki ma felveti a kérdést, hogy e nemzet közéletében az utilitarismus mily erőt vett, hogy fájdalom, megszédített még olyanokat is, a kik positióikat valóban sok tanulmánynak, sok munkának és fáradságnak árán szerezték meg. Ezekről szólni ma meddő dolog volna. Én megpendítem azért, hogy rámutassak, hogy ez is azon 12 évi kormányzat gyümölcse, melyben ész, jellem, közszabadság, állami tekintély, pénzügy és minden, a mi egy nemzetnek drága deficitbe jutott. (Ugy van! bal- és szélsőbal felől) Ágiója csak kettőnek emelkedett: az önzésnek és bálványimádásnak. (Ugy van! bal- és szélsőbal felől.) Hová fog ez vezetni t. képviselőház, (Halljuk! Halljuk!) vagy hol fog megállni, különösen mai helyzetünkben, midőn azt látjuk, hogy a kormány nem birja az országnak a kibontakozás utait megmutatni, de a közhatalmat mégis sequestrálva tartja — megmondani nem tudom. Azt az egyet azonban érzem és ezt kimondom e teremben, a hol a legigénytelenebb ajkakról elfutó szó is visszhangzik äz országban: hogy bűnt követ el minden gondolkozó ember, kinek a közügyekhez akár közvetlenül, akár közvetve hozzászólása van, ha útját nem állja azon romboló politikának, mely lehetetlen, hogy másra vezessen, mint az ország megrontására. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balfelöl.) Én részemről, miután ennek részese lenni nem akarok, tekintettel a helyzet rendkívüli voltára, rendkívüli eszközökhöz vagyok kénytelen nyúlni s ezért a költségvetést még általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául, (Élénk hosszas helyeslés és éljenzés a bal- és szélső bal felöl) hanem ugy magam, mint elvtársaim nevében akövetkező határozatijavaslatot ajánlom elfogadásra. (Halljuk! Halljuk!) Határozati javaslat: Tekintve azt, hogy az 5*